szombat, július 19, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Bajtársi találkozó és összetartás a Bakonyban

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) múlt hétvégén két belső tábort is tartott. Az egyiket Dél-Magyarországon, a másikat pedig Fejér megyében. Ez utóbbinak olvashatjátok el itt a képes beszámolóját.

A Vármegye Főhadiszállásán, a Bakony lábánál lévő festői szépségű Gúttamásiban tartottak bajtársi találkozót és születésnapi ünneplést a HVIM tagjai, illetve a Farkasok. Az apropót három bajtárs születésnapja jelentette, így a szombat este kezdődő program egy lazább szalonnasütés volt sok nótázással.

A vasárnapi nap nehezebben indult a késői lefekvés és az elfogyasztott nedűk miatt, de győzött az akarat és reggel 9-kor, a reggeli étkezést követően, meg is történt a napirend kihirdetése. Sor került pár jelenet felvételére egy készülő kisfilmhez, majd íjászat és airsoft-lövészetre, illetve ezzel párhuzamosan küzdősport edzésre is. A nagy létszámra való (30 fő) tekintettel ketté kellett bontani a résztvevőket, és rotációs rendszerben folyt hol az egyik, hol a másik jellegű foglalkozás.
1491224180345


Érdekel, hogy mit csinál még a Fejér megyei HVIM? Kedveld Facebook oldalukat és nem maradsz le semmilyen részletről.


A nap jelentősége az volt, hogy felavattuk az nemrégiben készült  íjász- és airsoftpályát, ahol ilyen jellegű lövészeteket lehet tartani. Egy helyi lakos viszont megijedt a filmfelvétel látványától, illetve az egyébként hangtalan “lövöldözéstől”, és kihívta a rendőrséget. Így rögtön, az első napon szemrevételezésre került a pálya és az airsoft fegyverek is, és természetesen megállapították az egyébként korrekten eljáró egyenruhások, hogy teljesen törvényszerű és jogszerű mind az íjászkodás, mind az airsoftozás, lévén, hogy magánterületről van szó és lődombra történik a “lövészet”.
1491224088664


Szeretnél pártpolitika mentes nacionalista hírekkel találkozni a közösségi médiában? Kedveld a Nacionalista Blokk Facebook oldalt, ahol garantáltan nem könyörög majd senki a szavazatodért!


 

1491224134883

1491224316764
Kellemesen elfáradva, a nyárias időjárástól már-már árnyékot keresve húzódtunk visszább, és fogyasztottuk el a bográcsételt, illetve a szorgos, fiatal háziasszonyok által készített tortákat. Kötetlen beszélgetés és értékelés következett, majd rendrakás és hazamenetel.


Kövesd figyelemmel a Farkasok airsoft és ifjúságképző csoport tevékenységét a Facebookon is.


1491224017556
1491223971807
Kijelenthetjük, hogy igen eredményes volt ez a hétvége, összesen mintegy 40 fő részvételével. Megismerhettük egymást a beszélgetések során, főleg a messzebbről érkező próbaidős bajtársak jelenléte volt fontos, illetve az, hogy a “második családunk” közösségében lehettünk, egy olyan közegben, ami biztos alapot nyújt a valóban jobboldali, értelmes és elkötelezett fiatalok számára.
1491224051582

Fel a győzelemre!
Barcsa-Turner Gábor

(HVIM – Mi Magunk – SZKR)

Legfrissebb

Polgárháború törhet ki, ha betiltják az AfD-t?

Újra napirendre került a németországi belpolitikában az AfD betiltása,...

Törökország őrizetbe vette az Iszlám Állam 153 tagját

Ali Yerlikaya belügyminiszter pénteken bejelentette, hogy az Iszlám Állam...

Megzsarolhatták a Sebestyén Józsefet boncoló igazságügyi szakértőt

Az ukrán titkosszolgálat sakkban tarthatja a Sebestyén József boncolását...

Brigitte Macron férfi vagy nő? Dagad a botrány a francia first lady körül

Még 2012-ben terjedt el egy videó, amiben két nő...

A “C” a helyes válasz? Baltával ölte meg szállásadóját a fiatal férfi

A Nyíregyházi Törvényszék nem jogerős ítéletében tizennyolc év fegyházbüntetést...

Kategóriák

Polgárháború törhet ki, ha betiltják az AfD-t?

Újra napirendre került a németországi belpolitikában az AfD betiltása,...

Törökország őrizetbe vette az Iszlám Állam 153 tagját

Ali Yerlikaya belügyminiszter pénteken bejelentette, hogy az Iszlám Állam...

Megzsarolhatták a Sebestyén Józsefet boncoló igazságügyi szakértőt

Az ukrán titkosszolgálat sakkban tarthatja a Sebestyén József boncolását...

Brigitte Macron férfi vagy nő? Dagad a botrány a francia first lady körül

Még 2012-ben terjedt el egy videó, amiben két nő...

A “C” a helyes válasz? Baltával ölte meg szállásadóját a fiatal férfi

A Nyíregyházi Törvényszék nem jogerős ítéletében tizennyolc év fegyházbüntetést...

Három, a kényszersorozásét felelős ukrán tisztségviselőt tiltottak ki Magyarországról

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Budapesten bejelentette, hogy...

160 ezer fős offenzívát indít Oroszország

A CNN szerint a következő hetekben, vagy akár napokban...

Szlovénia kiáll a palesztinokért: nemkívánatos személlyé nyilvánítottak két izraeli minisztert

Szlovénia az első olyan EU-tagállam, amely nyilvánosan elítélte az...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55