szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A farkas nem játék!

Egy svédországi felvétel borzolja az internet népének kedélyét: svéd vadászkutyát jávorszarvas kutatásra küldtek kamerával felszerelkezve, azonban két farkasba botlott. A felvételen látható, ahogy a két farkas rátámad…

A fenti videó valóban drámai, de semmi extra nincs benne, pusztán a természet törvénye mutatkozik meg. A falka területét védő farkasok nem tűrik a betolakodót. (Klára egyébként életben maradt, ami főleg annak köszönhető, hogy acéllemezek borították a testét a vadászat miatt.) A felvétel azért jó, hogy napvilágra került, mert felvet pár kérdést a farkasokkal kapcsolatosan. Például, hogy mennyire békések?

Éveken keresztül tartott, világhírű kutatást végeztek az ELTE Etológia Tanszékén: diáklányok fogadtak be magukhoz farkaskölyköket, amiknek a felnövését, nevelését és persze a kísérleteket megfelelően dokumentálták, sőt, videófilmet is készítettek róla, ami itt megtekinthető:

Kiderül, hogy véletlenül sem tekinthető egy kicsit erősebb testalkatú, nagyobb fogú kutyának, mert teljesen más a viselkedése egyes szituációkban. Nem hiába, hiszen a farkas az farkas, a kutya meg egy kutya. Egyik egy vadállat, másik egy háziállat.

Néha-néha feljegyeznek eseteket, amikor farkasok támadnak meg embert, de elég ritka, főleg a vadonban, ugyanis alapvetően félnek az emberektől, és elrejtőznek előlük. Nyilván a meglepetés, vagy a falkanélküli, egyedüli példányban hosszú téli éhezés során már veszélyes lehet. A legtöbb támadás egyébként szelidített farkasoktól származik, akik már nem félnek az emberektől, de egy hirtelen félreérthető mozdulat az ember részéről, vagy az ijedtség és az ebből következő futásnak eredés könnyen zsákmánnyá változtatja a farkas szemében az illetőt.

Két érdekesebb videót ajánlunk:
Állatkerti támadás

Egy prérifarkassal való találkozás

(Erdőzúgás – Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55