Szeged ellenáll a deviáns propagandának

Szegeden felütötte fejét a deviáns mocsok, de szerencsére vannak még, akik fellépnek a normalitás védelmében.

A hátrányos megkülönböztetéstől “rettegő” helyi LMBTQI szivárványhétbe kezdett Szegeden. Megkérnénk a kedves olvasókat, ne tántorítsa el őket a zagyvának tűnő információhalmaz, hiszen alábbi kifejtésünkben minden értelmet nyer. Ja, nem.

Amíg a Belvárosi Mozi előtt meg nem jelent Jávorszky Iván, a Szegedi Rendezvény- és Médiaközpont Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója “meleg aktivista” pártfogoltjai társaságában, talán sokan nem is tudtunk az LMBTQI létezéséről. Kérnénk mindenkit, adjon időt magának a feldolgozásra, a mozaikszó nem fed mást, mint: Leszbikus, Meleg, Biszexuális Transznemű, Queer és Interszex közösségeket. Megtudtuk tehát, hogy ilyesmik léteznek. Na de az elfogadás jegyében “biztonságos tér matricát” helyeztek el összesen 9 szegedi étterem, kávézó és közösségi tér bejáratához! Ez a kedves, szivárványszínű jelzés pedig azt hivatott közvetíteni nemi identitászavarral küszködő honfitársainknak, hogy bátran nyilvánítsák ki érzelmeiket fizikailag is egymás iránt ezeken a helyeken. Ugye nem is vágyunk másra hétvégén gyermekünkkel karunkon, mikor a belvárosi moziba megyünk, vagy beülünk egy étterembe, hogy azonos nemű párok csókváltásai tegyék színesebbé szabadidőnket?

És, hogy le lehet-e a szivárványhetet tuszkolni az egészséges emberek torkán? Erre álljon itt válaszul a HVIM szegedi tagszervezetének postafiókjába eljuttatott, jóérzésű szegediek “anti-szivárvány” akciójáról készült fotósorozat első darabja! Ezúton is köszönjük az ismeretlen hazafiaknak az ellenállást! Valószínűleg a nemzeti érzelmű közösségek többet tudnának mesélni jogtiprásról és elnyomásról, mint a deviáns felforgatók!

A fotósorozat folytatása várható!

(Szegedi HVIM – Mi Magunk – SZKR)

A szegedi vármegyések tevékenységét a hivatkozásra kattintva kísérheti figyelemmel.