A következőkben egy megható történetet olvashattok. Nem mi írtuk, hanem Motoros Klánunk egyik tagjának kislánya. A 14 éves Anna egy valóra vált álomról számol be. Egy beteg kisfiú történetéről, aki belül igazi harcos. Küzd betegsége ellen és nem adja fel álmait. Motorosaink teljesítették egy kívánságát Bencének, hogy érezze nincs egyedül a harcban. Igaz történet – változtatás nélkül – egy tizenéves kislány szemszögéből.
Jó pár éve pár annak, hogy édesapám ennek a csapatnak a tagja. Eleinte féltettem, és nem értettem mi ez az egész. Kicsi voltam és tudatlan. Mostanra azonban minden megváltozott. Nem egy, nem kettő nemes cél miatt nőttek nagyot a szememben, azonban az imént történt után érzem magam a legbüszkébbnek – így lassan tizenöt évesen.
Egy héttel ezelőtt mesélt nekem apukám egy nagyjából velem egykorú fiúról, Bencéről. Azt gondoltam valami általános mondandója van, amit általában szívesen meghallgatok, azonban ezúttal különösen meghökkentett az általa közvetített információ. Bence egy izomsorvadásban szenvedő fiú, akinek az állapota sajnos egyre romlik. Már itt éreztem, hogy valami különösen mély, és érdekes beszámolóban lesz részem.
Bence nem rég írt egy bakancslistát, amin szerepelt egy olyan pont, miszerint repülni szeretne. Amikor a Betyársereg Motoros Klánja, azaz apukámék rátaláltak Bencére, rögtön maguknak érezték ennek a feladatnak az elvégzését, hogy ez a fiú bizony repülni fog.
Leszerveztek Bence, s a szülei számára egy négyszemélyes repülő gépet. 2017. június 10-én teljesült az álma.
Sosem hittem azt, hogy ők rossz emberek, sőt. A mások által lévő (feltételezett) előítéleteket félretettem már az elején, és barátkozóan viszonyultam mindenkihez. Ám amikor apa elmesélte nekem Bence történetét, és felkért, hogy menjek velük fotókat készíteni, leesett az állam. Soha nem gondoltam volna, hogy valaha egy ilyennek leszek tanúja, azt pedig pláne nem, hogy húsz-harminc nagydarab, motoros, aranyszívű férfinek köszönhetően.
Számomra (szinte) gyermek szemmel ez egy hatalmas dolog volt, és azt gondolom felnőtt szemmel is. Még nekem is élmény volt látni azt a boldog tekintetet, mikor 2-3 betyár betette Bencét a repülőgép ülésébe. Külön szívszorító pillanatot nyújtott látni, ahogy a fiú nagymamája indulás előtt odament, megfogta unokája kezét, s azt mondta: „Látod Kincsem, teljesül az álmod.”
Azt hiszem teljesen emberi dolog, hogy még magam is elérzékenyültem, s hullattam egy-két könnycseppet a motorosszemüveg lencséi alatt.
Eddig is biztos voltam benne, hogy ezek az emberek jók, de ezután a nap után, hősként tekintettem rájuk. Holott biztosan rengeteg ember megtehette volna ugyanezt, mégis ők vitték véghez.
Ami pedig Bencét és a családját illeti, egy mérhetetlenül kedves társaságot ismerhettem meg, akik még nekem is egyesével megköszöntek mindent, pedig én csak úgy odacsöppentem pár fényképet készíteni. Bencén pedig látszott az akarat, hogy ő igenis felakar menni arra a gépre, és repülni fog. Minden percét megérdemelte ennek a kis kiruccanásnak. Remélem még valaha lesz hozzájuk szerencsém, kívánom a legjobbakat mindnyájuknak!
Szabó Anna
(Betyársereg)
