Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Megemlékezés a Szent Korona őrzésének helyszínén

2016.04.16-án  a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom megemlékezést tartott Kőszegen a Szent Korona utolsó magyarországi őrzési helyén.

Stampfel Szilárd „ősvármegyés”, a rendezvény szervezője nyitotta meg a megemlékezést, majd pár mondattal ismertette a rendezvény és a túra célját.

Korona bunker

1945. márciusára a Szent Korona elérkezett Magyarország utolsó stációjához, amit 33 éves száműzetés követett. 1945. március 18. és 27. között őrizték a Magyar Szent Koronát a bunkerben. Az emléktábla megkoszorúzása és a bunker megtekintése után 15 km-es túra következett. Első állomásunk a Trianon-keresztnél volt, ahol pár mondattal megemlékeztünk Vitéz Dr. Nagy Miklós kőszegi polgármesterről, aki vértanú halált halt Újvidéken 1946.november 4-én. Egy perces néma főhajtással emlékeztünk az elcsatolt területeken élő magyar testvéreinkre is. Utána a Hétforrásnál álltunk meg. Rövid pihenő után tovább folytattuk útunk az Ó-ház kilátóhoz, ahol csodás kilátás nyílt az elcsatolt Őrvidéki területekre.

Trianon kereszt Túra az erdőben

Lefelé menet a Szálasi bunkert tekintettük meg. Szálasi Ferenc 1945.március 1-27-ig tartózkodott a városban. A berobbantott bunker nem látogatható, viszont a szellőző akna a turista számára is látható. További útunk a hegyről lefele a városba vezetett.

A berobbantott Szálasi bunker

Megbeszéltük hogy jövőre ismét találkozunk.

Dicsőség a Magyar Szent Korona őrzőinek!

(HVIM – Szent Korona Rádió)

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.