szerda, július 16, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Hadak Útján Túrasorozat a HVIM-el – 2017

A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom évek óta nagy hangsúlyt fektet arra, hogy méltó módon tisztelegjenek történelmünk azon alakjai előtt, akiket a politikailag korrekt történetírás bemocskolt, vagy megpróbáltak indexre tenni. 2017-ben hét emléktúrát szerveznek Kárpát-medence szerte, ezen küldetésük keretében.
A Mozgalom 2001-es megalakulása óta számtalan olyan kérdéskörhöz nyúlt hozzá, melyek a feledés homályába vesztek volna, vagy hazugságokkal mocskolták be önfeláldozó férfiak neveit. 2017 is abban a szellemben fog telni, hogy küldetésüket folytatva, sőt továbbfejlesztve adják meg azt a közismertséget, és tiszteletet hős elődeinknek, amit megérdemelnek. A katonai hagyományőrzés számos formáját művelik a vármegyések szervezeti keretek közt, de amivel a legnagyobb sikert érték el, azok az emléktúráik. Az idei évben hét olyan túrát fognak szervezni, melyek a témához kapcsolódnak. Hat régi túrájuk mellett idén első alkalommal szervezik meg a Mecseki Láthatatlanok Emléktúrát, ami szintén a hiánypótló kategóriába tartozik, hiszen megdöbbentően keveset lehet hallani azokról a baranyai férfiakról, akik az 1956-os szabadságharc leverése után bevették magukat a Mecsekbe, és tovább folytatták a harcot a szovjet megszállókkal szemben.

Kövesd figyelemmel tevékenységüket a Facebookon is.

Legbátrabb Város Emléktúra – Január 29. – Nógrád megye (További részletek és regisztráció a hivatkozásra kattintva.)
Túra a Szent Korona őrzésének helyszínén – Március 25. – Vas megye
vitéz Sebő Ödön Emléktúra – Május 13.-14. – Székelyföld, Gyimesbükk
Rongyos Gárda Emléktúra – Szeptember 9. – Győr-Moson-Sopron megye
Attila Védvonal Emléktúra – Szeptember 23. – Pest megye
vitéz Vastagh György Emléktúra – Október 8. – Csongrád megye
Mecseki Láthatatlanok Emléktúra – November 11. – Baranya megye

Azon személyek, akik emléklappal tudják igazolni, hogy mind a hét emléktúrán jelen voltak “Hadak Útján Emlékérmet” vehetnek át a Mecseki Láthatatlanok Emléktúra sikeres teljesítése után.

Lépjünk együtt a hősök nyomába!

(Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom – Mi Magunk – SZKR)

Legfrissebb

„Jogi hadviselést kell folytatnunk” – Így vadásszák le Amerikában a palesztinbarát csoportokat

A Heretige Foundation: Project Esther egy 2023-as politikai stratégia...

Trump fontolgatja Tomahawk cirkálórakéták küldését Ukrajnának

Donald Trump amerikai elnök fontolóra vette Tomahawk típusú cirkálórakéták átadását Ukrajna számára. Ezek az...

Bóka János is a Kneecap zenekar fellépése ellen kampányol

Úgy látszik már szolidaritást vállalni sem lehet. Legalábbis ha...

Pedofilhálózatot működtetett a francia LMBTQP-aktivista

A 32 éves Pierre-Alain Cottineau-t tavaly szeptemberben tartóztatták le,...

Bajban Netanjahu? Kilépett a koalícióból a Tóra Zsidósága, így nincs meg a többség

Izraelben kilépett a kormánykoalícióból a Tóra Zsidósága nevű párt,...

Kategóriák

Felrobbant egy izraeli Merkava Észak-Gázában

A Gázai-övezet porig rombolása nem megy olyan simán: egy...

Több ezer éves hajóroncsot találtak Horvátország partjainál

Egy, a Kr. e. 4. századra datálható görög kereskedelmi...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55