Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Börtönnel fenyegetik a HVIM spanyol szövetségeseit

Múlt hétfőn (2016. 01. 18.) kezdődött meg a tárgyalássorozata azoknak a spanyol hazafiaknak, akik még 2013 szeptemberében megzavarták a katalán szeparatisták egy rendezvényét Madridban.

A baloldali katalánok mögött Spanyolországban működő szabadkőműves fedőszervezetek állnak, így a kormány 1975 óta semmit nem tesz annak érdekében, hogy megakadályozza az ilyen eseményeket.

A “Blanquerna-ügy” (Madridnak ebben a központi negyedében került sor a gyűlésre) tárgyalása az előzetes tervek szerint nyolc napig tart. A bíróság az első tárgyalási napon kinyilvánította, hogy „demokráciára mért legnagyobb csapásként” tartják számon a szeparatista gyűlés megzavarását, annak ellenére, hogy ott erőszakos cselekményre nem került sor.

A gyűlést a „La España en marcha” nevű ernyőszervezet tagjai zavarták meg. A hazafiak élén Pedro Chaparro állt, aki most az ügy első számú vádlottja.  Chaparro a Democracia National nevű spanyol mozgalom oszlopos tagja is egyben, mely Mozgalmunk testvérszervezete.
76230_501234466562184_272977309_n

A nemzeti érzelmű csoportok tagjai az egységes Spanyolország iránti szeretetük által vezérelve jelentek meg a katalánok rendezvényén, jelezve ezzel, hogy nem fogják tétlenül nézni Spanyolország szétszabdalását.

Mozgalmunk őszintén reméli, hogy a spanyol igazságszolgáltatás nem azokat fogja büntetni, akik hazájuk érdekeit szem előtt tartva cselekedtek. Mi magyarok pontosan tudjuk, hogy a szeparatista törekvések hová vezetnek, hiszen országunk 1920 óta nem egységes. Kitartást kívánunk spanyol bajtársainknak! Fel a Győzelemre!

8zocae

(Democracia National nyomán Fővárosi HVIM – Mi Magunk – SZKR)

Az OTP Bank a hazafiakat üldöző német gépezet szolgálatában

Ha hazafi vagy, akkor kizárnak a bankrendszerből

Egy Szent István-renddel kitüntetett bankárnak vajon szabad-e megfosztania egy Magyarországon ...

Belföld

2026. 11. 8.

A magyarországi evangélikus vezetők az LMBTQP-lobbi szolgálatába álltak?

Úgy látszik, hogy elérte a hazai evangélikusokat az a fertő, ...

LMBTQP

2026. 11. 7.

Telegram-posztjaink (2026.11.05.)

Lezsák Sándort tévesen tüntették fel ügynökként az adatbázisban – a levéltár elnézést kért; A kínzások ellen tiltakozókat fenyegeti letartóztatás Ukrajnában; uniós pénzből készült jelentés terjeszt súlyos állításokat a Mi Hazánkról és a Bűnvadászokról

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 6.

Telegram-posztjaink (2026.11.04.)

Újabb ismert nevek kerültek elő az ügynökakták nyilvánosságra hozatala után; a Mi Hazánk tüntetésével illusztráltak egy, a párthoz nem köthető kocsmai incidensről szóló cikket a balliberálisok; Trump bejelentette: megszűnhet az évi milliárdos amerikai támogatás Izraelnek

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 5.

Telegram-posztjaink (2026.11.03.)

Órákig tartották fogva a Bűnvadászokat a rendőrségen, végül gyanúsítás nélkül engedték el őket; a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai idén is gondozásba vették a lengyel ONR alapítójának sírját; a rendőrség fejvadászai keresik Matolcsy Ádámot és Stofa Györgyöt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 3.

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.