Vetített valóságok harca – Az Iszlám Állam diszkrét bája

A Jobbegyenes blogon megjelent írást mi is leközöljük, amely azt fejtegeti, hogy egy Nyugaton szocializálódott személy miért akar az ISIS soraiba állni?

Szinte oda se figyelve hallgatom a rádiót, a Kossuth szól, magazinműsor. A téma itt is: ISIS. Már engedném el a fülem mellett, mert minden ezzel van tele, így lassan a hócipőm is. A rengeteg kérdőjel, a rengeteg életidegen értelmezés, abszurd módon tényekről folyó hitviták, amik megint az elméleti moralizálás tükörjegére akarják kényszeríteni a témát. Ahol általában elvész a lényeg, és bárkinek igaza lehet, ha elég érzelmi húrt penget egyszerre. Elég ebből.

Aztán mégis felélénkül a figyelmem, a szerkesztő ugyanis azzal kecsegtet, hogy kiderül, miért áramolnak külföldről, sokszor épp a vén kontinensről különféle emberek a szervezetbe. Kíváncsi leszek, konkrétan mi is vesz rá Európában felnőtt, itt szocializálódott, nem is mindig a legrosszabb anyagi körülmények közül jövő muszlim, vagy nem muszlim férfiakat és nőket, hogy besoroljanak a fekete zászló alá.

Szóba kerül, hogy az ISIS-t főleg jó munkaadónak tekintik a körülötte legyeskedő, fiatal, a modern világ dolgaiban otthonosan mozgó, európai muzulmánok, és egy átlag meló terroristáéknál havi 300 eurót tejel. Ez persze európai szinten nézve nem sok, bár egy munka, jövőkép és kilátások nélküli fiatalnak akár még meg is felelhet. De nem hinném, hogy ez lenne a fő motiváció, amiért valaki itt hagy csapot-papot, és beáll egy halálbrigádba.

Ahhoz mindenképp kevés, hogy egy brit katonatiszt lányát, vagy egy szintén angol származású punk gitáros leányzót a terroristák közé csábítson, feleségnek, s további toborzásra ösztökéljen. A műsor e két, roppant tanulságos életút boncolgatásával folytatódik, én pedig csak hallgatok, és kattog az agyam. Közben persze megkapjuk a szirupos örökigazságot a csalódott, hangsúlyosan európai, fiatalok tömegéről, akik mindig is hajlamosak voltak a szélsőségesek karmai közé sodródni, s mennyire szomorú, hogy van, aki elhiszi, hogy ezek az alakok tényleg igaz ügyért harcolnak (a maga módján mindkettő igaz, de az előadásmód több mint manipulatív).

Rövid értekezés szól arról is, hogy a brit börtönök miként váltak a szélsőséges iszlám fundamentalizmus keltetőivé, ám ez kevésbé meglepő riport. Kötelező szólamok, igazából nincs itt semmi extérmizmus, move along; elvégre a brit bv-sek sem szeretnének holnap utcára kerülni, így azt mondják, amit szabad…

Majd jön a lényeg. A halott terroristáknál talált, érzelmes hangvételű levelek, búcsúírások, versek kapcsán a riporter fejtegetni kezdi, hogy a dzsihád kultúrája a romantika kultúrája, ami hősöket keres és kalandot ígér, s elhiteti a fiatalokkal, hogy az avítt tradícióknak, eszméknek még mindig van létjogosultsága a világban. Megemlíti, hogy Oszama Bin Laden is termékeny és képzett lírikus volt, akiért valószínűleg ennek is köszönhetően kezdett el rajongani több ezer megtévedt fiatal.

Ekkor kattan helyére valami a fejemben, miközben a behízelgő női hang lenéző, a hagyományokat úgy általában az idejét múlt kategóriába helyező duruzsolását hallgatom. Csodálkozunk? – kérdem magamtól, nem kevés indulattal, és már képtelen vagyok a készülékre figyelni.

Dzsihád-marketing

Hogy ne fordulna egyre több fiatal a hamis, de alapvetően jól csomagolt ígéretek felé, hogyha itt, Európában semmi alternatívát nem kínál nekik a társadalom? És most nem csak az anyagi javakra gondolok, sőt első sorban nem azokra.

A második világháború vége óta Európa görcsösen igyekszik saját antitézise lenni. A klasszikus eszményeket épp olyan barbár brutalitással számoltuk föl, ahogy az Iszlám Állam rombolja le az általa megszállt területek történelmi relikviáit. Tanulhatnának – és garantálom, hogy tanulnak is – az európai, liberális gondolatrendőrségtől azok a fanatikusok, akik kisgyerekek agyába plántálják a halál műkultúráját, s közben azt hirdetik, hogy a szabadságot hozzák el az emberiségnek. Lényegében itt is ez zajlik, csak más jelszavak mentén.

Az ISIS vezetői pedig nem hülyék. Remek marketingérzékük van, sikeresen felismerték a keresletet, és megteremtették hozzá a kínálatot. Értelmesre színezett jövőképet mutattak fel olyan fiatalok számára, akiknek jelenleg a semmittevés a legfőbb elfoglaltságuk (akár a társadalom legalján, akár a legtetején helyezkednek el), választási lehetőségeik pedig, a látszólagos szabadság ellenére is bagatell, értelmetlen semmiségekre korlátozódnak.

A terroristák rendszert kínáltak a rend tagadásának rendszerével szemben. A légüres térben lógó egzisztenciák valós kereteket és így valós motivációt(!) kaptak tőlük, amihez célok, erő és a dicsőség ígérete társult. A tökéletes termékük: egy olyan élet, amit van értelme élni, és egy olyan halál, ami – a konzumidiotizmus “legnagyobb mumus” képével szemben – szintén jelentős, hősi, transzcendens.

Üres Európa

Ezzel szemben Európa jelenleg üres. Napestig sorolható, mi nem óhajt lenni ma az öreg kontinens. Még végiggondolni is fárasztó. Százezernyi eszmét, véleményt, normát… stb. tiltunk; van, amit csupán a legitim diskurzuson kívülre száműzéssel, van, amit az egyre szürreálisabb törvények erejével.

Mi pozitív, erős, tiszteletre, munkára, megbecsülésre, büszkeségre méltó és rajongani, hinni, szeretni, álmodni való van ma Európában, amihez egy kívülálló tartozni akarhatna, s amire az életét tehetné fel? Tovább megyek, van olyan, ami legitim, mindenki(!) által elfogadott, és alapértékként kezelt módon ilyen érzelmeket generálhatna egy őslakos, európai polgárban?

Európa ma egy sokrétű frusztráció-, és bűntudatkultusz fogságában vergődő, komplexusokkal, fóbiákkal, pótcselekvésekkel, diszfunkciókkal, valós és látszólagos, de mindkét esetben letagadott törésvonalakkal, konfliktusokkal, kettős mércével, paranoiával és hatalmi gőggel agyonterhelt, többszörös skizofréniában szenvedő, beteg viszonyrendszer. Egy se íze, se bűze, formátlan, tartalom nélküli órásamőba, ami épp önmagát emészti el.

Ebbe a közegbe mégis, hogy akarjon integrálódni egy másod-harmad (de akár első) generációs bevándorló, aki olyan családi örökséggel bír, ami még sokkal közelebb áll az ő kultúráját megtartó, tápláló, tradicionális gyökerekhez? Egy olyan kultúra gyökereihez, ami nem csak a történelemkönyvek lapjain olvasható, mint az európai, hanem a Közel-Keleten, sokszor véres, de nagyon is létező valóság. Ennek a hívása értelemszerűen mindig erősebb lesz, mint a mi vetített, kamuvalóságunk mögötti nihil. (Milyen tragikomikus egyébként, hogy az európai fiatalokat a dzsihadista, a harmadik világbeli bevándorlókat pedig a konzumidiotizmus látszatvalósága veri át a palánkon, és csábítja a saját térfelére, hogy aztán ugyanúgy felőrölje, mint a másik tette volna…)

És ezért van jelenleg lépéselőnyben a terror-kalifátus: az ő projekciójuk sokkal pozitívabb, a mögött van valami, amire gátlástalanul hivatkozhatnak; egy erőtől, élettől, szenvedélytől és kulturális értékektől duzzadó, szilárd alapokon nyugvó, rendezett életforma, ami a lét minden napját és minden percét meghatározza: az iszlám. Legalábbis ezt állíthatják, holott kb. annyi közük van hozzá, mint a jelen Európájának a kereszténységhez: semmi.

(Csak zárójelben, a sok, szövegértésből felmentett megmondóembernek, akik állandóan felkérdezik Vona Gábort, amiért az iszlámot, a liberális szennyel szemben, az emberiség utolsó reménységének merészelte nevezni: A Jobbik vezetője pont az iszlám említett kvalitásaira utalt, s ezeket a pozitív tulajdonságait állította követendő példának Európa és a kereszténység elé. Mindkettőnek újra ilyenné kellene válnia, ha fenn akar maradni.)

A mi Európánk, jelenleg, még ha akarna, sem tudna egy ilyen képet felmutatni, pláne valódi tartalmat. Mi csak a saját, normalitásban, hagyományban, Istenben, hazában és családban gondolkodó polgáraink ellen vagyunk képesek erőt mutatni, velük szemben tudunk keménykedni. Egyébként minden téren gyengék és gyökértelenek vagyunk. A gyenge és gyökértelen közösség pedig képtelen integrálni, mert nem teremti meg a beilleszkedés alapfeltételét: az adott közösséghez való tartozás iránti vágyat.

És ha nem változtatunk – márpedig Európa vezetői nem akarnak – akkor a jövőben is sikertelen marad minden kísérlet a bevándorlók európai beolvasztására, s az itteni fiatalok megóvására.

Európa pedig végleg el fog bukni.

(T.T. – Jobbegyenes blog – Idegen áradat – SZKR)