Nézzegessen Ön is pórázon vezetett, cigány rablót!

A rendőrségi közlemény nem tér ki rá, hogy a “rejtett erőforrások” újabb “tehetségeiről” van szó, de a felvételek egyértelműek. Félő azonban, hogy a cigányokat minden esetben pozitív mércével illető bíróság szépen kiengedi őket egy ejnye-bejnyével.


A police.hu cikke:
A rendőrség elfogta azt a két férfit, akik mobiltelefonokat raboltak el nőktől Budapest több kerületében.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Osztály nyomozást folytat N. Róbert 23 éves, valamint G. László 39 éves budapesti lakossal szemben rablás bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a 23 éves férfi 2015. október 23-án 15 óra 10 perc körüli időben a Budapest XIV. kerület egyik buszmegállójában megkérdezte a sértettől a pontos időt. Amikor a nő elővette a telefonját, N. Róbert egy hirtelen mozdulattal kitépte a kezéből. Ezt követően egy rávárakozó autóba beült, és társával elhajtottak a helyszínről.

A két férfi 2015. október 28-án egy nap alatt három alkalommal hasonló módszerrel rabolt ki nőket Budapest XIV. és XIX. kerületében. A délutáni órákban a fiatalabb férfi a sértetteket minden előzetes szóváltás nélkül először megütötte, majd kezükből kitépte a telefonjukat, majd egy G. László által vezetett autó jobb első ülésébe szállva elmenekült a helyszínről. Az esti órákban egy zuglói buszmegállóban N. Róbert odalépett egy nőhöz, és szó nélkül elvette a kezéből annak készülékét. A sértett megpróbált a férfi ruhájába kapaszkodni, ezáltal visszatartani, de ő elsodorta a nőt. Miután beszállt az autóba, áthajtottak a földön fekvő sértett lábán.

N. Róbert és G. László azonosítását követően 2015. november 2-án 11 óra 15 perckor a BRFK Rablási Osztály munkatársai a Budapest VII., Kazinczy utcában felfigyeltek a bűncselekmények elkövetésekor használt személygépjárműre, majd igazoltatták a benne ülő férfit. N. Róbertet a rendőrök elfogták. Társa, G. László 2015. november 3-án 14 óra körüli időben feladta magát a Budapesti Rendőr-főkapitányságon. Gyanúsítotti kihallgatásukat követően mindkét férfit őrizetbe vették.

Velük szemben a további eljárást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Rablási Osztálya folytatja le, egyúttal előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

(Rendnek kell lenni! – Szent Korona Rádió)