A Betyársereg pécsi klánja, az 1956-os baranyai szabadságharcosokról, a Mecseki Láthatatlanokról emlékezett meg. Bár a betyárok csak egy kisebb része jelent meg, ők bejárták az 56-os harcosok útvonalát a Mecsekben.
Remeterét, a közép-mecseki Büdös-kút és Vágotpuszta. Itt folytak a legnagyobb harcok és ezen az útvonalon küzdöttek azok a szabadságharcosok, akik a környéken a legtovább ellenálltak.
A november 4-i és november 7-i harcok után még mintegy 600-800 ellenálló maradt a hegyekben. A legnagyobb csoport a Gazda vezetésével november 7. és 14. között Vágotpusztán rejtőzött.
Számos ellenálló csoport ismert, amelyeket azokról a helyekről neveztek el, ahol rövidebb-hosszabb ideig meghúzták magukat. Volt például Csigalépcső, Üdülő Szálló, Tettye, Kőbánya, Perem csoport. Az egyes csoportok még kisebb, külön mozgó szakaszokba szerveződtek, hogy még nehezebb legyen követni őket. Ilyen volt például az „Ottó szakasz”, amelyet Málics Ottó vezetett. (Ő november 14-én fejlövést kapott a pécsváradi rendőrőrs megtámadásakor, és belehalt sebébe.) De volt „Laci szakasz” (vezetője Sima László), „Jozsó szakasz”, „Sándor szakasz”, „Béla szakasz” is. Egy-egy szakasz mintegy 35 főből állt és három rajra tagolódott. A rajokat is a vezető keresztneve alapján különböztették meg egymástól.
A Mecseki Láthatatlanok utolsó csoportjai 1957 elejéig hajtottak végre akciókat a szovjetek ellen, majd a megszállók és a kollaboráns magyar rendőrség lassan felszámolta a még harcoló csoportokat, és 1957 januárjában és februárjában az ellenállók kihallgatásai és tárgyalásai is megkezdődtek.
A tárgyalások során az elsőrendű vádlottat, Petrus Józsefet halálra ítélték, a többi elfogott láthatatlan jó része pedig hosszú börtönbüntetéseket kapott.
(Betyársereg)