Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Budai Kitörés Emléktúra – Február 4.

A „Budai kitörés emléktúra” politikától mentes rendezvény. Kimondottan azon magyar és akkori szövetséges bajtársak katonai teljesítményéről való megemlékezés a cél, akik a megadás helyett, a kitörést választották.

Időpont: 2017.február 4. (szombat).
Találkozó: 10:00-kor a pesthidegkúti (II.ker) Templom utcában, a templomnál.

Az emléktúra két részből áll. Egy rövidebb, kényelmes emlékmenetből, amely nagyjából 12 km, amely során 6 katonasírt, egykori légvédelmi állásokat, berobbantott bunker bejáratokat érintünk. Több ponton ki lehet majd szállni, s visszajutni a belvárosba tömegközlekedéssel a kis emléktúrát előnyben részesítőknek (Hűvösvölgy, Görgényi út). A kis emléktúra a Széher út végénél található „4 katona sírjánál” ér véget. A szervezők itt gondoskodnak a névre szóló emléklapok személyes átadásáról. Majd innen folytatódik nagy emléktúra, amely a Mány határában álló Kitörés emlékműnél ér véget.

Erre azokat a bajtársakat várják a szervezők, akiknek nem okoz gondot egy éjszakai 35-40 km-es további éjszakai menetelés. A túrán megsérülteket, vagy akik bármilyen okból nem tudják azt folytatni, gépjárművel fogják a Fővárosba visszaszállítani, mint eddig minden évben (ingyen).


Kövesd figyelemmel a túra Facebook oldalát, ahol számos olyan információ közzé lesz téve, melyek máshol nem érhetőek majd el.


A szervezők gondoskodnak a Mány melletti Kitörés emlékműnél meleg teaosztásról, zsíros kenyérről, „Budai kitörés emléktúra 2017” kitűzők személyes átadásáról. A két szervező csapat összefogásának köszönhetően, idén lesz bérelt busz, amellyel a kitörés emlékműtől lehet a Fővárosba visszajutni.

Az emléktúra alatt alkohol fogyasztása tilos, minden megjelenttől elvárja a rendezőség az emléktúra szellemiségéhez hű fegyelmet. A résztvevők öltözzenek az időjáráshoz megfelelően, zseblámpát hozzanak magukkal. Koszorúk és emlékmécsesek elhelyezéséért előre köszönetet mondanak a szervezők. Ajánlott kupakkal védett mécsest hozni, mert a hagyományos kis teamécsest fél perc alatt elfújja a szél. A részvétel ingyenes, csak elszántság kell.

 (Roncskutatás.hu – Attila Védvonal – SZKR)

Az idei Becsület Napi megemlékezés a túra után egy héttel kerül megszervezésre. További információk a hivatkozásra kattintva érhetőek el.

telegram

Gyerekek előtt mutogatta a s*ggét egy buzeráns; ombudsmani eljárás indult a Bűnvadászok ellen; embercsempészekkel működik együtt a migránsmentő Sea-Watch – Telegram-posztjaink (2026.07.25.)

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 26.

telegram

A bíróság a deviánsokat védi; elegük van az ukránoknak; meghalt a sokkoló élményben részesült cigány – Telegram-posztjaink 2026.07.24.

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 25.

FSSPX

A kínai kommunisták szentelhetnek püspököt, az FSSPX nem

Miközben a Szentszék az elmúlt hónapokban rendkívüli szigorral lépett fel ...

Trón és Oltár

2026. 07. 24.

Irán Törökország Kurd

Törökország akadályozhatta meg az Irán elleni kurd felkelést

Abbász Aragcsi, Irán külügyminisztere szerint Törökország közbelépése akadályozta meg, hogy ...

Közel-Kelet

2026. 07. 23.

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.