hétfő, december 8, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

20 gyermekét és 3 feleségét hozná Svédországba egy szír betolakodó

A 47 éves szír migráns, Daham al-Hasszan egyik feleségét és nyolc gyermekét már maga mellett tudhatja Dániában, ő azonban Svédországban szeretne kikötni, magával hozva a Közel-Keleten ragadt másik két feleségét és további 12 gyermekét.

A szír férfinek a szigorodó határellenőrzések miatt nem sikerült még eljutnia Svédországba, hogy sikerrel egyesíthesse a teljes családot. Al-Hasszannak összesen három felesége és 20 gyermeke van, közülük azonban két feleség és 12 gyerek még Szíriában van.

A szír férfi egyre kétségbeesettebb Dániában, mivel ott jogi akadályokba ütközik, Svédországban azonban mindössze három hónap alatt egyesíthetné az egész pereputtyot.

A 47 éves apa az Extra Baldet nevű dán bulvárnapnak elmondta, hogy Svédország már a segélyezési rendszere miatt is okkal kedvezőbb hely, mint Dánia, hiszen ennyi gyermek után ott sokkal nagyobb összeget kapna.

Daham al-Hasszan a lapnak elmondta, hogy a Korán lehetővé teszi számára, hogy ennyi felesége legyen, ő pedig szeretné fenntartani a muzulmán életvitelét Skandináviában is.

(888.hu – SZKR – Idegen Áradat)

Legfrissebb

A wc papírt sem tudják használni a németországi iskolások

Svájcban már jóval korábban figyelmeztettek rá, hogy az új...

Így szponzorálja a német állam az Antifa működését

Eddig is sokak számára köztudott volt, hogy az állami...

Dugin: Európa a globális liberális hálózat uralma alatt áll

Alexander Dugin értekezésében kifejti, hogy az EU nem egy...

Algoritmus alapú likvidálási program – Így cserkészi be áldozatait Izrael

Korábbi cikkeinkben foglalkoztunk már azzal, hogy a gázai népirtásban...

Az ukránok lelövik saját embereiket, ha azok visszavonulnak

Hangfelvétel bizonyítja, kivégzik a visszavonuló ukrán katonákat. Először kényszer...

Kategóriák

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55