szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A HVIM perre megy Zsohár “Leszbosz” Zsuzsannával

A Soros alapítvány egyik üdvöskéje Zsohár “Leszbosz” Zsuzsanna úgy gondolta nem lesz következménye a szavainak. Rosszul gondolta…

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a Migration Aid egykori szóvivője azt találta állítani a Vármegyésekről, hogy “elsőkként buktak meg embercsempészekként”.  A HVIM közleményében ártószándéktól vegyes, feltűnési viszketegségről tett említést, és valószínűleg nem is állnak messze az igazságtól, ha az ember belegondol Zsohár eddigi pályafutásába.

Zagyva György Gyula a Mozgalom társvezetője a mai napon az alábbi sorokat tette közzé Facebook oldalán:

“Nem tűrjük a rágalmazást! Feljelentettük és bepereltük a bevándorlókat a nyakunkra hozó “Soroskedvenc” Zsohár Zsuzsát

Elegünk van már abból, hogy liberáliséknál folyamatosan azt gondolják, hogy a nemzeti gondolkodásúakkal bármit megtehetnek, Zsohárnak is sikerült kihúznia a gyufát, ugyan csak többszöri nekifutásra, mert az elején a “köhög a bolha” effektus miatt nem érte el az ingerküszöbünket, amiket írt vagy mondott rólunk. Viszont amikor azt merészelte mondani rólunk egy interjúban, hogy “vármegyések az elsők közt buktak meg embercsempészet során”. akkor nincs mese lépni kellett.
Ma Barcsa – Turner Gábor HVIM vezető társammal közösen, feljelentettük Zsohárt rágalmazás miatt, illetve indítottunk egy polgári pert is.

Ne aggódj Zsuzsi, ha gondot okozna majd a kártérítés kifizetése, biztos fog segíteni Soros Gyuri bácsi, csak kérd szépen…”

A HVIM szerkesztőségünkbe eljuttatott levelében a következők olvashatók: “Amellett, hogy mélységesen felháborít minket ez az aljas rágalom, valahol örülünk is. Mivel a per során felmerülő költségeket, nyilván Soros György fogja állni, így elmondhatjuk, hogy személyesen tőle kapunk pénzt arra, hogy megvédjük Európát.”

(Mi Magunk – SZKR)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55