Miért fontos egy gyermeknek az emlék és az élmény? Mindegy vajon, hogy mi az, csak boldognak lássuk őt? Lesz vajon nekik annyi, mint amennyi nekünk volt? Hogyan szerezzek valódi örömöt a gyermekemnek? Mi történik, ha nem hagyjuk őket elesni vagy “túl fehéren” tartjuk? Egy Vármegyés Anyuka gondolatai a „túlféltésről”, emlékekről és élményekről. A hvim.hu cikkét változatlanul közöljük.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Gondoljunk vissza a gyermekkorunkra. Én például a 90-es években születtem. Nem volt internet, telefon, nemhogy napi szinten, de egyáltalán. Egy tévénk volt, és annak nézése is egy közös program volt talán 2-3 hetente, az is VHS kazettáról egy mesét takart. Hogy mit csináltunk szabadidőnkben? Élményeket szereztünk, valódi élményeket.
Nyáron az egész napot a szabadban töltöttük, úgy kellett berángatni minket enni. Óvodában már mindenki tudott biciklizni, mert volt ideje és kedve a szüleinknek velünk foglalkozni, így megtanítottak minket rá. Az utcában ismertük az összes szomszéd gyereket. Ha kisiskolásként tanítás után nem mentünk haza, hanem átmentünk játszani egy baráthoz, akkor a reggel kapott 20 vagy 50 forintost használva egy telefonfülkéből hazatelefonáltunk, hogy ne várjanak. Tudtuk kívülről nemhogy a saját otthoni telefonszámunkat, de az összes barátunk vezetékes számát. Ha mégse, hát kikerestük a telefonkönyvből.
Generációs különbség vagy lustaság?
Ma egy kisiskolás még a nagyszüleit se tudná felhívni. Miért? Mert ha kezébe is kerül a telefon, akkor se arra használja, amire való. Játszik rajta, TikTok-ozik, YouTube-on nézelődik. De ha megkérnéd, hogy üsse be a mentők számát, és mondja el: hogy hívják, hol lakik és kik a szülei, nem tudná megtenni.
Vajon a gyermekek a hibásak? Elvárjuk tőlük azokat, amiket mi megtettünk ennyi idősként, de amikor ők nem tudják teljesíteni, leszidjuk őket? Holott csak saját magunknak köszönhetjük azt, hogy milyen a gyermekünk.
- Veled leültek a szüleid társasjátékozni vasárnaponként, és jó volt. Te miért nem ülsz le a gyermekeddel?
- Neked megmutatták, hogy a parkban melyik magasságú fa az, amire felmászhatsz, és melyik a veszélyes, amire már nem engedtek fel. Te miért nem mutatod meg a gyermekednek?
- Te a konyhai rendetlenség közepén, a pulton ülve kavartad a palacsinta tésztát, és utána segítettél anyukádnak takarítani is. A gyermekednek miért nem adod meg ezeket a tapasztalatokat, élményeket?
Bele se gondolunk, hogy az, amit mi átéltünk, megéltünk, megtapasztaltunk, azért volt, mert foglalkoztak velünk a szüleink, és hagytak minket megélni ezeket. Ha azt akarjuk, hogy a gyermekünknek hasonló élményei, tapasztalatai és emlékei legyenek, akkor foglalkozni kell vele.
Valódi élmény
Hogy mi a valódi élmény? Nem kellenek tudományos kutatások ahhoz, hogy józan paraszti ésszel megértsük:
egy gyermeknek az okostelefon nyomkodásától nem lesz se élménye, se emléke.
Ismerek egy családot, ahol az óvodás és kisiskolás gyermekekre is érvényes, hogy nem néznek tévét, de valójában a szülők se. Havonta egyszer szerveznek egy “házimozit”, ami abból áll, hogy berendezik a nappalit: kivetítő, nassolni való, üdítő, és az egész család megnéz egy egész estés mesefilmet. Együtt. Na, ez élmény a gyermeknek. De ha ezt minden nap megkapja, ráadásul senki nincs vele, csak lerakják elé a laptopot azzal a felhanggal, hogy “tessék, itt van, nézheted, ez aranyos mese”, akkor még ha valóban aranyos és értékeket átadó meséről is van szó, a gyermeknek nem fog különlegesnek, élménynek vagy emléknek számítani, mert napi rutinná vált. Nem beszélve arról, hogy élményt gyermekként, egyedül szinte lehetetlen szerezni. Mindig kell mellénk valaki: barát, testvér, család.
A mese
Többször hangsúlyoztam már, hogy ha mesére adjuk a fejünket, mindig ellenőrizzük le, milyen tartalmat adunk gyermekünk elé.
Saját példa a legjobb példa. Nemrég elkészült a Csongor és Tünde mesefilm adaptációja. Én a regényt elképesztően szeretem, ezért nem csoda, hogy alig vártam a belőle készült mesefilmet. Elsőnek, ajánló alapján jónak ígérkezik, Dargay Attila rajzai elragadóak és kellemesek. Sajnos 3 gyermek mellett a moziba nem jutottam el, de amint elérhető lesz online, bizony meg fogom nézni. Gyerekek nélkül. Hogy miért?
Egyrészt a mai filmipart szinte mindenhol behálózta már a modernista propaganda, az LMBTQP-lobbi vagy a tartalom nélküli, profitorientáltság. De olyat is láttunk már, hogy egy nagyon is értékes könyv nevével robbant be egy film, csak épp a tartalom lett teljesen más, magyarán a könyvből származó hírnév farvizén próbált beevezni.
Másrészt nagyon fontos figyelembe venni, hogy milyen gyermekünk személyisége. Én ismerem a határaikat, vagy hogy mitől ijednek meg. Ha előre megnézem a mesét, tudni fogom, hogy pozitív vagy negatív hatással lesz rájuk; lesz-e kérdésük, mert valamit nem értenek (fel tudok rá készülni, ha mélyebb tartalomról van szó). Tudni fogom azt is, hogy lesz-e benne olyan rész, ami az ijedősebb gyermekemnek a tűréshatárán belül van-e. Ha pedig úgy döntök, hogy megnézzük együtt a gyerekekkel, legalább lesz egy közös “mozizás” nálunk, meg tudjuk beszélni, ha kérdésük adódik, élvezzük az együtt töltött időt.
Nem kerül felesleges erőfeszítésbe leellenőrizni előre azt a tartalmat, amit a gyermekünk nézni fog. Ellenben, ha nem tesszük meg, visszafordíthatatlan károkat is okozhatunk neki. A gyermekek lelki világa rendkívül érzékeny. Minden érinti őket, mindenre reagálnak, de nem tudják még irányítani, illetve csak nehezen. Főleg, ha óvodás korú gyermekekről beszélünk.
A túlféltés és következményei
Jonathan Haidt A szorongó nemzedék című könyvében azt állítja, hogy párhuzamosan azzal, ahogy a nyugati társadalmakban elkezdték túlságosan védeni a gyerekeket a valódi világgal szemben, addig a digitális/online világban alig foglalkoztak a védelmükkel, holott ott sokkal nagyobb veszélyeknek vannak kitéve. Sokat ír arról, hogy az 1980-as évektől kezdve a gyerekek egyre idősebben és egyre kevesebbet játszhattak szabadon, szülői felügyelet nélkül. Ez pedig befolyásolja azt is, hogy ezekből a gyerekekből milyen felnőttek lesznek. Élmény és emlékek híján.
Haidt arra is kitér könyvében, hogy a szabad játék olyan kockázatokat rejt magában, ami egy gyermeknek szükségszerű. Sokkal fontosabb, „mint a szigorú-óvó szülői szemek előtt zajló játék.” Hogy pontosan miért?
Kutatások tucatja mutatott rá az elmúlt évtizedekben, hogy
a kockázatot (nem veszélyt!) jelentő játék kiemelt fontosságú a gyermekek mentális, érzelmi fejlődése szempontjából.
A Nature közzétett egy összefoglalót, hogy pontosan mit is befolyásol a szabad játék: fejleszti többek között a gyerekek térbeli tudatosságát, koordinációját, növelik a magabiztosságukat és a bizonytalanságokkal szembeni ellenállóképességüket. Ami pedig szintén nem elenyésző szempont, hogy sokszor a gyermekek jobban ismerik saját határaikat, mint maguk a szülők. Velem is fordult már elő, hogy megijedtem, amikor a 3 éves kislányom a játszótér legmagasabb mászókájára kezdett el felmászni, de a nagytestvére megnyugtatott, hogy ő már arra többször felmászott, amikor a nagynénivel voltak ott, így ne aggódjak.
Határok megtapasztalása
Elképesztően fontos, hogy a gyermek saját maga tapasztalja meg határait. Az ilyen lehetőségek keresése, feszegetése sokkal bátrabbá is teszi őket. A gyerekeknek annyira kell biztonságban lenniük, amennyire szükséges, nem pedig annyira, amennyire lehetséges.
@hvim_64Túrázni gyerekekkel? #64 #hvim #hungary #magyartiktok #traditional #nekedbelegyen #foryoubaszeretnemlatni #gyereknevelés #gyerekkelazélet #tura #gerecse♬ eredeti hang – Hatvannégy Vármegye
Helen Dobb, a brit Exeter Egyetem kutatója felhívta a figyelmet, hogy a kockázatvállalás nem olyan dolog, amit parancsszóra elvégeznek a gyermekek. Maguknak kell eldönteni, hogy akarják. A szülő feladata pedig csupán annyi, hogy megteremtse a megfelelő környezetet a játékhoz, majd hagyja a gyermeket felfedezni tisztes távolból.
Legtöbbször a gyermekek mind az élményt, mind az emléket a szabad levegőn tudják megtapasztalni és megszerezni. Adjuk hát meg nekik a lehetőséget, mozduljunk ki velük a természetbe, és hagyjuk őket élni, mert gyermekeinket egy egész világ várja a képernyőn kívül.
Göncziné Csaba Zsuzsanna óvodapedagógus, Egy Vármegyés Anyuka
Egy Vármegyés Anyuka gondolatai – Miért kell megóvnunk gyermekeinket a képernyőtől?
Digitális gyermekvédelem – Egy Vármegyés Lány interjúja egy óvodapedagógus édesanyával
(hvim.hu nyomán Szent Korona Rádió)