Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Észak-Korea? Nem, csak Románia: újabb abszurd vádak egy vármegyés ellen

Vadászfegyverrel készült merényletre március 10-én egy vármegyés – ezt állítja a megszálló oláh karhatalom egy állítólagos Facebook-bejegyzés alapján.

Akár Észak Koreában is lehetnénk, olyan újabb indokkal idézte be egyik vármegyés tagunkat a marosvásárhelyi rendőrség. Miután négy vármegyésre rótt ki büntetést az úgynevezett jogállam, úgynevezett rendfenntartó szerve, köztük olyanra is, aki ott sem volt, (mindez persze nem vonja kétségbe a többiek jogos ottlétét), a marosi rendőrség azt állítja, hogy egy facebook posztolás alapján hívták be Sz. Z vármegyés tagunkat kihallgatásra.

Az idézést tehát egy közösségi oldal posztja, valamint a magyar államtól kapott állítólagos dokumentum szerint történt, amely azt bizonyítja, hogy a beidézett fiatalt Magyarországon jelentették fel az említett poszt miatt. Mindez akkor derült ki, miután bajtársunk eleget tett az idézésnek és ügyvéd jelenlétében megjelent a rendőrségen. Ottlétük során beletekinthettek az újabb megfélemlítés céljából létrehozott dossziéba, amiben nem volt semmilyen kép vagy kivonat, ami az állítólagos posztra utalna.

A történet ott kezd érdekessé válni, hogy e posztból azt szűrte le az emberi jogokat svédországi szinten betartó román rendőrség, hogy Sz. Z március 10-én államellenes cselekedetet hajthatott volna végre édesapjának vadászfegyverével, a Székely Szabadság Napján. Azzal a fegyverrel, amelynek tusát március 8-án a rendőrség elvitte és 11-én adták vissza. Hogy milyen okból arról nincsenek információink. Ennyit jelent az emberi méltóság, ennyit jelent az emberi jog Romániában. Feljelentés, posztolás, egy legálisan tartott vadászfegyver és máris kész az államellenes, merényletre készülő vad magyar terrorista. Ez már nem posztkommunista recept, hanem igazi ropogós kommunista recept, „hogyan csinálj bűnbakot minden őslakos magyarból” címmel. Most már a bőrünkön érezhetjük a gyűlölet billogját, magyarok vagyunk és megzavarjuk a „Nagy Román Álmot”, jogainktól megfosztva nyomnak el napról-napra.

Mindezek ellenére, köszönjük minden jogi és fizikai személynek, hogy velünk tartanak ebben a küzdelemben, vállalva azt, hogy egyik napról a másikra terroristát, merénylőt, szabotőrt gyárthat belőle az Európa Unió legderekabb tagállama. Egy újabb ügy, amely azt bizonyítja, hogy Szőcs Zoltánt és Beke Istvánt közéleti szerepvállalásuk, népükért való küzdelmük miatt tartanak fogva.  A román állam gyártott bombákat és egy ideje, hetente rárobbant egyet az erdélyi magyarokra, ezt nevezik állami szintre vitt terrorizmusnak, ami létezik!

(Székelyföld Nem Románia – HVIM – Szent Korona Rádió) 

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.