Kétrészes sorozatunk azzal a céllal íródott meg, hogy bemutassa a hazai légvédelem hiányosságait.
Ebben a mini-sorozatban olyan fegyverrendszereket mutatunk be, melyeknek a Magyar Honvédségből történő utód nélkül kivonása komplex képességek eltűnését eredményezték. Az első részben a legendás „Shilkáról” lesz szó, vagyis a Zsu-23-4 önjáró légvédelmi gépágyúról.
A Shilkát a hatvanas években fejlesztették ki a Szovjetunióban. 19 tonnás lánctalpas alvázzal rendelkezett, melyre 4 db 23 mm-es gépágyút építettek egy mozgatható toronyba. A gépágyúk hatásos lőtávolsága 1500 méter függőlegesen, 2500 méter ferdetávolságon (kb.: 45°), és 3500 méter vízszintesen. A toronyba egy RPK-2 Tobol radar került, mellyel 20 km-ről lehetett befogni és követni a különböző repülő célokat. Természetesen rendelkezett ABV-védelemmel, páncélvédettsége pedig 9-15 mm között változik a különböző részeken. Meghajtásáról egy hathengeres, 19 ezer köbcentis, 260 lóerős dízelmotor gondoskodott. A jármű sebessége műúton 50 km/h, terepen pedig 30 km/h volt.
A hatvanas években történt kifejlesztése után természetesen a Varsói Szerződés országaiban, közöttünk hazánkban is rendszeresítésére került (nálunk kb. 20 db állt szolgálatba). Alig pár évvel később megtörtént bemutatkozása harci körülmények között is az 1973-as arab-izraeli háborúban, mely a „Yom Kippur háború” néven vonult be a történelembe. Az izraeli légierőnek fájdalmas veszteségeket okoztak, és olyannyira beváltak, hogy az egyiptomiaktól zsákmányolt példányokat később a zsidó hadsereg szolgálatba állította. (Csak érdekességképpen: a másik ekkor nagy sikereket aratott légvédelmi eszköz az SA-6 Kub légvédelmi rakéta volt, amelynek némileg továbbfejlesztett változatát ma is használja a Magyar Honvédség.) Több más, helyi háborúban is sikerrel alkalmazták, ezek közül talán a legérdekesebb a szovjetek afganisztáni hadjárata volt, ahol a mudzsahedek ellen vetették be. Az afgán felkelők természetesen nem rendelkeztek légierővel, viszont a Shilka gépágyúinak nagy tűzerejét kiválóan tudták használni a magas sziklafalak között, tehát itt földi támadó eszközként vált be. Jelenleg is intenzíven használják például a szíriai harcokban.
A Zsu-23-4-es 1995-ös kivonásával az önjáró csöves tüzérség megszűnt létezni a Magyar Honvédségben. Mára azonban odáig jutottunk, hogy maga a csöves légvédelem is csak mutatóban létezik, a hadihajósok pár darab Oerlikon 20 mm-es gépágyújának a formájában. Holott az elmúlt évtizedek összes helyi háborújának a tapasztalata azt mutatta, hogy ezek az eszközök jelentették a legnagyobb fenyegetést az ellenség repülő eszközeire.
A már szinte unalomig ismételgetett lengyel példát ezúttal is példaként hozhatjuk fel: ők a Zsu-23-4-est a kivonás helyett, Biala néven továbbfejlesztették, és 4 db Grom-7 rövid hatótávolságú légvédelmi rakétával, valamint korszerűsített elektronikával kiegészítve ma is hatásos közeli légvédelmi fegyverként használják.
Íme két videó a lengyel változatról, az első a 23 mm-es gépágyút használják, a másodikban pedig a Grom-7-es rakétát:
Illetve egy orosz videó, archív felvételekkel és a technikai paraméterekkel:
Spcnz – SZKR – Militarizált Övezet
