A Jobbik és a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom veszprémi szervezete a Lovassy László Gimnázium udvarában lévő emlékműnél emlékezett meg, Brusznyai Árpád középiskolai tanárról, akit a “népi demokratikus államrend erőszakos megdöntésére irányuló fegyveres összeesküvés szervezésével és népellenes bűncselekmények elkövetésével” vádoltak meg és végeztek ki az 1956-os eseményeket követő megtorlások idején.
A megemlékezést a Jobbik önkormányzati képviselője kezdte.Forgóné Kelemen Judit elmondta: “Arra a Brusznyai Árpádra emlékezünk ma, aki a végtelenségig tisztelte az embert, aki mindvégig a demokratikus elveket képviselte, aki mindent megtett azért, hogy ne történjen vérontás Veszprémben. Még annak a Papp Jánosnak is megmentette az életét, aki később kijárta neki a kötél általi halált.(….)”
(clicks: 2)Forgóné Kelemen Judit
Jobbik veszprémi önkormányzati képviselője
A második felszólaló vitéz Mayer Ferenc történész volt, aki felhívta a figyelmet arra, hogy a gimnázium kertjében álló szobrot egy jól látható, megvilágított helyre kellene áthelyezni. Azt kérte a résztvevőktől, hogy ápolják Brusznyai tanár úr emlékét, a forradalom és szabadságharc hatvanadik évfordulóján vegyenek részt minél több rendezvényen.
Megjegyezte, hogy az iskola részéről ahol Brusznyai Árpád tanított, sem diák, sem tanár, sem az iskola vezetősége részéről nem volt hajlandó senki a megemlékezésen részt venni.
(clicks: 15)
Vitéz Mayer Ferenc történész
A megemlékezés utolsó felszólalója Dufka Gábor volt a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom veszprémi szervezetének vezetője, aki elmondta:
„Brusznyai tanár úr tanított életében és halálával is. Ő volt az az ember, aki a kommunizmus legsötétebb napjaiban sem hagyta el keresztény hitét. Megmutatta, hogy a világ legpusztítóbb eszméje felett is lehet győzelmet aratni, ha az utolsó percben is kihúzzuk magunkat, nem hagy el minket Istenbe vetett hitünk, és nemzeti öntudatunk.
(clicks: 8)
Dufka Gábor
a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom veszprémi vezetője
(…)Lehet ez a kor melyben élünk, bármily sötét, támadhat ránk a nagyvilág bármilyen alantas eszméje, én mégis örömmel tekintek a jövőbe, mert 1956 a példa arra, hogy a magyar nemzeti öntudatot és a szabadság szeretetének lángját, soha semmi nem tudja kioltani, és mert lesznek, akik 56’-ról nem csak megemlékezni fognak, hanem hittel, hűséggel és bátorsággal folytatni is fogják azt.”
A résztvevők ezután mécseseket gyújtottak és elhelyezték koszorúikat.
Élete
Brusznyai Árpád Derekegyházán, az Alföldön született 1924. június 27-én, többgyermekes családban.
Édesapja csendőr volt. Ez a kispolgári miliő meghatározta életét, kijelölte útját: a felfelé törekvésre ösztönözte.
Már gimnazista korában kitűnt tehetségével, s nemcsak a tanulásban, hanem a sportéletben is jeleskedett. Mint kiváló diák és sportoló már középiskolás éveiben ösztöndíjban részesült.
Sajnálatos eseménye rövid életének, hogy 18 évesen egy fertőzés következtében majdnem lebénult. Hirtelen nyomorék lett, testi fogyatékkal élő emberré vált. A váratlan csapás azonban nem törte meg, nem fogadta el azt, hogy ezzel élete végleg összeomlott volna. Ehelyett igyekezett korábbi életvitelének megfelelően élni.
Sikerült bejutnia a budapesti tudományegyetem bölcsészettudományi karára, a híres Eötvös Kollégium tagja lett. 1947-ben ösztöndíjasként Bécsben folytatta tanulmányait, majd 1949-ben diplomázott, görög-magyar-történelem szakos tanári oklevelet szerzett.
1949-50-ben tanársegédként dogozott a budapesti egyetem görög filológiai intézetében.
Hiába volt kitűnő ifjú klasszika-filológus, a család és az édesapja korábbi tevékenysége miatt mindvégig megbélyegzett volt az 1950-es években.
Apját bebörtönözték, római katolikus bátyját internálták, őt magát pedig elbocsátották az egyetemről. 1950-től kántor volt a váci székesegyházban: regényes fordulata életének, hogy itt Vácott ismerte meg későbbi feleségét, aki már gyűrűs menyasszonyként döntött a lábát kissé húzó fiatalember mellett, felbontotta korábbi eljegyzését, s méltó társa lett Brusznyai Árpádnak életre-halálra. Az ifjú pár a házasságkötés után Margit asszony, a feleség révén Veszprémben teremtett magának egzisztenciát.
Brusznyai Árpád 1952-1956-ig a veszprémi Lovassy László Gimnáziumban tanított: énekkart vezetett, irodalmi kört szervezett, atyai jó tanácsokkal látta el az 50-es évek legsötétebb proletárdiktatúrájának középiskolás ifjúságát. Közmegbecsülésnek örvendő ember vált belőle, időközben megszületett lánya, Margit.
Az 1956. évi forradalom kitörése Veszprémben érte, október 26-tól a Veszprém megyei Nemzeti Forradalmi Tanács elnökhelyettese volt, majd november 1-5. között, mint ennek elnöke tevékenykedett. Megjegyzendő, hogy a leglázasabb napokban a korábbi megyei első párttitkárt, Papp Jánost látszatbörtönbe vetette, hogy így védje meg az életét a nép haragjától, az esetleges lincseléstől.
Október 27-én Brusznyai körvonalaz ta, hogy miben látja a Tanács közvetlen feladatát. Ezek szerint a Tanács teljesen szolidáris a pesti forradalom mal, csodálatot és együttérzést nyilvánít a hősök iránt, és azonnal élelmiszer- és gyógyszer szállítmányokat indít a fővárosba, de a veszprémi egyetemisták és munkásifjúság felfegyverzését mégsem engedi meg. Ez utóbbi nehéz és népszerűtlen elhatározás volt. Mégis Brusznyai, Sánta alezredessel történt tüzetes megbeszélés után, ragaszkodott ennek betartásához. Hiába követeltek fegyvert az ifjak, hogy teherautón Pestre menjenek segíteni, a Tanács megtagadta ezt tőlük. Sánta alezredes által kiküldött honvéd felderí tők azzal a hírrel jöttek vissza, hogy a hajmáskéri és a szentkirályszabadjai szovjet páncélosok megszállva tartják a főváros felé tartó valamennyi utat: a fiatalo kat a túlerő lekaszabolná, mielőtt Pestre érkeznének. Brusznyai, mikor ezt ismertette az összegyűltek előtt, hozzáfűzte: “Veszprémben meg van adva minden lehetőség ahhoz, hogy békésen megvalósítsuk a for radalom követeléseit. A katonaság, a rendőrség a mi oldalunkon áll, az ÁVH tehetetlen. Ilyen körülmények között halálos bűn lenne bármit tenni, ami vérontás hoz vezet”.
A forradalom és szabadságharc után 1956. november 5-én szovjet katonák letartóztatták, sorstársaival együtt a Szovjetunióba hurcolták, ahonnan csak decemberben került haza.
1957-ben tanári állást kapott a váci gimnáziumban. Az akkori (korábban piarista gimnázium) Sztáron Sándor Állami Gimnáziumban történelmet tanított és egyben osztályfőnök is volt.
Kéthónapnyi tanárkodás után a magyar hatóságok bíróság elé állították: fegyvert (!) kerestek nála, nyilvánvalóan egy kész koncepciós per áldozatává kellett válnia, mint a korban oly sok más ártatlanul elítéltnek.
Tragikus, hogy a sorozatos tárgyalásokon az a Papp János vallott, tanúskodott ellene, akinek életét pont ő védte a kritikus napokban a forradalmárok jogos bosszújától. A Győri Katonai Bíróság Népbírósági Tanácsa életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte, azonban az ítéletet a Legfelsőbb Bíróság Tanácsa kötél általi halálra változtatta, melyet zárt tárgyaláson mondtak ki. A katonai ügyész többször fellebbezett ügyében, eredménytelenül.
Brusznyai Árpád mindvégig reménykedett, hogy elkerülheti a legrosszabbat. Feljegyezték, hogy amikor életfogytiglan börtönbüntetésre ítélték első fokon, azt mondta feleségének: “Hála Istennek, hiszen a rendszer úgysem tart addig!” Még Kodály Zoltán is közbenjárt a fiatal klasszika-filológus érdekében, de az ismert zenetudós sem tudott enyhítést elérni. Mint mondta: “Ezek vért akarnak inni, nem lehet mit csinálni.”
1958. január 9-én hajnalban végezték ki Brusznyai Árpádot, 34 évesen. A Himnuszt énekelve, meztelen felsőtesttel állt a bitófa alá. Egyike volt annak a több mint félezer áldozatnak, akiket az 56 utáni megtorlás vérgőzében elrettentésül küldtek a vérpadra.
(Mi Magunk – Szent Korona Rádió)