A doni ütközet 73. évfordulóján tartott megemlékezést a fejér megyei Pákozdon az Új Magyar Gárda, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a Jobbik Magyarországért Mozgalom, azon a helyen, ahol először állítottak Magyarországon emléket a Don hőseinek.
Számos felszólaló osztotta meg gondolatait a több mint száz fős hallgatósággal, beszédet mondott Mészáros István, az Új Magyar Gárda főkapitánya, Murányi Levente, az ’56-os Pesti Srácok Intézet igazgatója, Kónyi-Kiss Botond, a HVIM országos alelnöke, Tián József, a Jobbik honvédelmi kabinetének vezetője és Szávay István, a Jobbik alelnöke is.
Az elhangzottak legfőbb üzenetét talán így lehetne a legjobban összefoglalni: a 2. magyar hadsereg katonái hősiesen küzdöttek, helytállásuk példás volt, számos harcos mutatta meg, hogy az élet azért van, hogy valamiért feláldozzuk. Szemben a kommunista hazugságokkal, hangsúlyoznunk kell, hogy a magyar katona nem volt sem gyenge, sem gyáva, sem alkalmatlan a harcra. Kötelességüknek eleget tettek, becsületüket megtartották, hiszen a borzalmas túlerő elsöprő erejű támadásával szemben is konokul helytálltak. A kommunista népbíróság által halálraítélt majd kivégzett Jány Gusztáv vezérezredes, a 2. magyar hadsereg parancsnoka is e szavakkal méltatta bajtársait:
„A Don partján becsülettel harcoltak, és megakadályozták azt, hogy a vörös rém véres karmaival belemarkolhasson országunknak megszentelt földjébe. Ezek a doni hősök azok, akik betartották azt a fogadalmat, amelyet Főméltóságú urunknak a kezébe letettek. Amely minden magyar embernek a jelszava kell, hogy legyen, akár békemunkája mellett áll, akár fegyvert kell neki ragadnia, Istennel, legfelsőbb hadurunkért, s a hazáért, mindhalálig!”
Nem gyászos, könnyeket hullató, meggyötört lelkiségű megemlékezéseket kell tartani, hanem fel kell emelni fejünket, ki kell végre lépni a hazugságok mocsarából és büszkének kell lenni magyar eleink hőstetteire!
(clicks: 16)
Ahogyan Kónyi-Kiss Botond fogalmazott: „Legyünk büszkék arra, hogy ennek a nemzetnek vagyunk a fiai, amely nemzet tagjai – a mi nagyapáink és dédapáink – igenis becsülettel és bátorsággal megállták helyüket az ádáz harcokban, és elszántan védték hazánkat és Istenünket.”
(clicks: 17)
Szemünket az oly emberi nagyságok, példát ritkító hősök tetteire kell emelnünk, mint Lévay Sándor, a Don-kanyar Leónidászának végsőkig való kitartására és önfeláldozására. Látni kell azt, hogy van élethelyzet, amikor vállalni kell az áldozatot valami többért és szebbért, mint saját életünk.
Nézzünk körül világunkban, mit tartunk helyesnek: hűnek maradni a járomhoz, vagy kitörni abból, és valami magasabbért élni! Az elmúlt korok hősi halottai erről tanúskodnak, Magyarország csak akkor marad fent és lehet szabad, ha a ma élők vállalják a küzdelmet! Több felszólaló párhuzamot vont a bolsevik elözönlés és a mai migrációs áradat közt, hiszen ma is rázúdulnak Európára azok, akik hagyományainkat, vallásunkat és ebben a feldúlt és feje tetejére állított világban még megőrzött értékeinket fenyegetik. Ezzel szemben pedig mindenkinek lehetőségeihez mérten lépnie kell, ha nem egy dzsungeltörvények uralta gettótársadalomban képzeli el a jövőjét.
(clicks: 16) 
(clicks: 18) 
(clicks: 17)
(clicks: 15) 
(clicks: 22) 
(clicks: 37) 
(clicks: 16)(Képek: Új Magyar Gárda, HVIM sajtószolgálat)
(HVIM Székesfehérvár – Mi Magunk – SZKR)