Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Vegyifegyver előállítására is képes lehet az Iszlám Állam

Több nyugtalanító jelből arra következtett Ahmet Üzümcü, a Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) főigazgatója. Hogy az Iszlám Állam (IÁ) esetleg képes vegyi fegyvereket előállítani Szíriában és Irakban.

 

 

 

„Lehetséges, hogy ők maguk állítottak elő (vegyi fegyvereket), ami rendkívül nyugtalanító” – mondta a tisztségviselő az AFP-nek, hozzáfűzve: „Ez azt jelenti, hogy megvan hozzá a technológiájuk, a gyártási ismereteik, és hozzáférnek olyan alapanyagokhoz, amelyek felhasználhatók vegyi fegyverek előállítására”.

A hírügynökség emlékeztet: John Brennan, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója februárban már bejelentette, hogy tudomása szerint az Iszlám Állam rendelkezik vegyi fegyverekkel, és már több alkalommal használta is. A CIA úgy véli – mondta az igazgató a CBS televíziónak adott interjújában -, hogy képes kis mennyiségben klórgázt és mustárgázt előállítani.

A kérdésre, hogy a szervezet képes-e Irakon és Szírián kívüli használatra exportálni a vegyi fegyvert, Brennan azt válaszolta: lehetséges.

Koalíciós csapások – a gyártási kapacitásra is

Peter Cookot, a Pentagon szóvivőjét is idézi az AFP, eszerint az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalíció március elején kifejezetten a terroristák olyan létesítményei ellen intézett légicsapásokat, amelyek lerombolása csökkentette a terrorista szervezet képességét vegyi fegyverek gyártására.

Az OPCW vizsgálatai során több bizonyítékot is talált arra, hogy mustárgázt vetettek be Irakban és Szíriában, így az Aleppó tartománybeli Marea közelében.

Március 9-én az Iszlám Állam vegyifegyver-támadást intézett az észak-iraki Taza város ellen, három gyermek halálát okozva, 1500 embert pedig megsebesítve. Az akkori hírügynökségi jelentések szerint három óra leforgása alatt mintegy 45 rakétát lőttek Tazára, helyi biztonsági illetékesek szerint a támadás során klórgázt vetett be az Iszlám Állam.

Állítólag még folynak a vizsgálatok azzal kapcsolatban, hogy a szélsőségesek hogyan jutottak ehhez a vegyi fegyverhez.

Kövesse rovatunkat Facebookon is!

(hirado.hu_idegen áradat-SZKR)

Magyar Péter mentelmi jogának kiadatását kezdeményezte az Ügyészség; Gyerekek loptak Audikat Pécsett; Asztalhoz ült Trump és Zelenszkij

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 23.

Telegram-posztjaink (2026.09.22.)

Arab maffiózó a berlini Die Linke választási partiján; Magyar Péter: Magyarország nem lesz tagja a Kárpáti Nyolcaknak; megbocsátott a férj a három gyermeküket megölő feleségének

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 22.

Farkasok a Mátrában

Családos képzési hétvégét tartottak a Farkasok a Mátrában

A Farkasok olyan képzési hétvégét tartottak a Mátrában, ahová családjaikat ...

64

2026. 09. 22.

Telegram-posztjaink (2026.09.21.)

Magyarországon építenek ukrán üzemanyag-tárolókat; dokumentumfilm készült a 2006-os rendőrterrorról; a Die Linke nyerte a berlini választást

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 21.

Telegram-posztjaink (2026.09.20.)

Több mint 400 drón támadta a moszkvai régiót, többen meghaltak; újabb tartományban lett első az AfD; Szíria elutasította Szaúd-Arábia kérését, hogy katonákat küldjön Jemenbe

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra; Grönland végül behódolt Amerikának?; Újabb 3,3 milliárd eurót utal Ukrajnának az EU

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.