Lengyelország nagymacskái

Lengyelország tudja, hogy a béke az az időszak, ami két háború között van. Megtanulták, hogy ilyenkor kell felkészülni a következő háborúra, vessünk egy pillantást arra, hogy mivel is?

Lengyelország 2002 januárjában vett 128 db Leopard 2A4-et. Ez NATO logika szerint szűken két zászlóalj. A harckocsik nem újak voltak, hanem a szebb napokat is megélt Bundeswehr elfekvő készletéből származnak, így némi felújításra szükség volt.
Az újabb beszerzés 119 csörömpöt foglal magába, 14 db 2A4-et, valamint 105 db 2A5-öt, potom 180 millió Euróért, azaz úgy másfél millióért adták darabját. Akkori árfolyamon 450 millió Forintért, darabonként, vontatókkal, géppuskákkal, rádiókkal, tokkal-vonóval.

Lengyelország még 2013 októberében írt ki tendert egy átfogó ráncfelvarrásra vonatkozólag. A Védelmi Minisztérium először a Polish Defence Holding nevű vállalatot hirdette győztesnek, majd forma és technikai okokra hivatkozva (a hazai ipar nem megfelelő szintű bevonása), végül felülbírálta döntését és Polska Grupa Zbrojeniowa személyében találta meg partnerét.
Terv szerint egy PL fantázianevű szabványra modernizálják majd a teljes állományt, ami, úgy hírlik a kanadai 2A6M szabványhoz állna közel, így nagyjából ezer harckocsit magába foglaló lengyel szárazföldi haderő egy jókora lépést tesz felfelé a ranglétrán nem csak európai, de globális értelemben is a maga bő 250 Leopard kettesével.

Az újonnan beszerzendő harckocsik a 34. harckocsi dandárhoz kerülnek Żaganiaba. A Leopardok a német szárazföldi erők állományából kerülnének ki.
Az első 128 darab német harckocsiból 116 a Więtoszowaban települő 10. harckocsi dandárhoz tartozik, a maradék 12 példány a harckocsizó személyzetek kiképzését segíti.

Vanek úr – SZKR – Militarizált Övezet