Március 15-én Magyarittabére látogattak a dél-alföldi vármegyések.
A dél-alföldi HVIM az 1848-49-es eseményekről idén rendhagyó módon a jelenleg Szerbiához tartozó Magyarittabén emlékezett meg, ahol a szabadságharc előtti tisztelgés mellett egy rendkívül örömteli eseményen, az ‘ittabeiek régi- új Kossuth szobrának avatásán vehettek részt, ottani bajtársuk invitálására.
Utazásunk célja volt, hogy a tavaly tavasszal ellopott, különleges jelentőséggel bíró 112 éves, „szíven lőtt” Kossuth szobor helyére érkező új restaurációt a bánáti magyarokkal együtt fogadhassuk.
Március 14-én délután indultunk el Szegedről a mintegy 150 km-re fekvő Magyarittabére, ahol egy helyi tagunk, a következő napi ünnepségek egyik főszervezője, és családja fogadott minket Marsall Tito utcai ( Igen! 2016 Európájában,majdnem 100%-ban magyarlakta településen ez még utcanév lehet… ) otthonukban. Ám mielőtt úti célunkat elértünk volna, a szerb állam sajátos „vendégszeretetét” és infrastrukturális kalandparkját élvezhettük ki maximálisan. A tiszaszigeti (gúny)határátkelőnél szerettünk volna a déli nemzettársaink felé igyekezni, ám a szerb határőrök gyakorlatilag atomjaira bontották az autót és a csomagjainkat is, illetve a férfi útitársakat fehérneműre vetkőztették. Felettébb éles kontrasztot véltünk felfedezni a magyar állampolgárok magyarlakta területre való igyekvésének akadályozása és a bevándorlótömegek ellenőrizetlen hazánkba eresztése között. Vajon a párizsi merényletek elkövetőit, vagy a kölni lányok erőszakolóit hányszor vetették alá ilyen szintű ellenőrzéseknek? A kérdés nyilván költői, és az is egyértelmű, hogy a hazafiakkal nem először és nem is utoljára fordult ez elő, ugyanakkor sokat elárul egy országról, hogy Európa nehéz óráiban az energiáit mi felé mozgósítja. Közel negyvenöt perc veszteglés után végül sikerült elindulni Gyála, Törökkanizsa, Csóka, Mokrin, Kikinda, Magyarcsernye, Karadjordevo irányban Magyarittabé felé. Itt szeretnék kitérni az előző gondolatmenetet folytatva arra, hogy egy országot a településein áthaladva is akarva akaratlanul megítél az ember. Nos, Karadjordevo partizán útjának csúfolt szakaszán az autó nagyságú kátyúk, melyek a sötét utakon haladva enyhén szólva is veszélyesek illetve a befejezetlen földutak nem feltétlenül keltettek bizalmat. Sokszor szó szerint egy szlalompályán érezhettük magunkat és nem tudtuk hol vár ránk a következő „becsapódás” nyoma. Talán a magyarok teljes átvilágítása mellett némi figyelmet érdemelnének ezek a nem túl eu-komfortos körülmények is. Néhány órányi rally után végül megérkeztünk Magyarittabére, ahol már a szeretetteljes fogadtatás és vendéglátóink kedvessége feledtették velünk az utazás kihívásait.
Az este kiváló hangulatban telt és megleshettük az ünnepi műsor főpróbáját is.
A március 15-i szoboravatásról és az ünnepségről bővebben hamarosan beszámolóval és fotóalbummal jelentkezünk!
A hivatkozásra kattintva kísérheti figyelemmel a dél-alföldi HVIM tevékenységét.
(Szegedi HVIM – Mi Magunk – SZKR)
