Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

A Betyársereg üzenete: Köszönjük hazafiak! Véretekkel életet mentettetek!

A Betyársereg Motoros Klánjának egy tagja súlyos beteg, élete megmentésére összefogott a Betyársereg és a felhívásunkra a nemzeti oldalról többen is csatlakoztak. A HVIM is meghirdette például a véradást tagságának. Ezzel sikerült megmenteni egy igaz hazafi, egy valódi harcos életét. Alább a Motoros Klán egy tagjának üzenete, amellyel szeretnénk megköszönni a segítséget. A veszély még nem múlt el, de tudjuk, hogy összefogással bármit elérhetünk!

kopasz-nagy HÁLA A SEGÍTSÉGNEK MÁR JOBBAN VAN BAJTÁRSUNK!

Nehéz szavakat találnom, amivel megköszönhetném, azt a sok jót, összetartást, amit órák alatt véghez vittetek! Tegnap egy óra alatt 28 egység vért tudtunk „produkálni”. Ez példaértékű! A mai nap folyamán (péntek), amiről beszámoltatok – tehát biztosan állíthatom-, hogy több mint 120 egység vér került Kopasz neve mellé.
Ez az önzetlenség, amit szívetek erejének átcsepegtetésével véghez vittetek, mára kézzel fogható lett.

Kopasz jobban van!

Tegnap reggel mindkét osztályvezető főorvos azt mondta búcsúzzunk, kapufa, innen már nem megy ki… nem tudjuk visszahozni, meg nincs vér…

Két dologgal viszont nem számoltak:
Ez a srác 16 éve nem adja fel!
És, hogy egy közülünk!

Ma túl van egy komoly beavatkozáson, és holnap átszállítják a Honvéd kórházba egy másik műtétre. Tehát az állapota továbbra is válságos, de a nővérrel már zsörtölődik ez nem rossz jel. 🙂

Nem is ereszteném bő lére csak három képet nézzetek meg!
Egy napja, fél napja, és este készültek ezek a képek. Persze a vérünket kapta közben.

13709490_634099503406066_1966382669_o

KÖSZÖNÖM!!! ÓRIÁSOK VAGYTOK!!!

Seró
Motoros Klán

(Betyársereg)

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.