Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

(Videó!) Iraki hadsereg – Fallúdzsát teljesen felszabadítottuk

Az iraki hadseregnek több mint két év után sikerült felszabadítani az Iszlám Állam alól Falludzsa városát. Az iraki hadsereg tábornoka, Abdul-Wahad al-Saadi, aki a Falludzsa elleni felszabadító-akciót vezette, kijelentette, sikeresen kiűzték az ország fővárosától, Bagdadtól csupán 60 kilométerre lévő városból az ISIS harcosait.

 

A városba még két évvel ezelőtt vonultak be az IÁ katonái. Moszul után ez volt az első iraki nagyváros, amit elfoglaltak és hosszú ideig irányításuk alatt tudtak tartani. A megszállás után a városból több mint 80.000 ezer ember menekült el.

A várost május elején kezdte ostromolni az iraki hadsereg, több sikertelen próbálkozás és közel száz elesett katona után sikerült csak elfoglalni a várost, melyet az iraki háború során az Al-Kaida is uralma alatt tartott.

 

Falludzsa és annak agglomerációjának felszabadításával komoly csapást mért a kormányerők serege a terrorszervezetre, hisz ez volt a „kalifátus” egyik legkomolyabb bástyája az uralmuk alatt tartott területük dél-keleti részén.

A hadművelet vezetője azt állította, hogy legalább 1800 dzsihadista fegyverest öltek meg az öt hétig tartó ostromban, a többiek elmenekültek. A fallúdzsai harcok miatt az ottani lakosságnak menekülnie kellett, de csak a felszabadított részekből tudtak elmenni, több mint 85 ezren, és csak a kormány által fenntartott olyan táborokba, amelyek már egyébként is zsúfolásig telve voltak.

Az Iszlám Állam továbbra is Irak csaknem egyharmadát, míg Szíriának közel felét tartja uralma alatt.

(euronews-Idegen áradat-SZKR)

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.