Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Honvédelem-Rendvédelem-Önvédelem – megnézhető előadássorozat

A bátaszéki HVIM Honvédelem-Rendvédelem-Önvédelem címmel rendezett előadássorozatot 2015 őszi hónapjaiban.

Migránshelyzet a valóságban -beszámoló Toroczkai László előadásáról

Mozgalmunk Alapítója, példaképünk, Ásotthalom polgármestere és védője, Toroczkai László tisztelt meg minket azzal, hogy előadást tartott Bátaszéken. Ásotthalom az a település, ahol az elmúlt egy esztendőben az egész Európai Unióban a legtöbb illegális bevándorló érkezett szárazföldi úton. Beszélt arról, hogy kezdetben még a településen élők sem értették magányos harcát, majd később reményvesztetten mondták neki, hogy semmi esély arra, hogy polgármesterként megoldja ezt a problémát. Beszélt arról, hogyan juttatta el tapasztalatait és javaslatait a kormányhoz, amelyek végül megvalósításra kerültek, kicsit késve, de nem elkésve. Tehát egyelőre eredményes volt az áradat megfékezése, az előadás időpontjában Ásotthalom fellélegezhetett a bizonytalanság, a szeméthegyek, a járványveszély alól. Ebben jelentősen közrejátszott a László által létrehozott mezőőrség, mely felszereléséhez az egész magyar nemzet hozzájárult, ugyanis a meghirdetett gyűjtés eredményeként Lada Nivájuk helyett egy új Toyota terepjáróval vehetik már fel a versenyt az embercsempészekkel. (A bátaszéki HVIM is támogatta 30.000 Ft-tal a vásárlást.) Kitért a világpolitikai helyzetre, az emberáradat kiváltó okaira, valamint arra, hogy Európának erős nemzetállamok közösségére van szüksége a megoldáshoz, és ennek az egységes Európának keményen le kell zárnia a határait, ha meg akar maradni.

A Magyar Királyi Csendőrségről hallhattunk – dr. Parádi József hadtörténész előadása

A sorozat második részén egy olyan rendkívüli rendvédelmi szerv történetéről hallhattunk, melynek bűnügy-felderítési aránya 90 % fölött volt. A téma kutatója egészen a csendőrség, mint szervezet történetének kezdetétől (XIII. századi Franciaország) egészen a mai napig létező, Magyar Királyi Csendőrség örökségével foglalkozó egyesületig végigvezetett minket a szervezet történetén. Hallhattunk a kiváló eredményekről, arról, hogy milyen feltételek voltak szükségesek ahhoz, hogy ilyen kiemelkedően működhessen a szervezet. A mai, néhol létbizonytalanságot környékező életben sóvárogva tekinthettünk vissza arra, milyen megbecsülésnek örvendhetett, és milyen ellátásokban részesült egy korbeli csendőr és családja – természetesen mindezekért cserébe megkövetelték a feddhetetlen életet, kemény munkát, komoly eredményeket. Nagy hangsúlyt fektetett az előadó a tévhitek és negatív beidegződések feltárására és cáfolatára. Öröm volt számunkra, szervezőknek, hogy nagy arányban jöttek fiatalok a rendezvényre, még más településről is.

Amiben szabály van, az játék”- Farkas Zoltán a személy és család védelméről beszélt

Sorozatunk harmadik meghívottjának előadásán sajnálatosan kevesen voltunk. Ez előadónkat szerencsére sem nem lepte meg, sem nem szegte kedvét: azzal kezdte, hogy az emberek legtöbbje egészen addig, amíg nem éri atrocitás, elképzelhetetlennek tartja, hogy bármilyen rossz megtörténhet vele – így nem is érdeklődik a felkészülés, védelem kérdése iránt.

Először az otthon, család védelméről, az ún. „Home Defence Training”-ről hallhattunk, amelynek során a lakások, házak biztonságossá tételét végzik el, és készítik fel technikailag és pszichésen a családot egy vészeseti forgatókönyv kidolgozásával.

Szóba kerültek a harcművészetek illetve a kifejezett önvédelmi edzések. Előadónk felhívta a figyelmet azokra a kulcsfontosságú kérdésekre, amiket fel kell tennünk magunkban, hogy vajon ténylegesen használható tudást kapunk–e azon az oktatáson, amit választottunk. Ahogy fogalmazott: „Amiben szabály van, az játék.”

A számtalan példával, életből vett tapasztalattal tarkított előadás végén elmondta: már azzal is sokat segítettünk magunkon, ha csak fejben elkezdünk gondolkodni azon: „mit tennénk, ha..?”, elbeszélgetnénk a családdal: kinek mi lenne a feladata, ha esetlegesen egy betörés történik… Ha fejben eldöntjük: nem leszünk áldozatok!

Azokra is gondoltunk, akiknek nem állt módjukban vagy kedvükben eljönni az előadásra, a felvételeket megtekinthetik a youtubeon is:

(HVIM Bátaszék – www.facebook.com/hvim.bataszekitagszervezet)

FSSPX

A kínai kommunisták szentelhetnek püspököt, az FSSPX nem

Miközben a Szentszék az elmúlt hónapokban rendkívüli szigorral lépett fel ...

Trón és Oltár

2026. 07. 24.

Irán Törökország Kurd

Törökország akadályozhatta meg az Irán elleni kurd felkelést

Abbász Aragcsi, Irán külügyminisztere szerint Törökország közbelépése akadályozta meg, hogy ...

Közel-Kelet

2026. 07. 23.

Telegram-posztjaink (2026.07.22.)

Egykori SZDSZ-es lett a Fidesz új frakcióvezetője; migráns gyilkolt meg egy német fiatalt; Trump kiáll tömeggyilkos cionista barátja, Netanjahu mellett

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.21.)

Új vezetőt választott a Hamász; megszüntette a Tisza a Hazajárót; leállították az FSZB AI-alapú kémprogramját

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 22.

Telegram-posztjaink (2026.07.20.)

Polgár Judit nem lesz köztársasági elnök; a kommunista migráns polgármester letartóztatná a zsidó miniszterelnököt; hamarosan vége a drónok korszakának

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 07. 20.

Selmeci őrjárat

Selmeci Őrjárat augusztus elsején – meghódítja a Felvidéket a HVIM!

Idén is a Selmeci-hegység bércei közt kalauzolja a túrázókat a ...

64

2026. 07. 20.