vasárnap, december 7, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Káoszba torkollott a gázai élelmiszerosztás

Izrael tudatosan éhezteti ki a palesztin népet, ezzel háborús bűnt követ el. Ha engedélyezi a segélyszállító kamionok beérkezését a Gázai övezetbe, akkor is olyan minimális mennyiségben, hogy az szinte semmit se javítson a humanitárius katasztrófán. Az éhező emberek megrohamozzák az elosztópontokat, ez történt a legutóbbi gázai élelmiszerosztás alkalmával is. 

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Már az első napon káoszba fulladt az amerikai támogatással működő segélyprogram a Gázai övezetben, ahol több ezer éhező palesztin próbált hozzájutni az élelmiszerhez. A segélyosztást felügyelő amerikai vállalkozók visszavonultak, az izraeli hadsereg pedig figyelmeztető lövésekkel próbálta megfékezni a tömeget.

A Gáza Humanitárius Alapítvány (GHF) által működtetett elosztópontnál megrendült a rend: emberek másztak át a kordonokon, bontották le a kerítéseket – miközben csak enni szerettek volna.

A 11 hete tartó izraeli blokád miatt kétmilliónál is több palesztin sodródott az éhínség szélére. Bár a múlt héten újraindult a segélyszállítás, a keddi jelenetek azt mutatják: a helyzet továbbra is súlyos. „Rendet akarnak, de itt nem lesz rend. Ezek az emberek éhesek és szomjasak” – fogalmazott egy helyi lakos, aki órákat gyalogolt, hogy ételhez juthasson.

gázai élelmiszerosztás

A GHF visszavonulása után is folytatódott az osztás, a szervezet szerint csak néhány embernek engedték átvenni a dobozokat, hogy elkerüljék a sérüléseket. Az amerikai biztonsági vállalkozók állítólag nem nyitottak tüzet, az izraeli hadsereg pedig azt állítja, csak a levegőbe lőtt. A GHF eddig 462 ezer adag ételt osztott ki, céljuk, hogy a hétvégéig 1,2 millió emberhez juttassanak el segítséget.

Kritikus pont, hogy az elosztópontok kizárólag Gáza déli és középső részén működnek, miközben északon továbbra sem érhető el semmilyen segély. Az ENSZ és több segélyszervezet attól tart, ez az elrendezés összhangban lehet Izrael azon törekvésével, hogy kiszorítsa a teljes palesztin lakosságot Gáza északi területeiről.

Az ENSZ humanitárius koordinációs hivatala szerint a jelenlegi mechanizmus nemcsak kivitelezhetetlen és veszélyes, de ellentétes is a nemzetközi joggal. Miközben az Egyesült Államok és Izrael az új rendszer hatékonyságáról beszélnek, a valóságban az ENSZ szerint csak elenyésző mennyiségű segély jutott be Gázába.

A segélydobozokon feltüntetett „Rahma Worldwide” nevű amerikai nonprofit szervezet logója is megerősítette: a Washington által támogatott új rendszer mögött olyan szereplők állnak, akik nem rendelkeznek sem az ENSZ, sem a helyi lakosság bizalmával. A nemzetközi közösség szerint a valódi megoldás nem új mechanizmus, hanem a határátkelők teljes újranyitása, biztonságos működtetése és a segélyek akadálytalan bejuttatása lenne.



Hatalmas veszélyben a Gázai övezet élelmiszer-ellátása

Válságosnak nevezték a Rafahnál és az északi kormányzóságokban kialakult állapotokat, ahol szinte alig maradt megművelésre alkalmas szántóföld. Az üvegházak közel háromnegyede megsérült, és a kutak több mint 80 százaléka használhatatlanná vált – szerepel a felmérésben.

„A jelen mértékű pusztítás nem csupán az infrastruktúra szempontjából jelent veszteséget, hanem a Gázai övezet mezőgazdasági és élelmiszeripari rendszerének az összeomlását jelenti”

– közölte Beth Bechdol, a FAO főigazgató-helyettese. A helyi élelmiszer-előállítás leállt, az újjáépítéshez hatalmas beruházásokra és tartós elkötelezettségre lesz szükség – tette hozzá.

Az Izrael és a Hamász közötti fegyveres konfliktus kirobbanása előtt a helyi gazdák számos növényt, egyebek között citrusféléket, datolyát és olajfákat termesztettek a sűrűn lakott Gázai övezetben. A FAO jelentése szerint ugyanott jelenleg félmillió embert fenyeget éhínség.

A csendes, de halálos bomba – Így irtják ki a zsidók a palesztinokat fegyverek nélkül is

Izrael hajlandó lenne beengedni a segélyeket Gázába, de csak ha felügyelheti az osztogatást – a palesztinok nem kérnek ebből

“Csepp a tengerben” – 5 segélyszállító autót engedett csak be Izrael, azt is stratégiai okokból

(Index nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Durov bírálja az EU-t, amiért az a saját szabályai szerint akarja cenzúrázni az internetet

A Telegram alapítója szerint olyan szabályokat vezet be az...

Interaktív adatbázisban kutatható Magyarország második világháborús megszállása

Elkészült és online elérhetővé vált a Magyarország katonai birtokbavétele...

A Finn Ortodox Egyház támogatja az LMBTQP-deviánsokat és megkezdi a liturgikus könyvek frissítését

A 2025-ös egyháztanács ötödik plenáris ülésén a Konstantinápolyi Patriarchátus...

Lefejezték Tito szobrát Szlovéniában

A szlovéniai Velenje egyik lakosának nem tetszett, hogy a...

Németországban is jön az önkéntes katonai szolgálat

A német parlament megszavazta az önkéntes katonai szolgálat bevezetését....

Kategóriák

Interaktív adatbázisban kutatható Magyarország második világháborús megszállása

Elkészült és online elérhetővé vált a Magyarország katonai birtokbavétele...

A Finn Ortodox Egyház támogatja az LMBTQP-deviánsokat és megkezdi a liturgikus könyvek frissítését

A 2025-ös egyháztanács ötödik plenáris ülésén a Konstantinápolyi Patriarchátus...

Lefejezték Tito szobrát Szlovéniában

A szlovéniai Velenje egyik lakosának nem tetszett, hogy a...

Németországban is jön az önkéntes katonai szolgálat

A német parlament megszavazta az önkéntes katonai szolgálat bevezetését....

Csecsenföldet érte dróntámadás – Személyes ajándékot ígért az ukránoknak Kadirov

Dróntámadás érte Csecsenföld fővárosa, Groznij egyik felhőkarcolóját. Ramzan Kadirov,...

Öt nem közül választhatnak egy osztrák katolikus iskola jelentkezői

Öt válasz van arra a kérdésre, hogy milyen nemű...

Ítélet és focimeccs egy napon: antifák az utcán! Vigyázzunk január 22-én!

"Kellemest a hasznossal" címszó alatt komoly esély van rá,...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55