Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

„Erdélyt csak a magyar anyák menthetik meg!”

„Erdélyt csak a magyar anyák menthetik meg” – mondotta sokszor Csép Sándor, az Áldás-Népesség Mozgalom megálmodója, aki élete végéig legfontosabb feladatának tartotta felhívni a figyelmet a gyerekvállalásra.

Csép Sándor (1938-2013) a romániai magyar televíziózás egyik kiemelkedő személyisége volt, az erdélyi televíziózás szimbolikus egyénisége. Többek között irodalmi portrékat, iskolai riportokat is készített, honismereti vetélkedőket szervezett. A Magyar Újságírók Romániai Egyesületének elnöke, majd alelnöke is volt. Elsők között harcolt az egész napos magyar televízió- és rádióadásért. Munkásságáért a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki és megkapta a MÚOSZ (Magyar Újságírók Országos Szövetsége) Aranytollát is.

Ő nemcsak ábrázolni akart valamit, hanem a nyilvánosság erejével tenni is szeretett volna. A televíziózás mellett a közéletben is képviselte elveit. 2008-tól a Magyar Polgári Párt Kolozs megyei elnökeként is tevékenykedett.

A vészharangot az Egyetlenem (1975) című  filmmel húzta meg. Erre a munkájára volt a legbüszkébb. Boros Zoltán nyugalmazott főszerkesztő megfogalmazása szerint ez egy dokumentumfilm a kalotaszegi egykézésről, mely  most már az erdélyi és általában a magyar demográfiai probléma emblematikus megfogalmazása.

Petőfi Sándor másfél évszázaddal ezelőtt a boldogságot egy barátságos, meleg szobában gondolta el. Ezt Csép Sándor a következőképp parafrazálta: „Hol a boldogság mostanában? – Egy jó kedélyű, népes családban”.

 

Csép Sándor munkásságára emlékezve az általa alapított Áldás-Népesség Egyesület filmpályázatot hirdet erdélyi magyar egyetemisták számára „Negyvenegyetlen-nem” címmel. A cél, hogy minél többen felfigyeljenek a nemzetünket érintő demográfiai veszélyekre, melyek a gyermekvállalási kedv csökkenése miatt következhetnek be.

Részletek a pályázatról: http://www.aldasnepesseg.ro/negyvenegyetlenem.html

aldasnepesseg

(SZKR – Székelyföld nem Románia)

Telegram-posztjaink (2026.09.21.)

Magyarországon építenek ukrán üzemanyag-tárolókat; dokumentumfilm készült a 2006-os rendőrterrorról; a Die Linke nyerte a berlini választást

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 21.

Telegram-posztjaink (2026.09.20.)

Több mint 400 drón támadta a moszkvai régiót, többen meghaltak; újabb tartományban lett első az AfD; Szíria elutasította Szaúd-Arábia kérését, hogy katonákat küldjön Jemenbe

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és Teljesítménytúra; Grönland végül behódolt Amerikának?; Újabb 3,3 milliárd eurót utal Ukrajnának az EU

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 20.

XIV. Attila Védvonal Emlék- és teljesítménytúra; Eltávolítanák a székelyudvarhelyi „Vándor székely” szobrot a románok; 20 évvel ezelőtt zajlott le az MTV ostroma

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 19.

Telegram-posztjaink (2026.09.17.)

Nyilvánosságra hozták a 2006-os őszi kormányülések eddig titkos jegyzőkönyveit; a német kórházak egy esetleges NATO–orosz háborúra készülnek; Zelenszkij felkerült a világ 50 legbefolyásosabb zsidójának listájára

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 09. 18.

11 év után visszatért Erdélybe a HVIM

11 év után újra Erdélyben a HVIM – interjú az úz-völgyi csata utolsó élő veteránjával

Tizenegy évnyi tiltás és koncepciós eljárás és hosszas vegzatúra után ...

64

2026. 09. 17.