péntek, március 21, 2025
13.1 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Összehangolt támadás érte a HVIM-et

A Facebook adminisztrátorai az elmúlt évek során bizonyították, hogy elfogulatlanságért nem kell a szomszédba menniük, de most minden határon túlmentek.

Az elmúlt néhány óra leforgása alatt a Facebook adminisztrátorai összehangolt támadást intéztek minden olyan felületünk ellen, aminek szerepelt a nevében, hogy “HVIM”. Nem neveztek meg egyetlen konkrét tartalmat sem, amellyel megsértettük volna a felhasználási feltételeket. A zárolás után nemsokkal végleges törlésre került több mint tizenháromezer követővel rendelkező központi oldalunk, majd közel hatezer követővel rendelkező Pest megyei oldalunk is. Azóta több kisebb felületünk is erre a sorsra jutott, az összes többi oldalunk pedig zárolva van.

Felháborító, hogy miközben minden olyan világnézet szabadon terjeszkedhet a közösségi oldalon, melynek nyomán lelki és szellemi defektusok tömkelege nyer teret, addig a normalitás képviselőivel szemben bármit meg lehet tenni, minden különösebb magyarázat nélkül.

(Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom)

Figyelem! A Trianon Felvonulás Facebook eseménye is törlésre került, de a rendezvény természetesen meg lesz tartva. Minden információ elérhető a hivatkozásra kattintva.

Legfrissebb

Bagdy Emőke: Az óvodásokban félelmet kelt a Pride, a kamaszok pedig droggal találkozhatnak

Hogyan hathat a gyerekekre a Pride? – kérdezte a...

Ukrajna megsértette a részleges tűzszünetet – Felrobbantottak egy oroszországi gázmérőállomást

Szándékosan felrobbantotta a Szudzsa gázmérőállomást csütörtökön az ukrán hadsereg,...

Orbán a Pride-ról: “nem voltunk elég erősek, hogy szembe tudjunk fordulni az orkánszerű széllel”

Orbán Viktor ma a Kossuth Rádiónak adott interjút, melyben...

Baranyi Krisztina beleállt Karácsonyba a Pride betiltása miatt

Úgy látszik összevesztek a budapesti balosok a Pride betiltása...

Elengedték a buzeráns pedofilokat – szabadlábon védekezhetnek a deviáns férgek

Míg magyar hazafiakat börtönbe akarnak csukni, mert kiállnak a...

Kategóriák

Ukrajna megsértette a részleges tűzszünetet – Felrobbantottak egy oroszországi gázmérőállomást

Szándékosan felrobbantotta a Szudzsa gázmérőállomást csütörtökön az ukrán hadsereg,...

Baranyi Krisztina beleállt Karácsonyba a Pride betiltása miatt

Úgy látszik összevesztek a budapesti balosok a Pride betiltása...

Elengedték a buzeráns pedofilokat – szabadlábon védekezhetnek a deviáns férgek

Míg magyar hazafiakat börtönbe akarnak csukni, mert kiállnak a...

Gangbang Jóskát rehabilitálja a Fidesz, miközben a hazafiakat üldözik (parlamenti felszólalások)

Balliberális hőbörgés kísérte Novák Előd vezérszónoklatát az általa évek...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55