Izraelben leplezték le, hogy mind vallásos ortodox zsidó közösségekben, mind a világi zsidók között bevett szokás a gyermekek erőszakolása. Legtöbbször ezt magasztos, Istennek tetsző rítusnak állítják be.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Több nő is beszámolt szervezett bántalmazásokról, köztük rituális szertartásokról, amelyeket ismerőseik, sőt közeli családtagjaik hajtottak végre. Hónapokon át tartó interjúk után az áldozatokkal, családtagjaikkal, kezelőorvosaikkal és szakértőkkel Izraelben és külföldön, zavarba ejtő kép rajzolódik ki, amelynek részleteit nehéz kibogozni.
„Fájdalmas szodómiát szenvedtem el, valóban úgy éreztem, mintha kettészakadnék. Szörnyű élmény, de van valami ezekben a dolgokban, talán a furcsaságukban, ami olyan… talán a legnehezebb az, hogy ha az ember ezekről a dolgokról beszél másoknak, akkor azt gondolják, hogy őrült. Sokféle súlyos szexuális bántalmazásra emlékszem, de van valami ezekben a rituális bántalmazásokban, ami miatt a sötétség legmélyebb bugyraiba taszítanak.”
Egyenes szavakkal és tiszta hangon Emunah (álnév, mint az összes áldozat neve ebben a cikkben) beszámol a súlyos bántalmazásokról, amelyeket gyermekkorában elszenvedett. Szervezett szexuális bántalmazásokat szenvedett el, amelyek között voltak állítólagosan vallási jelentőségű „szertartások” is. Rémisztő ál- és ellenszertartásokban volt része, amelyeken vallásos zsidó emberek, köztük saját családtagjai is, feláldozták őt a “spirituális transzcendencia” vagy “megváltás” érdekében.
Emunah nincs egyedül. Több mint tíz, 20 és 45 év közötti nő súlyos aggodalmat keltő jelenségről számolt be, miszerint Izraelben szervezett gyermekek elleni szexuális visszaélések történnek mindenki szeme láttára.
„Talán a világ tudja, hogy erőszak történik, hogy vérfertőzés létezik, de EZT a világ nem tudja” – mondta Emunah. “Ezeket a cselekményeket évekig titokban tartották, talán azért, mert őrültségnek tűntek… mindig nagyon, nagyon furcsa volt. Mintha lett volna benne egy belső logika, de olyan őrült volt… nagyon furcsa dolgok történnek ott, rituális és rendezett módon normalizálva. Megvan a pontos, meghatározott idő, hogy mikor kell ezt a verset mondani, és mikor azt, van egy rend, mintha a dolgokat így kellene csinálni…”
A szexuális erőszakok nem lokálisak, ugyanis azok, akik be mertek számolni az esetekről, az ország különböző területeiről származnak. Mindegyikük más-más élethelyzetben van. Vannak köztük diákok, mások dolgoznak és egyensúlyoznak a karrierjük és a családi életük között, és vannak olyan fiatal nők is, akik alig tudnak megélni, és az életükért küzdenek.
Ezek a nők korábban nem ismerték egymást, különböző közösségekben nőttek fel, és különböző társadalmi rétegekből és vallási irányzatokból származnak. Azonban a rituális bántalmazásokról szóló történeteik olyan hasonlóságokat mutatnak, amelyek arra késztetnek minket, hogy meghallgassuk őket, és ne fordítsunk hátat nekik. Néhányukat korai gyermekkorukban, oktatási intézményekben vagy lányiskolákban bántalmazták, másokat pedig családi otthonukban, jesivákban vagy zsinagógákban. Mindenki, aki beszélt az Israel Hayommal, azt a nagy félelmét fejezte ki, hogy a gyermekek szervezett szexuális bántalmazása ma is folytatódik a zsidók között.
„Áldott, aki megszabadítja a foglyokat”
Áldozat. Feláldozás. Büntetés. Korrekció. Transzcendencia. Megváltás. Ezek a tanúvallomásokban visszatérő fogalmak amiket a zsidók a gyermekbántalmazásokhoz kötnek. Az imák, a mormogások, az áldozatokat körülvevő extázis. A szélsőséges fájdalom, megaláztatás és kínzás. A személyiség és a lélek összetörése. Tanúvallomás tanúvallomás után azoktól a nőktől, akik szervezett gyermekkori bántalmazást éltek át, amely magában foglalta a szertartásos és rituális keretek között végrehajtott csoportos nemi erőszakot is.
A portál az elmúlt néhány hónapban találkozott ezekkel a nőkkel. Beszéltek néhány áldozat családtagjaival, az őket kezelő szakemberekkel, valamint Izraelben és külföldön traumára és disszociációra (az érzelmi elidegenedéstől a teljes érzelmi, érzéki és emlékezetbeli elszakadásig terjedő állapotokra) szakosodott szakértőkkel. Információkat gyűjtöttek a szervezett rituális gyermekbántalmazásról – egy világszerte ismert jelenségről.
Az összegyűjtött információkból kirajzolódó kép zavaros és nehezen érthető. Legalábbis a bűnüldöző hatóságok mélyreható és érdemi vizsgálatát igényli. „Ezen jelenség feltárása és az igazság kiderítése vallási-nemzeti küldetés” – nyilatkozta az Israel Hayomnak egy vallási közösségben dolgozó szakember, aki jól ismeri a jelenség részleteit.
A megkérdezett nők többsége vallásos cionista vagy ultraortodox közösségekből származik, bár a Shishabbat további tanúvallomásokat kapott hasonló esetekről a világi társadalomban is. De mégis csak zsidó rabbikról beszélünk, és más civilizációkban nem jelenik meg ennyire központi elemként (jobb helyeken egyáltalán nem) a pedofília mint rítus, hiszen ez egy sátáni rítus. Ha pedig Izrael egészére jellemző világiak által is, akkor nagyobb romlottságról beszélhetünk, mint először gondoltuk volna.
Több rabbi neve ismétlődően szerepelt egyes tanúvallomásokban. Az ország különböző rendőrkapitányságain benyújtott több bejelentés viszonylag gyorsan le lett zárva. Amellett, hogy korábban felmerült a gyanú, hogy Jeruzsálemben egy hálózat bántalmazza a gyermekeket. A rendőrségi nyomozók legjobb esetben arra hivatkoztak, hogy nem rendelkeztek megfelelő eszközökkel vagy ismeretekkel a megfelelő nyomozás lefolytatásához.
2019-ben a The Source című tévéműsorban széles körben ismertté vált az a gyanú, hogy a Nahlaot negyedben egy pedofil hálózat több tucat gyermeket bántalmazott. A nyomozók ezt inkább a szülők és a kezelő szakemberek „kitalációjának”, „túlzásnak” vagy „pániknak” tekintették, és az ügyet szinte minden releváns vádemelés nélkül lezárták. Vajon azért, mert olyan prominens egyének lehetnek benne, akiknek kellemetlen lenne? Vagy ennyire elfogadott a gyermekek szexuális bántalmazása Izraelben?
Egy Benjamin Satz nevű férfit 2013-ban börtönbüntetésre ítéltek, mert 5-8 éves lányok és fiúk ellen követte el a nemi erkölcs elleni bűncselekményeket és szodómiát. Egy másik gyanúsítottat észszerű kétség miatt felmentettek. A gyakorlatban több tucat gyermek maradt traumatizált állapotban, és évekig tartó érzelmi terápiára szorultak.
„Nem kívülállók a közösségben”
“Emlékszem egy pentagramra a padlón, általában piros színűre. Amikor a szertartás az erdőben volt, a pentagramot kapával alakították ki, és gyertyákkal vették körül kör alakban. A rabbi így áldott: ‘Áldott, aki felszabadítja a kötötteket.’ A férfiak imakendőben imádkoztak, néha feketébe voltak öltözve, míg a rabbi fehér köntöst viselt. Több férfi, és 16-17 éves fiúk vettek részt a spirituális transzcendencia szertartásain” – számolt be az egyik áldozat.
“Egyszer megkértek, hogy ássak egy gödröt, és feküdjek bele. Máskor valamit beadtak nekem, és azt mondták: ‘Most már jobban fogod érezni magad’, ami után a testem elernyedt. Ismételten felolvasták a zsoltárokat, például: ‘Dávid zsoltára: Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm’. Azt mondták nekem: ‘Te különleges vagy, te kiválasztott vagy’, és behelyezték… (értsd: megerőszakolták – a szerk.) Emlékszem egy pálmaágra, hanuka gyertyákra, egy sófárra.”
Limor (álnév) vallásos, ultraortodox zsidó családban nőtt fel. Elmondása szerint apja mindig erőszakosan viselkedett vele és édesanyjával szemben. Az évek során kórházi kezelésre szorult, és szakember kísérte, mert a bántalmazások következtében sérüléseket szenvedett.
Tanúvallomása szerint apja volt az, aki elvitte ezekre a „szertartásokra”. Jellemző ezekre az esetekre, hogy mindig a család tudtával, asszisztálásával történtek. Limor elmondása szerint a szertartás néha egy erdőben, máskor egy eldugott lakásban zajlott. Voltak olyan esetek, amikor tanúja volt más gyermekek bántalmazásának. Több esetben is felmerültek további gyermekáldozatokra vonatkozó tanúvallomások. Sok dokumentált tanúvallomás szerint nők is részt vettek a szertartásokon és a bántalmazásokban.
„A gyermekek szervezett megerőszakolása az egyik legborzalmasabb jelenség, amellyel találkozom” – mondta Dr. Anat Gur, a nők és traumák kezelésére szakosodott pszichoterapeuta, a Bar-Ilan Egyetem szexuális traumák kezelésére irányuló pszichoterápiás programjának vezetője és a Tel-Avivi Erőszakos Bűncselekmények Krízisközpontjának vezetője. „Ez a jelenség valószínűleg sokkal elterjedtebb, mint gondolnánk. Sok olyan helyen előfordul, ahol nem is számítanánk rá.”
Boaz (álnév), a vallási közösség egyik vezető kezelő szakembere egyetért ezzel: „Az elkövetők általában nem kívülállók a közösségben. Egy beteg azt mondta nekem: ‘Értsd meg, ő az, aki Ros Hásánákor fújja a sófárt.’ A sófár egy csatornát szimbolizál – azt a személyt, akit lelkileg a legértékesebbnek tartanak, mert ő áll a legközelebb Istenhez. És ő az, aki azt mondja neki, hogy gonosz, és hogy segít neki ebben az életben a vezeklésben. Érted, milyen torzítás ez?”
„Tanú nélküli bűncselekmény”
Azon nők mellett, akik mertek találkozni és beszélni az Israel Hayommal, szakemberek is rendelkeznek információkkal további áldozatokról, akik gyermekkori szadista rituális bántalmazásról számolnak be. Ezeknek a beszámolóknak a tartalma figyelemre méltó hasonlóságokat mutat. Az összegyűjtött információkból úgy tűnik, hogy a legtöbb esetben a szexuális bántalmazás nagyon korai gyermekkorban kezdődött otthon, és azt az apa, a nagyapa vagy más családtag követte el. Más esetekben a bántalmazás oktatási vagy terápiás környezetben történt.
„Az évek során azt tapasztaltam” – mondta Dr. Gur –, “hogy aki ilyen dolgokat él át, az katasztrofális károkat szenved. Ez is az egyik kihívás a nyilvánosságra hozatal kapcsán: az áldozatok annyira összetörtek, hogy nehéz hinni nekik. Minél kegyetlenebbek és szadistábbak a bántalmazók, minél fiatalabbak az áldozatok és minél borzalmasabb a bántalmazás, annál kisebb az esélye, hogy a tettesek igazságszolgáltatás elé állnak, mert nincs senki, aki tanúskodhatna. A bántalmazók annyira alaposan tönkreteszik az áldozatok lelkét, hogy ez egy tanúk nélküli bűncselekménnyé válik, ami természetesen egy olyan társadalomnak kedvez, amely továbbra is folytatja ezeket a rituálékat vagy fenntartja őket.”
Dr. Joanna Silberg, a gyermekek és serdülők disszociatív rendellenességeinek kezelésében nemzetközi szakértő, valamint a Nemzetközi Trauma és Disszociáció Társaság volt elnöke öt éven át irányította 70 gyermek kezelését, akik állítólag szervezett bántalmazás áldozatai lettek Izraelben. „The Child Survivor” című könyvének 14. fejezetében leírja a gyermekek súlyos tüneteit, amelyek „többféle bántalmazás – fizikai, szexuális, érzelmi és lelki – következtében” jelentkeztek.
Szervezett visszaélés
Dr. Silberg több forrásra hivatkozik a jeruzsálemi szervezett visszaélésekről szóló számos tanúvallomás kapcsán. Az egyik szakirodalomban szereplő esetben egy Izraelben bántalmazott és az Egyesült Államokban kezelt gyermek leírta, hogy több férfi kínozta őt, és felidézte azt az esetet, amikor a fejét víz alá is nyomták.
A szadista bántalmazások leírásai következetesen megjelennek az összes általunk gyűjtött tanúvallomásban, mint például Emunah történetében:
„Volt egy körülmetéléshez hasonló szertartás, amin részt vettem. 10 vagy 11 éves voltam. A település zsinagógájában zajlott. Megkötöztek, hasonlóan Izsák megkötözéséhez, és megsebesítették a nemi szervemet.”
“Ott van az apám, ott van az anyám, ott van a telepes település rabbija. Én egy asztalhoz vagyok kötözve, az ablakot bámulom, és elképzelem, hogyan ugorhatnék ki rajta, hogyan kötözhetnék egy kötelet, és ereszkedhetnék le a kövekre. Folyamatosan azt kívántam, hogy ez ne történjen meg. Ez jellemzi ezt a helyzetet… Folyamatosan azon gondolkodtam, hogy ez nem történhet meg, hogy hogyan tudnék megszökni. Folyamatosan azt mondogattam magamnak, hogy nem vagyok ott. Rendkívül nehéz megérteni, hogy valójában ott voltam. Hogy én vagyok az – a megkötözött gyermek.”
„A legfiatalabbak és a legsebezhetőbbek”
A szervezett szexuális visszaélések, mint már említettük, világszerte előfordulnak. Minden bizonnyal nem csak az izraeli zsidók tekintik a pedofíliát rítusnak. Meg persze, az LMBTQP áldozatainak listáján is sok-sok gyermek szerepel.
Udi Furman rabbi „Ritual Abuse in Israel” (Rituális visszaélés Izraelben) című cikkében idézi Salter definícióját a rituális visszaélésről, mint a gyermekek elleni szervezett szexuális visszaélés ideológiai keretéről, „amely stratégiai gyakorlatként működik, amelynek segítségével a visszaélő csoportok erőszakosan nőgyűlölő világnézetet csepegtetnek az áldozatokba, hogy így irányítsák őket”.
„Más szavakkal” – írja Furman rabbi cikkében – „rituális visszaélés akkor történik, amikor egy vallási, politikai vagy spirituális autoritás a hatalmát arra használja, hogy manipulálja az áldozatok hiedelemrendszerét, és ezáltal irányítsa őket.” Szerinte „a rituális visszaélés elsősorban olyan csoportok által alkalmazott stratégia, amelyek gyermekbántalmazás, gyermekprostitúció és más szervezett visszaélések képeinek előállításával foglalkoznak, és önálló erőszak-kategóriát nem képez.”
Így igazolják az erőszakot
Furman rabbi bemutatja Johanna Schröder és más német kutatók kutatásait is, akik 165 felnőtt véleményét vizsgálták. Ők tanúskodtak arról, hogy szervezett rituális szexuális visszaélések áldozatai voltak, valamint 174 szakember véleményét, akik ilyen típusú visszaélések áldozatait támogatták. A két csoport – terapeuták és áldozatok – jelentéseinek 88%-ában azonos ideológiai kifejezések jelentek meg. Az ideológiai tartalom és célok is hasonló sorrendben jelentek meg: „az erőszak igazolása”, „a szexuális kizsákmányolás igazolása” és „a hatalom és az ellenőrzés fenntartása”, majd „a csoport iránti elkötelezettség fenntartása és a megváltás biztosítása”.
„A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az eszmék elsősorban a szervezett szexuális erőszak igazolásának eszközei” – mondta Froman rabbi. Froman azonban cikkében azzal érvel, hogy egyes izraeli jelentések szerint az eszmék nem csupán a szervezett szexuális erőszak igazolásának eszközei voltak, hanem a visszaélések alapját is képezték. Mint láthatjuk a rituális gyermekerőszakolásokban.
Furman rabbi például a Nahlaot-ügyre hivatkozik, amely „csak egy a sok hasonló ügy közül, amelyek többsége ultraortodox környékeken történik”. Például egy magán ultraortodox bíróság leírja, hogy “a rituális szexuális visszaélés kegyetlen és gyakori, és traumatikus, gyanús és zavaros szertartások kísérik. A visszaélést nagy bűnszervezetek és/vagy szekták és/vagy titkos szervezetek hajtják végre, pénzügyi befektetésekkel és segítő személyzet toborzásával. A visszaélés jelentős hasznot hoz elkövetőinek, például deviáns vágyak kielégítését, haszonszerzést és pornográfiát, megfélemlítést és kizsákmányolást, és még sok mást.”
Furman szerint a bírósági dokumentum leírja a szervezett visszaélések gyakorlatát: „A helyszín előkészítésétől kezdve az oktatási intézményekből és a közlekedési vállalatoktól származó együttműködők toborzásán át egészen a szertartásokig… A szertartás egy neves rabbi vezetésével zajlik. Körülbelül kéthetente, a Tóra-óra után a szülők összegyűlnek gyermekeikkel az úgynevezett „lélekjavításra”. Minden pár együtt mondja el a zsoltárokat, dallammal énekli a verseket, mindezt ruhátlanul állva. Meztelenül állnak körben, imádkoznak, gyertyákat gyújtanak. A gyermekek szintén meztelenül állnak a kör közepén.”
Szándékosan logikátlanul viselkednek, hogy senki ne higgyen az áldozatoknak
A szülőknek, pedagógusoknak és rabbiknak szóló dokumentumban a jeruzsálemi ultraortodox bíróság, a „Shaarei Mishpat” részletesen bemutatja a bántalmazók által alkalmazott számos módszert és cselekményt, azzal a céllal, hogy figyelmeztessen és felhívja a figyelmet erre az elterjedt jelenségre, valamint megvédje a gyermekeket. A dokumentum többek között kijelenti, hogy a bántalmazók, hogy elkerüljék a lelepleződést, szándékosan logikátlan, szélsőséges módon cselekszenek, „hogy ha a gyermekek beszélnek, akkor teljesen téveszmésnek tűnjenek”.
A „részleges” listában olyan cselekmények szerepelnek, mint az álruhák és maszkok használata, valamint szadista kínzások, például a gyermekek kezének forró vízbe merítése, több másodpercre víz alá merítés, vagy agresszív állatokkal való fenyegetés, hogy megijesszék őket és fokozzák a trauma hatását. További említett cselekmények közé tartozik tárgyak, munkaeszközök vagy konyhai eszközök használata a gyermekek megerőszakolására.
A gyermekek megalázása, bűntudat és szégyenérzet keltése érdekében az elkövetők meztelen képeiket mutatják nekik, vagy ételt adnak nekik, miközben azt mondják nekik, hogy „döghúst” esznek, gyermekek között ál-„esküvői” szertartásokat szerveznek, kényszerítik őket, hogy ürüléket egyenek, és temetésüket is megrendezik. Nem, ezek nem visznek közelebb Istenhez, ezek torzult lelkek sátánista rítusai. Vajon miért pont a judaizmusban üti ez fel a fejét?
„Összeomlik az önbizalmuk és az ellenállóképességük” – mondta Froman rabbi. „A rendszeres és gyakori bántalmazás annyira romboló hatású, hogy a gyerekek elveszítik a reményt a ‘normális’ életre, és a bántalmazás életük részévé válik. A pszichiáterek teljes ‘személyiségtörést’ diagnosztizáltak a normális személyiségrészben, ami lehetővé teszi a gyermek számára, hogy az iskolában továbbra is normálisan viselkedjen.”
Dr. Silberg szerint az egyes csoportokban az egyes résztvevőknek lehetnek saját motivációik, például szexuális eltérések, bizarr ideológiai hovatartozás, amely magában foglalja szertartások végzését, vagy gazdasági gyarapodás, például szexuális kizsákmányolás céljából történő emberkereskedelem vagy gyermekek szexuális bántalmazásának ábrázolása. Ezeket a motivációkat nem feltétlenül osztja az összes tag. Ugyanakkor hozzáfűzendő, hogy bűnösök közt cinkos aki néma. Tehát az ilyen ortodox és egyéb zsidó irányvonalak tagjait nem menti fel, ha csak nézik, vagy csak tudnak róla, de nem csinálják.
Dr. Silberg továbbá megjegyzi, hogy a gyermekpornográfia előállításával és terjesztésével foglalkozó hálózatok, beleértve a szervezett visszaéléseket is, világszerte lelepleződtek, és „az ismétlődő, szinte ideológiai szkepticizmus ellenére világszerte több szervezett visszaélésekkel foglalkozó hálózat tagját is sikeresen elítélték”. Akkor mégis miért ennyire tehetetlenek az izraeli hatóságok a zsidó szektákkal vagy éppen világiakkal szemben?
Disszociáció
„Nem akarok iskolába menni, nem akarok!” – sírva kiáltja Ayala (álnév). „Soha többé nem akarok. Soha. Nem akarok! Nem! Nem! Az iskolában a tanárok ijesztőek. Nem akarom, hogy elvigyenek az iskolából. Nem akarok többé abba az osztályba járni.”
Ayala szavai könnyekkel keverednek. Ebben a pillanatban az emlékek támadása visszahúzza a múltba. Bár életkora szerint 25 éves, most 9 évesnek érzi magát, és semmi sem tudja meggyőzni arról, hogy a veszély már elmúlt. Még akkor sem, amikor párja emlékezteti: „Tudod, hogy már felnőttél?”, és megpróbálja visszahozni a jelenbe, ő továbbra is retteg. A távoli múltban reszket.
Mint sok más áldozat, akivel találkozhatunk, Ayala is disszociációs problémákkal küzd. Ez egy túlélési mechanizmus, amely megvédi a gyermek pszichéjét a bántalmazás során. Ayala egy vallásos zsidó településen nőtt fel, sokgyermekes családban. „Sok közösségi településen a gyerekek egyedül kóborolnak” – mondta. Évekig tartó mentális állapotának súlyos romlása, súlyos szorongásos rohamok, önkárosítás, öngyilkossági gondolatok, súlyos öngyilkossági kísérletek és folyamatos szenvedés után – világosan megértette, hogy megerőszakolták.
Az emlékek súlyos visszaemlékezések formájában kezdtek felszínre kerülni, amelyekben a mai napig újraéli az általa elszenvedett bántalmazásokat.
Daniel Brom professzor, klinikai pszichológus, a jeruzsálemi „Metiv” Izraeli Pszichotraumás Központ vezetője és alapítója meghallgatta azt a felvételt, amelyen Ayala emlékkép-roham közben arról beszél, hogyan viszik el az iskolából egy ijesztő helyre, ahol megverik, megkötözik, és olyan helyre viszik, ahol fájdalmat okozó dolgok történnek vele.
„Brom professzor írta: ”A lány olyan rabbikról beszél, akik bántalmazzák és kontrollálják őt azzal, hogy elhitetik, közvetlen kapcsolatban állnak Istennel. A párbeszéd formája ismerős számomra, mivel hasonló beszélgetéseket folytattam disszociatív identitászavarban szenvedő nőkkel. A klinikán gyakran találkoztam ilyen jelenségekkel. 1990 óta többször találkoztam olyan gyermekekkel és felnőttekkel, akik szervezett bántalmazásról számoltak be, amelynek során a férfiak nemcsak szexuálisan bántalmazták őket, hanem filmre is vették tetteiket.”
„Hallgass, rejtsd el, tüntesd el, lépj tovább”
„Néhány bántalmazás egy épületben történt, néhány pedig az erdőben” – folytatja Ayala –, „néhány egy temetőben, néhány pedig egy zsinagógában, mindenféle szokatlan helyen. Az épületben le kell menni a lépcsőn, és egy nagyon rendetlen szobába jutunk, ahol sok szerszám, festékesdoboz és deszka van. A szoba közepén egy ágy áll, inkább egy fából készült asztalra hasonlít. Úgy tűnik, hogy több szoba is van ott, mert vannak olyan esetek, amikor tisztán emlékszem, hogy az egyik szobában voltam, és hallottam, hogy egy másik szobában bántalmaznak egy gyereket, és tudtam, hogy velem is ezt fogják tenni.”
“Hallom a gyerekek sikoltozását, sírását. Mindig sötét van ott. Hat-kilenc férfi van ott. A kezemet és a lábamat az ágyhoz kötözik, körbeállnak, imádkoznak vagy áldást mondanak, és ott van a rabbi, aki mindig irányítja a történéseket, és megmondja mindenkinek, mit kell tennie, és mindenki hallgat rá. Van egy szertartás, majd mindegyikük megerőszakol.
“Néha megérkezik a nagy rabbi, és ő vezeti a szertartást. Beszél Istennel, és Isten megmondja neki, mit kell tennie. Az egyik kezét a szívemre, a másikat a nemi szervemre teszi, és fáj, amikor Istennel beszél. Van, hogy sikítok, és van, hogy abbahagyom, mert tudom, hogy megütnek a fejemen. Voltak esetek, amikor nem működöttem együtt, vagy sírtam, és tudtam, hogy megérdemlem a büntetést. Különböző büntetések voltak, bizarr dolgok: hosszú ideig egy vödör vízbe nyomták a fejem, kábelekkel vertek, és volt egy rituális fürdő és tisztulás is, ahol alaposan megtisztítottak, majd vízbe merítettek, és elmagyarázták, hogy tisztának kell lennem.”
Most tényleg, ezek után, bárki elhiszi, hogy ezek a rabbik Istennel beszélgettek? Ki ne mondaná inkább azt, amit Aranyszájú Szent János is, az Adversus Judaeosban? “A zsinagóga nem egyszerűen kocsmatöltelékek és latrok, hanem egyenesen démonok lakhelye, de nem is csak a zsinagóga az, hanem még inkább a zsidók lelke is az.”
“Egyszer elővettek egy Tóra-tekercset, és kinyitották azt Izsák feláldozásánál. Az egyikük felolvasott belőle, és egyszerűen azt tették, amit olvastak nekem. Megkötöztek, kést tettek a nyakamhoz, és Isten azt mondta, hogy engedjék le a kést. Aztán megerőszakoltak.”
– folytatta Ayala. Majd hozzátette: “Volt egy esemény a temetőben, és láttam egy helyet, ahol kövekre sok szó volt írva, aztán azt mondták, hogy bújjak be egy lyukba, és homokkal borítottak be. Nem tudom, hogyan maradtam életben.”
Noya-t kiskorában az őt gondozó pedagógusok szexuálisan bántalmazták. Elmondása szerint ezek az emberek más férfiakat is meghívtak a helyszínre, akik részt vettek a sátáni rituális bántalmazásban. A bántalmazók súlyos erőszakot alkalmaztak és extrém, erős érzékszervi ingereket használtak, ami hozzájárult tudatának felbomlásához.
„Mindig is voltak poszttraumás stressz zavar tüneteim” – mondja. “Kórházba kerültem, rémálmaim voltak és étkezési zavarokkal küzdöttem. Emellett a bántalmazás pillanatainak apró töredékei is felvillanó emlékekként jelentek meg bennem, de nem értettem azok jelentését. Kamaszkoromban disszociatív rohamok jelentkeztek, amelyek epilepsziás rohamoknak tűntek. Amikor például bántalmazás miatt verve és zúzódásokkal, például fejsérüléssel vagy vérző ajkakkal tértem haza, azt mondtam, hogy a lépcsőn rohamom volt.”
Senki sem tett fel túl sok kérdést, és idősebb korában, amikor a bántalmazás véget ért, Noya tudatosan úgy döntött, hogy elfelejti. „Azt mondtam magamnak, hogy semmi sem történt velem. Volt egy mantrám, amit folyamatosan ismételgettem: ‘csend, elrejtés, törlés, továbblépés, álcázás, kizárás, elrejtés, eldobás, elszakadás, felejtés’. És tényleg elfelejtettem, több évre.”
Azokban az években Noya megvalósította álmait és rendezte az életét – egészen addig, amíg a nehéz emlékek el nem kezdték bombázni a tudatát. Az évek során, majd később a terápiában is, a bántalmazás során kialakult „figurák” kezdtek felszínre kerülni, amelyek a nehéz emlékeket helyettesítették benne.
„Ha ilyen súlyos és extrém bántalmazás történik, a tünetek a legsúlyosabbak, különösen a disszociáció” – mondja Silvia, egy közép-izraeli terapeuta, aki hosszú ideig tartó gyermekkori bántalmazás miatt komplex poszttraumás stressz zavarban szenvedő áldozatokat kezel. „Ez a psziché védekező mechanizmusa, amely különböző szinteken való elszakadásban nyilvánul meg. Lehet elszakadás a test érzéseitől, az érzelmektől, a gondolatoktól és az emlékektől. A disszociáció lehetővé teszi az áldozat számára, hogy másnap reggel felkeljen és a szokásos életét élje – iskolába menjen, barátaival játsszon, tanuljon és személyiségét építse, annak ellenére, hogy hatalmas fenyegetésnek van kitéve. A mechanizmus az erőszak során aktiválódik, válaszul egy egzisztenciális fenyegetésre vagy elviselhetetlen fájdalomra, vagy az erőszakos tudatmódosító szerek használatának eredményeként.”
Mintha maga a gonosz is rendelkezne intuícióval
„Izgalmas légkör uralkodik, mintha a világ legszentebb és legnemesebb cselekedetét hajtanánk végre” – mondja Nurit. “Nagyon fiatal voltam. A képekben emberek és versek jelentek meg… A nemi szervemen sebhelyek vannak. Megsérült és károsodott. Hatalmas kegyetlenség, bántalmazás, megalázás, kontroll és birtokvágy volt, mindez vallás és magasztos spirituális munka álcájában. Isten felhasználása a vágyak kielégítésére. Ez továbbra is központi szerepet játszik a traumáimban. Bár ilyen konkrét események egyszer fordulhatnak elő, a bántalmazás maga életmóddá válik… hatalmas belső pusztítást okozva. Tehát igen, a kár és a következmények szörnyűek.”
Széles körű tapasztalatai révén Boaz több tucatnyi zsidó szekta túlélővel találkozott, akik szertartások során szenvedtek sérelmet, de sok olyan pácienssel is, akik otthoni szertartások során szenvedtek bántalmazást,
„jellemzően az apjuk vagy nagybátyjuk által, akik évek óta krónikusan alkalmazzák az általuk kitalált szertartásokat, amelyekbe vallási szövegeket és tartalmakat építenek be”.
Szerinte ez tudatirányítást jelent. A gyermeket egy rá szabott szerepbe kényszerítik. Például azt mondják neki, hogy azért jött, hogy megjavítsa a világot, és ezért szenvednie kell, vagy hogy a szenvedésnek még az eddig megtanult túlélési képességein túl is fokozódnia kell, mert ő a kiválasztott áldozat. A gyermeknek azt mondják, hogy ha nem ő, akkor egy másik család gyermekét választják áldozatul.
“A szertartások kitalált imákat, recitálásokat és vallási szövegeket tartalmazó énekeket tartalmaznak. Úgy gondolom, hogy ezeken a mantrákon és recitálásokon keresztül nemcsak az áldozat válik el a valóságtól, hanem a bántalmazó is elválasztja magát a valóságtól. Közvetlenül ezután elmehet a zsinagógába és megfújhatja a sófárt. Világszerte vannak olyan intézményesített szervezetek, ahol a gyermekekben a valóságtól való elválasztást előidéző technikák következetes mintákat követnek.”
“Úgy gondolom, hogy a pácienseimen keresztül megismert bántalmazók ördögien kifinomultak voltak, de véleményem szerint ezeket a módszereket nem valamilyen kézikönyvből tanulták meg, hanem intuíciójuk révén fejlesztették ki őket. Mintha maga a gonosz rendelkezne intuícióval. Egy esetben egy páciens súlyos bántalmazásnak volt kitéve, amely fizikai sérüléseket, extrém megaláztatást és megvetést okozott. Még ma is, évtizedekkel később, azt hiszi, hogy ő egy másik világból származó lény. Bár intellektuálisan megérti, hogy ez nem igaz, érzelmileg úgy érzi, hogy erre a szerepre van predesztinálva.”
“Gondoljunk csak bele, milyen könnyű egy gyermeknek azt mondani, hogy a tisztátalanság erejéből született, és ezért szenvednie kell. Ezek a mantrák mélyen hatnak, különösen akkor, ha a gyermeket bántalmazzák és a halál szélére sodorják – természetesen pszichológiai értelemben, de több esetben, amellyel találkoztam, a bántalmazás részét képezte, hogy az áldozatot majdnem megölték. (…) Ilyen állapotokban a tudat átalakul, és a beültetett hiedelmek az ember lényének részévé válnak, mert mi teremt erősebb köteléket, mint a halál közelsége – és azután a túlélés?”
„Szervezett, előre megtervezett szertartás”
Búcsúzáskor Eden édesanyja megmutatott egy fényképet az Israel Hayomnak, amelyen lánya széles mosollyal és nevető szemekkel látható. „Nézze, micsoda gyermeket vesztettem el” – mondja fájdalmasan. „Írjon az ő emlékére!”
„Amikor Eden 25 éves volt, elkezdett emlékezni gyermekkori erőszakra” – mondta Corinne, az édesanyja. „Ez nagyon szokatlan volt. Úgy írta le, mint egy színházi előadáshoz hasonló csoportos erőszakot, ahol mindenki megkapta a saját szerepét. Amikor a visszaemlékezések felbukkantak, az emlékek felszínre kerültek, ő sokkoló részleteket árult el. A település férfi lakói összefogtak, és csoportos erőszakot követtek el, rendkívüli erőszakkal, drogokkal (…). Valamilyen módon utána tiszta ruhában és sértetlenül tért haza – nem világos, hogyan. Rendőrségi feljelentést tett, amelyet később lezártak. Az eseménytől teljesen összeroppant.”
Anyja szerint Eden súlyos szorongásos rohamokat kapott, és pszichotikus állapotba került, bár elsősorban extrém félelmet fejezett ki, mert meg volt győződve arról, hogy a fő elkövető meg fogja ölni. De szólni nem mertek senkinek, mert mindenki fél a következményektől. „Őszintén úgy érezte, hogy követik. Itt egy egész közösség titkol valamit, és úgy tűnik, sokan vannak, akiknek van rejtegetnivalójuk, míg mások vagy szemet hunynak, vagy túl gyengék ahhoz, hogy cselekedjenek. Eden hat férfiról beszélt, akik részt vettek a nemi erőszakban – ilyen dolgokat titokban kell tartani. Egy egész közösséggel szembeszállni hihetetlenül nehéz. És vannak, akik egyszerűen nem tudják elhinni.”
Sok interjúalany beszámolt olyan szertartásokról, amelyek állítólag bibliai történetek újrajátszását jelentették. Például az „Izsák feláldozása” újrajátszása öt különálló beszámolóban is megjelenik.
Nurit így írja le: „Megkötöztek, utánozva Izsák feláldozását, bár nem volt teljesen ugyanaz, mert én nő vagyok. Vettek egy bizonyos szimbólumot, azt használták, ahogy akarták, és összekapcsolták egyfajta körülmetéléssel… A zsidó törvényekben semmi sem írja elő, hogy Izsák megkötözését ilyen módon kell végrehajtani. Mindazonáltal érzékeltem, hogy szövegeket olvastak, szakaszokat idéztek, és egy tudatosan megszervezett, előre megtervezett szertartást hajtottak végre, amelynek meghatározott folyamata volt. Ez a gonoszság legitimálására szolgál.”
Arnon, egy vezető klinikai pszichológus, aki traumatikus élményeket kezelő terapeutákat irányít, négy évtizeddel ezelőtt találkozott rituális bántalmazás jeleivel, és az elmúlt években több egyértelmű esettel is, ami arra késztette, hogy „attól tartson, hogy ez valamilyen hálózatot jelenthet”.
Szerinte „ezek az emberek félreértelmezéssel torzítják a kabbalisztikus forrásokat. Úgy gondolom, hogy pszichopaták, akik a kabbala segítségével tárgyiasítják és kizsákmányolják áldozataikat. Amikor a „kabbalisztikus” erők összefonódnak a szexuális kizsákmányolás vágyával, az robbanásveszélyes helyzetet teremt. Mindenki, aki igazán istenfélő, óvatosan kerülje ezt a mozgalmat, mert máskülönben elbocsátják.
“Biztos vagyok benne, hogy hasonló gyakorlatok léteznek a világi kontextusban is. A spirituális keretekkel vissza lehet élni a normáktól való eltérés igazolására, miközben vak hitet követelnek. Szándékosan választják a zsinagógákat, szembeszállva a legszentebb helyeinkkel. Ezeket a cselekményeket szent ruhákban végzik, isteni neveket kiejtve, kihasználva azt a koncepciót, hogy bizonyos személyeknek megengedett – sőt, parancsolt – a normális elvárásokkal ellentétes viselkedés.”
„De az a gondolat, hogy a tilalmak nem vonatkoznak bizonyos személyekre, teljesen idegen az autentikus vallási hagyománytól. Ez azért veszélyes, mert végül elhiszik a saját indoklásaikat, amikor elvégzik ezeket a szörnyű rituálékat, amelyekről beszámoltak. Ezek a legmegdöbbentőbb beszámolók, amelyekkel egész életemben találkoztam, és attól tartok, hogy ők valóban elhiszik, hogy ezekkel az eszközökkel közelebb kerülnek Istenhez.”
A hit megrablása
„A túlélés érdekében a gyerekek gyakran kényszerből kötődnek támadóikhoz” – mondta Boaz. „Ez hasonlít a Stockholm-szindrómához. Elhiszik a bántalmazójuk állítását, hogy valami kozmikus célt szolgálnak. A katasztrofális gyógyulási folyamat egy része akkor következik be, amikor 30 év után az ember hirtelen rájön: ‘Mi? Soha nem volt különleges szerepem? Ez egyszerűen gonoszság volt?’ Ez hatalmas, potenciálisan öngyilkossághoz vezető törést okoz, mert összeomlik az egész világképük. Teljesen elveszik a belső hitüket.”
„Az iskolában imádkoznak és az isteni gondviselésről beszélgetnek – arról, hogy mindennek van célja, és Isten irányítja a világot –, de Ő nem volt ott nekik. Ez mélyreható agymosást jelent, amelynek feldolgozásához sok évnyi terápia szükséges. Ezért minden tanúvallomás, amit hallani lehet, csupán egy töredéke annak, ami valójában történt. A lelki sérülés teljesen elviselhetetlen. Ahogy a szexuális visszaélés megrontja az emberek iránti bizalmat, úgy a lelki sérülés megfosztja a gyermeket a hitétől. Szakmai véleményem szerint a hit alapvető funkciót tölt be az ember lelkében – és aki elvesztette ezt a hitet, örökre magával fogja hordozni a sebet.”
Noga, aki arról számol be, hogy egy „szektában” volt, amely szervezett rituális gyermekbántalmazást folytatott, amíg ő késő gyermekkorba nem lépett, elmagyarázza, hogy „van egyfajta megállapodás az istenekkel”. Az egész elmélet a „korrekció” körül forog. A „nagy korrekció” kifejezés folyamatosan visszatér. A nagy korrekció eléréséhez szenvedni kell, elsősorban azért, mert a szenvedés megtisztít és elősegíti a megváltást…
“Az istenek, akikre emlékszem, Baál Peór (a Biblia is több helyen említi, a zsidók elhajlásaik során gyermekáldozatot mutattak be neki – a szerk.) és Asztoret. Homályosan emlékszem szobrokra. Emlékszem, hogy azt mondták: „urunk Peor és úrnőnk Ashtoreth”. Ami ezt igazán zavaróvá teszi, az az, hogy ezek szigorúan vallásos zsidók, akik aprólékosan betartják a zsidó parancsolatokat, mind a kisebbeket, mind a nagyobbakat, és nem csak látszatból. Őszintén ragaszkodnak a Tóra parancsolataihoz az ortodox hagyomány szerint. Megvetést tanúsítanak a reform zsidók iránt, miközben párhuzamosan szó szerinti bálványimádást gyakorolnak.”
Közvetlen kapcsolatom volt valamihez, amit nem tudok pontosan megmagyarázni. Erős hitem volt és ártatlan kapcsolatom Istennel, amit ők kihasználtak. Egy szellemileg nyitott és kapcsolódó gyermek esetében könnyű üzeneteket beültetni és eltorzított képeket létrehozni.
Lényegében elmosták a határokat a jó és a rossz, a szexualitás és a szerelem, valamint a család között. Amit csak össze lehet keverni, azt meg is teszik. Szertartásaikban szerepelt a nemek közötti szerepcsere, mint a transzvesztitáknál, rendkívül promiszkuus szexualitás, amelyben férfiak gyermekekkel, nőkkel, sőt családtagokkal is szexuális kapcsolatba léptek.
LMBTQP-jogok, niggermánia, magzatgyilkosságok – erre büszke a Zsidó Világkongresszus (WJC)
(Israel Hayom nyomán Szent Korona Rádió)