Február 25-e a kommunizmus áldozatainak emléknapja. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom idén is rendhagyó módon állt hozzá a kérdéshez, és a passzív megemlékezés helyett inkább az aktív figyelemfelhívást választották, ugyanis az áldozatok emléke elleni aljas támadásnak tartják, hogy a kommunizmus szelleme a mai napig kísérthet.
Egy évvel ezelőtt Pest megyében hajtottak végre egy figyelemfelkeltő akciósorozatot a vármegyések, idén viszont Kárpát-medence szerte tiltakoznak az ellen, hogy köztéri szobrok és emléktáblák formájában még 2017-ben is jelen lehet egy olyan gyilkos eszmeiség, aminek végrehajtói a legnagyobb bűnt követték el az emberiség ellen.
Tagszervezeteik önálló döntése volt a helyszín és a forma, egyetlen kritériumot szabtak meg, mégpedig, hogy „a néma főhajtás helyett kiáltsuk világgá, hogy amíg a gyilkosok árnyéka rávetül a jelenre, addig nem tekinthetjük lezártnak a kommunizmus elleni harcot.”
„Egyes esetekben katonai temetőben került sor az akciókra, de hangsúlyozzuk, hogy harci cselekmény során elhunyt katonák emlékét semmilyen körülmények közt nem sértenénk meg, azonban elfogadhatatlannak tartjuk, hogy a Kárpát-medencében bárhol hirdethesse egy emlékmű, vagy emléktábla, hogy „Dicsőség a felszabadító szovjet hadseregnek” Minden harcban életét vesztett katona megérdemli, hogy sírhelyét senki ne háborgassa, azonban minden a szovjetek által kivégzett személy, megerőszakolt asszony, árvává tett gyermek megérdemli, hogy a fentebb idézett kegyeletsértő hazugság ne éktelenkedjen sehol.” – írták a vármegyések.
A budapesti tagság a maga provokatív módján, de arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy annak a Horn Gyulának ne lehessen szobra a Fővárosban, aki így nyilatkozott 1956-os szabadságharcunkról: „…Én a pufajkás osztagban a törvényes rendet védtem…” Megkésett az a kötél, ugye… ugye…
A szegedi vármegyések az Identitesz helyi tagjaival közösen hirdetik, hogy a marxizmus ideje lejárt, így üdvös lenne, ha az emléktábla is eltűnne.
Pécsi és bátaszéki tagok Bonyhádon fejezték ki nemtetszésüket azzal kapcsolatban, hogy egy obeliszk mind a mai napig a „szovjet felszabadító hadsereg nagyságát” hirdeti. Egy szemeteszsák segítségével sikerült sokkal kifejezőbbé tenni az emlékművet.
Szomolyán emléktábla hirdeti a Tanácsköztársaság „tiszteletét”. A vármegyések ezzel szemben üzenik: „Soha többé kommunizmust!”
Mezőkövesden is fellelhető még az a beteg történelemszemlélet, ami „felszabadulásnak” hazudja hazánk megszállását. Az ottani vármegyések kiegészítették az emléktáblát, de üzentek azoknak is, akik örökösei a vörös gyilkosoknak:
Sajnos Veszprémben is találtak a vármegyések olyan emlékművet, amit kénytelenek voltak cenzúrázni…
A felvidéki Somorján úgy gondolják a tót atyafiak, hogy a szovjetek felszabadították a magyarságot annak idején. Hát, a helyi vármegyések ezt nem így látják…
Észak-Komáromban egy rendkívül látványos kémiai reakciót szemléltettek a vármegyések, melynek „a láng martaléka” címet adták. A két emlékmű, amik a montázs alján láthatóak egyrészt a „felszabadító szovjet hadsereg”, másrészt a „kommunista és antifasiszta harc” áldozatainak állítanak emléket. A helyreigazító táblák felirata: „Vesszen minden maradéka!”
Úgy tűnik, hogy Nyugat-Magyarország is levetette a régi vörös gönceit, de sajnos vett magára újakat, így a kapuvári MSZP iroda előtt tiltakoztak a vármegyések.
A maglódi vármegyések Ecserre látogattak el, ahol a mai napig utcanévtábla őrzi Steinmetz parlamenter nevét, aki annak idején a vörös hadsereg megadásra vonatkozó üzenetét vitte Budapest hős védőinek. A szovjet történetírás, illetve ’89 után a „magyar” is azt állítja, hogy Steinmetzet és Osztyapenkót meggyilkolták a város védői annak ellenére, hogy tárgyalni érkeztek, de ez aljas hazugság. Az egyik parlamenter aknára futott, másikukat pedig baráti tűz ölte meg. Ahogy annak idején a Fővárost védő csapatok nem kértek az ajánlatukból, úgy ma mi sem kérünk belőlük.
Balassagyarmaton a palóc vármegyések szintén azon szerencsések táborába tartoznak, ahonnan már eltakarították a vörös mocskot, ezért ők egy kommunista lobogó elégetésével csatlakoztak az akciósorozathoz.
Fejér megyében összesen öt településen tartottak valamilyen megmozdulást a vármegyések. Székesfehérvárott a mai napig éktelenkedik egy szovjet obeliszk, amely most megkapta a kellő helyreigazítás.
Csalán szintén található egy vörös emlékmű. Ezzel kapcsolatban azonban azt is megjegyezték a vármegyések, hogy az elesett katonák előtti tisztelgés jeleként valakik korábban Szent György-szalagokat helyeztek ki, mely a cári Oroszország szimbóluma. Ilyenformán egyáltalán nem sértő az áldozatokra nézve, ha valaki meg kíván emlékezni az elesett orosz katonákról. A korrekciós feliratot természetesen ez az emlékmű is megkapta.
A lovasberényi katonai temetőben található obeliszken több tiltott önkényuralmi jelkép is látható. A katonai temetők nem lehetnek ideológiai propaganda színhelyei, hiszen ez sértő az itt nyugalomra helyezett katonákra nézve is. Érdemes lenne példát venni a német temetőkről, ahol feszületet állítanak az elesettek emlékére. Egy pravoszláv kereszt sokkal kegyeletteljesebb lenne, és nem utolsó sorban nem sértené a magyarságot.
Mohán is szükség volt a korrekcióra.
Gúttamásiban kommunista propaganda művek és egy vörös zászló lett a lángok martaléka.
A HVIM tevékenységét a Facebookon is figyelemmel tudod kísérni.
Végezetül, de nem utolsó sorban következzék néhány olyan település, ahol a kommunizmus szelleme már emléktáblák formájában sem kísért, így ottani tagjaink az áldozatok előtt tisztelegtek.
Egerben a Dobó téren és az ’56-os emlékműnél tisztelegtek vármegyések az áldozatok előtt.
A békéscsabai vármegyések a helyi ’56-os emlékmű elől üzenik:
Moyses Márton két társával diákfejjel vágott neki gyalog, hogy Románia határán átszökve segítsék a magyar forradalmat. Moyses Márton verseiért (is) 7 év börtönt kapott, aki inkább levágta a nyelvét – amit érzéstelenítés nélkül a securitate emberei visszavarrtak -, hogy ne csikarhassanak ki belőle vallomást. Megbélyegzett emberként kiszabadult és nem kapott munkát, mert ellehetetlenítették a helyzetét a titkosrendőrség patkányai, így végső megoldásként önmagának a nyilvános felgyújtása mellett döntött, hogy felhívja ezzel a világ figyelmét a kommunista hatalom által elnyomott emberekre, akiknek az életüket tönkretették. Az erőfeszítései nem hoztak gyümölcsöt, a baróti kórházban kezelték, de a titkos rendőrség emberei elérték, hogy megvonják tőle a normális kezelést, ezért belehalt sérüléseibe. Az iskola udvarán elhelyezett koszorú után szülőfalujába, Nagyajtára vettük az irányt, ahol szülőházánál is szintén koszorút helyeztünk el. A ház falán lévő emlékplakettet a pesti srácok nevében állították emlékére.
Kolozsvár sem maradt ki a megemlékező települések sorából. A vármegyések koszorúval és néma főhajtással tisztelegtek az áldozatok emléke előtt az ’56-os emlékműnél.
Székelyudvarhelyen: Talán nincs még egy olyan rejtélyes történet, mint Pálfi Géza székelyudvarhelyi plébánosé, akit az erdélyi katolikusok a „karácsony vértanújaként” tisztelnek. A hívek úgy tudják: Egykori plébánosukat a szekuritáté kínozta halálra, amiatt, hogy 1983 karácsonyán szentbeszédében nyíltan tiltakozott az ellen, hogy az akkor vasárnapra eső szent ünnep munkanap volt. Ügyéről akkor jelentést adott ki a francia Agence France Presse hírügynökség, cikk jelent meg a La Matin, a Le Monde, a La Croix és a Reforme című lapokban. 1988-ban pedig az Európa Tanács is felrótta Romániának Pálfi Géza meghurcolását.
Marosvásárhelyen a kommunizmus áldozatainak emlékhelyénél koszorúztak és hajtottak fejet a vármegyések.
Kézdivásárhelyen szintén a kommunizmus áldozatainak emlékhelyénél hajtottak fejet a vármegyések.
A Te városodban is van kommunista emlékmű? Úgy érzed, hogy nincs olyan szervezet a településeden, akik méltó módon emléket állítanak az áldozatoknak? Csatlakozz a vármegyések küzdelméhez, és tegyétek együtt jobbá a világot: [email protected]
(Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom – Mi magunk – SZKR)