Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Alkotmánybíróság: A Becsület Napját nem lehet betiltani

Az Alkotmánybíróság kissé megkésve bár, de döntést hozott: A Becsület Napját nem lehet betiltani. A probléma, hogy a döntés három napja született meg, a rendezvény pedig két és fél éve lett volna.

A szóban forgó megemlékezésre 2014-ben került volna sor, de akkor a rendőrség és a bíróság nagy egyetértésben tiltotta meg, arra hivatkozva, hogy az esemény sérti a II. világháború áldozatainak és a még élő hozzátartozóknak az emberi méltósághoz való jogát. Az Alkotmánybíróság viszont úgy látta, hogy ez nem így van, sőt kimondták, hogy az eljáró szervek tévesen értelmezték a gyülekezési törvény egy bizonyos szakaszát.

Örömteli az Ab döntése, csak az a probléma, hogy két és fél éves késésben van. Ez a megdöbbentően hosszú idő, pedig azt az üzenetet hordozza, hogy a regnáló kormány ott él vissza hatalmával, ahol csak akar. Reméljük senki nem gondolja, hogy a rendőrségnél, vagy a bíróságnál van egy-egy rosszindulatú személy, akiknek az okoz örömöt, hogy ellehetetlenítenek egy megemlékezést. Ezek a személyek zsoldosok, akik parancsot hajtanak végre, és ha a parancs morálisan elfogadhatatlan, akkor is parancs. A Becsület Napja és minden olyan esemény ellehetetlenítése, ami nem fér össze az uralkodó világnézet által megszabott minimumokkal szigorúan politikai döntés alapján történik.

Az nyilván világbotrány lenne, ha egy ilyen látványos jogsértés után még az Ab is azt mondaná, hogy abszolút „szakszerű, jogszerű és arányos” döntés született, így több évvel később kinyilvánít a taláros bölcsek tanácsa: „A náciknak van igaza, még akkor is, ha nácik. Demokráciában élünk, és még a náciknak is vannak jogai.”

alkotmanybirosag-nol

Ez egy rendkívül igazságos és bölcs döntés részükről, de mégsem lehet őszinte a mosolyunk, hiszen az eltelt idővel azt üzenik a demokrácia bajnokai, hogy ha az érdekeik azt kívánják, akkor egy ügyet úgy elnyújtanak, hogy még a szervezőket sem érdekli érdemben a döntés, nemhogy a közvéleményt, akiknek két éve ezt üzenték: „Budapesten márpedig nem lesz náci parádé. Akinek parádé kell, az várja meg a nyarat, mert a buzikat nem szeretjük ugyan, de ők parádézhatnak.”

Azt hozzá kell tennünk a fentiekhez, hogy 2015-ben és ’16-ban is több-kevesebb jogi csatározás után, de az élelmesebb szervezőknek sikerült összehoznia a megemlékezést, és információink szerint egy jogerőre emelkedett bejelentés már a 2017-es évre is van.

(SZKR)

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.

mozaikjobboldal

Mi Magunk vlog: Leszámolás, elszámoltatás és mozaikjobboldaliság

Antifákat kérdezte volna a HVIM az utcán, miért tüntetnek. A ...

64

2026. 10. 10.

Telegram-posztjaink (2026.10.09.)

Márki-Zay Péter kihúzta a gyufát a zsidóknál; orosz hadifoglyokat használhatnak élő bombaként az ukrán erők; sátánista invokációval nyitották meg egy amerikai városi tanács ülését

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 9.

Telegram-posztjaink (2026.10.08.)

Kiadnák Magyarországnak a budapesti támadásokkal vádolt szír antifasisztát; Brüsszel 15 évig ellenőrizné az új uniós tagállamokat; Trump alatt több mint 250 ezer vízumot vontak vissza antiszemitizmusra hivatkozva

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 8.

sovinizmus Active Club Románia Radical Fight Club

A Transtelex megszakértette a román Active Club hálózatot, csak éppen a lényeget felejtette el

Október elsején az erdélyi balliberális Transtelex egy cikket írt az ...

Elszakított területeink

2026. 10. 8.

Telegram-posztjaink (2026.10.07.)

Elhunyt Pongrátz András, az 1956-os Corvin közi szabadságharcos; Pakisztán is beszállt a hútik elleni harcba; Kirill pátriárka az Orosz Ortodox Egyház egyik legmagasabb kitüntetését adta Kadirovnak

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 7.