szombat, január 17, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Újabb albummal jelentkezik a Historica – pénteken lemezbemutató koncert

Sorrendben a negyedik albumának bemutató koncertjére készül a Historica zenekar. Olyan fa vagyok című vadonatúj lemezét a magyar történelmi rock letéteményesének számító hardrock formáció december 4-én, a Crazy Mama Music Clubban ismerteti meg közönségével. A Hammer Records gondozásában megjelenő hanghordozót elsőként a koncert közönsége vásárolhatja meg.

Ézsiás Péter zenekarával immár több, mint tíz esztendeje a magyar történelem jeles eseményeinek rockzenébe ágyazott felidézésén, megismertetésén munkálkodik. A Historica a kezdetektől többször is átalakult, jelenleg a zenekarvezető- énekes mellett Gönczi „Apuka” György és Németh „Csoki” László gitározik, Berkes Károly basszusozik, valamint Csikós Csaba dobol. A magyar történelem magasztos, illetve árnyékosabb időszakait, eseményeit zászlajára tűző formáció – határainkon innen és túl – következetesen hirdeti a míves rock, s benne Wass Albert igéjét; az anyaországi településeken kívül Felvidéken és Kárpátalján is kirobbanó siker veszi körül a zenekart.

A Tíz éve az úton jubileumi koncertsorozat a Nyerges-tetőről indult Erdélyből, majd folytatódott Kézdivásárhelyen, illetve Székelyudvarhelyen. Mindezek után következett Amerika meghódítása; a háromállomásos turné, közötte A kő marad című zenés irodalmi műsor, amely kitörölhetetlen nyomokat hagyott az ott élő magyarság lelkében. A jubileumi záróakkord Budapesten az Aranytíz Kultúrházban hangzott el. A Historica a klasszikus értelemben vett rock koncertek keretein túlnyújtózkodva rendszeres szereplője az Új Színháznak, ahol erdélyi költők, írók műveiből idéznek, mindezt összekötve saját szerzeményeikkel. A produkcióban többnyire magasztos hangulatú versek kelnek életre. Mindemellett jótékonyságra is futja a zenekar idejéből: koncertjeikkel a Holtmarosi Tulipán Gyermekotthont, valamint a Czegei Wass Albert Alapítványt is támogatták, de a halmozottan sérült lakókat összegyűjtő Reménysugár Habilitációs Intézet falai közé is sikerült néhány órára becsempészni a felhőtlen kikapcsolódást.

2011 decemberében jelent meg Kis magyar historica című lemezük, amely töretlen népszerűségre tett szert – és nem csak – az igényes zene rajongóinak körében.

cdefcc8d-1c9e-4394-8159-7287be136120

Két esztendővel később két album is napvilágot látott: az akusztikus hangszerelésű Erdélyi vallomás, valamint a Több ezer év album, amely épp harmadik a sorban.

2015. december 4-én újabb lemezbemutató koncertre készül a Historica, hogy Olyan fa vagyok című frissen megjelenő korongját is megismertesse, megszerettesse közönségével. A címadó dal szövegét Thököly Vajk, fiatal erdélyi költő írta. A kiadványon szereplő – várhatóan – tizenkét szerzemény a megszokott alkotógárda, Németh László, Ézsiás Péter, Egerszegi Zsigmond, Gönci „Apuka” György, valamint Hegyi Károly munkáját dicséri. A zenekarvezető szerint elődeihez képest kissé „puhább” hangvételű lemez várható; a megszokott konkrét történelmi témák és életérzések mellett néhány személyesebb hangvételű dal is helyet kap a Historica negyedik albumán. Amelyet a koncert helyszínén elsőként vehet kézbe a vásárló közönség.

A friss album lemezbemutató koncertjén az évek során közönség kedvenccé lett Kis magyar historica, a Megsárgult kép himnikus melódiái, vagy éppen a Tíz éve az úton keményebb megszólalású opusa mellett a tizenkét tételes, sokatmondó című, vadonatúj Olyan fa vagyok lemezzel is megismerkedhet a nagyérdemű, amennyiben a Crazy Mama Music Clubba látogat. A Historica vendége a hortobágyi Chrome Rt., valamint a karcagi SenoR zenekarok lesznek. A belépők elővételben 2.200.-Ft-ért, a helyszínen 2.500.-Ft-ért válthatók. Jegy, illetve az új CD kiadvány megrendelése a [email protected] címen lehetséges.

Hegedűs István

(Underground – Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Megerőszakolt és teherbe ejtett egy 10 éves kislányt egy bangladesi pedofil

Mindössze 5 év börtönt kapott az a bangladesi pedofil,...

Hű cionista szolga: Orbán Viktor izraeli fegyverközpont létesítését hagyta jóvá Magyarországon

"Izrael Magyarország stratégiai partnere, és az együttműködés elmélyítése az...

Végre foglalkozik az Európai Bizottság a Benes-dekrétumok ügyével

Szili Katalin (KDNP) levelet írt az Európai Bizottság számára,...

Nobel-díjas lett Trump?! Igazából nem, csak a venzuelai ellenzéki vezető volt túlbuzgó

A cionista showman számos alkalommal kinyilvánította igényét a Nobel-díj...

A valaha talált legjobb állapotú kelta harci kürtöt tárták fel Angliában

2000 éves, vaskori, kelta harci kürtöt tártak fel Angliában...

Kategóriák

Megerőszakolt és teherbe ejtett egy 10 éves kislányt egy bangladesi pedofil

Mindössze 5 év börtönt kapott az a bangladesi pedofil,...

Hű cionista szolga: Orbán Viktor izraeli fegyverközpont létesítését hagyta jóvá Magyarországon

"Izrael Magyarország stratégiai partnere, és az együttműködés elmélyítése az...

Végre foglalkozik az Európai Bizottság a Benes-dekrétumok ügyével

Szili Katalin (KDNP) levelet írt az Európai Bizottság számára,...

Nobel-díjas lett Trump?! Igazából nem, csak a venzuelai ellenzéki vezető volt túlbuzgó

A cionista showman számos alkalommal kinyilvánította igényét a Nobel-díj...

A valaha talált legjobb állapotú kelta harci kürtöt tárták fel Angliában

2000 éves, vaskori, kelta harci kürtöt tártak fel Angliában...

Újra a címlapokon Lakatos Márk, holott a rendőrség szerint is megrontott egy 13 éves fiút

Elévülhet-e a pedofília? Egy komoly pedofilügy főszereplőjét, a buzeráns...

A borsodi pedofil tanár 2 év börtönt kapott diákja megrontásáért

Döntöttek a borsodi pedofil tanár ügyében, aki 16 éves...

A pápa kirúgná Aranyszájú Szent Jánost, ha vatikáni tisztviselő lenne?!

XIV. Leó pápa kirúgta azt a vatikáni tisztviselőt, aki...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55