Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Brit parlament: „nemzetközivé” válhat az Iszlám Állam

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet sok helyen egyszerre felbukkanó nemzetközi hálózattá alakulhat át, ha sikerül kiszorítani Irakban és Szíriában elfoglalt területeiről, ezért nem csak erre a két országra kellene összpontosítani a stratégiát – áll a londoni alsóház védelmi bizottságának szerdán ismertetett átfogó helyzetértékelésében.

 

A testület, amely stratégiai elemzőket, kormánytisztviselőket hallgatott meg, és a konfliktusövezetben is tanulmányozta a helyzetet, a jelentésben megállapította, hogy az Iszlám Állam uralta szíriai és iraki térségek visszavétele elengedhetetlen, de nem elégséges feltétele a terrorcsoport legyőzésének.

Szakértőket idézve a bizottság hangsúlyozza, hogy az Iszlám Állam igen rugalmasan tudja saját szerkezetét hozzáigazítani a konfliktus természetének változásaihoz. Az a jól szervezett katonai erő, amely 2014-ben lerohanta Irak kiterjedt térségeit, már alig hasonlít az Irakban, Szíriában és másutt jelenleg tevékenykedő, elsősorban helyi gerillaharcmodorra áttért fegyveres csoportokra.

A bizottság szerint nem valószínű, hogy a hagyományos hadviselés önmagában elegendőnek bizonyulhat az Iszlám Állam legyőzéséhez. A terrorszervezet könnyűszerrel mozgatja alakulatait és fegyvereit Szíria és Irak között, és hacsak egyidejűleg teljesen be nem kerítik a két országban harcoló egységeit, ezek az egységek képesek egymásnak erősítéseket küldeni – áll az alsóházi testület elemzésében.

Nagy-Britannia és a nemzetközi koalíció stratégiája mindenekelőtt az Iszlám Állam szíriai és iraki erősségeire összpontosít, és a szervezet felszámolásának elsődleges módszerévé a dzsihadista csoport ellenőrizte területek visszaszerzését tette meg. A brit királyi légierő (RAF) Irakban 550, Szíriában 65 harci bevetést hajtott végre eddig.

Ha azonban az Iszlám Állam nemzetközi szervezetté válik vagy – az al-Kaidához hasonlatos módon – társult terrorcsoportok nemzetközi hálózatává, amely képes túlélni a területi veszteségeket is, akkor a brit kormánynak változtatnia kell a hadviselés jelenlegi módszerén – állapítja meg a brit parlamenti bizottság.

A testület nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az Iszlám Állam – ha sikerül legyőzni a Közel-Keleten – máshol, például Afrikában erősödik meg. Nem fér kétség ahhoz, hogy a dzsihadista terrorcsoportot Irakból és Szíriából el kell távolítani, de az egyáltalán nem biztos, hogy legyőzéséhez elég az e két országban kiépített erősségeinek felszámolása – áll a jelentésben.

(MTI-Idegen áradat-SZKR)

Telegram-posztjaink (2026.09.22.)

Arab maffiózó a berlini Die Linke választási partiján; Magyar Péter: Magyarország nem lesz tagja a Kárpáti Nyolcaknak; megbocsátott a férj a három gyermeküket megölő feleségének

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 22.

Farkasok a Mátrában

Családos képzési hétvégét tartottak a Farkasok a Mátrában

A Farkasok olyan képzési hétvégét tartottak a Mátrában, ahová családjaikat ...

64

2026. 09. 22.

Telegram-posztjaink (2026.09.21.)

Magyarországon építenek ukrán üzemanyag-tárolókat; dokumentumfilm készült a 2006-os rendőrterrorról; a Die Linke nyerte a berlini választást

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 21.

Telegram-posztjaink (2026.09.20.)

Több mint 400 drón támadta a moszkvai régiót, többen meghaltak; újabb tartományban lett első az AfD; Szíria elutasította Szaúd-Arábia kérését, hogy katonákat küldjön Jemenbe

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra; Grönland végül behódolt Amerikának?; Újabb 3,3 milliárd eurót utal Ukrajnának az EU

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és teljesítménytúra; Eltávolítanák a székelyudvarhelyi „Vándor székely” szobrot a románok; 20 évvel ezelőtt zajlott le az MTV ostroma

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 19.