péntek, január 16, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Boldog születésnapot – 10 éves a Szent Korona Rádió

Tíz évvel ezelőtt, 2006.04.16-án indult el a Szent Korona Rádió online adása és hírportálja. Magvasi Adriánnak, az egyik alapítónak a gondolataival emlékszünk vissza az elmúlt évekre. A rövid bejegyzés után jó hírrel is tudunk szolgálni!

“Hihetetlen, hogy mennyire rohan az idő. Néhányan, nulla forintból, rengeteg munkával elindítottunk valamit, amiről először nem is gondoltuk volna, hogy néhányunkon kívül valakit is érdekel. Aztán elképesztő mértékben beindult a nemzeti rock világa, alig győztük a zenéket válogatni, és biztos vagyok benne, hogy nagy szerepünk volt több zenekar ismertségében is. Elindultak az első műsorok, így például az örök hallgatói kedvenc, esténként a kívánságműsor. És alig ocsúdtunk fel, egyre többen kezdtek hallgatni, egyre nagyobb felelősség lett a vállunkon, hogy a hobbinkat még komolyabban vegyük. A történelem pedig kopogtatott az ajtón, jöttek az őszi események, és mi minden nap az utcán voltunk, minden nap hol részt vettünk az események alakulásában, hol tudósítottunk róla. Például úgy, hogy egyikünk felhívta a saját telefonjáról (már ha volt rajta egység) azt, aki otthon (vagy koliban, albérletben) volt, ő kihangosította a telefonját, odatartotta a pár száz forintos számítógépes mikrofonhoz, hogy élő adásba kerülhessen.

Százak követték ezeket akkor egy adott pillanatban, és a 2006-2009 közötti időszakban ez nagyon nagy dolog volt, határozottan úgy gondolom, hogy a Szent Korona Rádió egy meghatározó, pótolhatatlan küldetést hajtott végre. Sok munkánk volt benne, némileg el is járt az idő aztán felette, de mindig büszkén és örömmel emlékszem vissza azokra az évekre. És ezen emlékek miatt nem tudom megérteni azokat, akik azért nem fognak bele valamilyen fontos közösségi munkába, mert nincs rá pénzük vagy idejük. Nekünk sem volt se időnk, se pénzünk. Diákok voltunk, majd egyetemisták, diákmunkákból tartottuk fent magunkat, vagy sodortuk magunkat akár adósságba is, és mindezt tettük azért, mert hittünk valamiben, és tenni akartunk. Hogy volt értelme, azt onnan tudom, hogy a mai napig folyton találkozom olyan emberekkel, akik hallgatták, követték, és meghatározó élmény volt számukra a Szent Korona Rádió fénykora. Tudom azt is, hogy más idők járnak, mások a körülmények, de azt is, hogy sok tekintetben könnyebb lenne ma elkezdeni. Így erre bátorítok mindenkit, hogy ne a kifogásokat, hanem a megoldásokat keresse. És milyen jó lesz majd később visszaemlékezni a rengeteg nehéz, de ugyanakkor sok örömet szerző pillanatra. Nekem is az.  Isten éltesse a tíz évvel ezelőtt megalapított Szent Korona Rádiót! – ezt a különleges napot ünneplése.”

És bár valóban más idők járnak, nincsenek olyan jellegű megmozdulások a nemzeti oldalon, mint a jópár évvel ezelőtt, a Szent Korona Rádió mai napig működik és lehet hallgatni, illetve a felületén pedig magazinosabb jellegű tartalommal várjuk az olvasókat. A sugárzott adás tekintetében azzal a jó hírrel tudunk szolgálni, hogy az elmúlt hetekben folyamatosan frissítettük a lejátszási listát, és megjelentek új blokkok is, mint lesz mindennap klasszikus és film zene vagy éppen motivációs blokk.

Legnagyobb köszönet a kitartó hallgatóknak és olvasóknak jár. Hisszük, hogy nélkülük nem sikerült volna!

(Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Hű cionista szolga: Orbán Viktor izraeli fegyverközpont létesítését hagyta jóvá Magyarországon

"Izrael Magyarország stratégiai partnere, és az együttműködés elmélyítése az...

Nobel-díjas lett Trump?! Igazából nem, csak a venzuelai ellenzéki vezető volt túlbuzgó

A cionista showman számos alkalommal kinyilvánította igényét a Nobel-díj...

A valaha talált legjobb állapotú kelta harci kürtöt tárták fel Angliában

2000 éves, vaskori, kelta harci kürtöt tártak fel Angliában...

Újra a címlapokon Lakatos Márk, holott a rendőrség szerint is megrontott egy 13 éves fiút

Elévülhet-e a pedofília? Egy komoly pedofilügy főszereplőjét, a buzeráns...

A borsodi pedofil tanár 2 év börtönt kapott diákja megrontásáért

Döntöttek a borsodi pedofil tanár ügyében, aki 16 éves...

Kategóriák

A pápa kirúgná Aranyszájú Szent Jánost, ha vatikáni tisztviselő lenne?!

XIV. Leó pápa kirúgta azt a vatikáni tisztviselőt, aki...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55