vasárnap, augusztus 24, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Ukrajnába látogat és zsidókkal barátkozik XIV. Leó pápa

Eddig elég baljósan indul XIV. Leó pápa karrierje. A katolikus egyház új vezetőjének első külföldi útja Ukrajnába fog vezetni, mivel Volodimir Zelenszkij meghívta őt. De a zsidósággal is jobb viszonyt szeretne kialakítani, mivel a Vatikán és Izrael kapcsolata megromlott a gázai népirtás miatt – közölte a Kuruc.info.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

több ország is meghívta már a múlt hét csütörtökön megválasztott szentatyát, a hívások közül elsőként Törökországéra, Ukrajnáéra és Peruéra mondott igent. Mint ismert, Peruban szolgált a pápa korábban misszionáriusként, az országnak állampolgára is.

A pápa ennek kapcsán hangsúlyozta, a béke üzenetét viszi mindenhová, valamint az egyházak közötti párbeszéd ügyének előmozdításáért munkálkodik.

A pápa korábban is többször szólt együttérzéssel az ukrán népről, első nyilvános imádságában is a békéért és a gyermekek hazatéréséért imádkozott.

A látogatás részletei még nem ismertek, nem tudni azt sem, hogy Kijevbe utazik-e a pápa vagy máshová (is). Arról sem tudni, hogy megy-e a közeli jövőben például Moszkvába.

A török úttal kapcsolatos történeti érdekesség, hogy 1700 éve ott tartották a kereszténység első egyetemes zsinatát. A török fővárosba is ellátogathat XIV. Leó pápa.

Krisztus gyilkosaival akar barátkozni XIV. Leó pápa

Az első amerikai születésű pápa levelet küldött Noam Marans rabbinak, az Amerikai Zsidó Bizottság vallásközi ügyekért felelős igazgatójának, aki hétfő este tette közzé az üzenetet az X platformon.

– A Mindenható segítségében bízva ígérem, hogy folytatom és erősítem az Egyház párbeszédét és együttműködését a zsidó néppel a II. Vatikáni Zsinat Nostra Aetate nyilatkozatának szellemében – írta Leó a levelében.

A Nostra Aetate az 1962-1965 közötti zsinat mérföldkőnek számító dokumentuma, amely elutasította a zsidóság kollektív felelősségét Jézus haláláért, és párbeszédre buzdított a nem keresztény vallásokkal.

A vatikáni forrás szerint Marans rabbi részt vesz Leó pápa vasárnapi beiktatási miséjén. A világ különböző részeiről további tucatnyi zsidó vezető érkezése is várható az eseményre.

Egyelőre nem világos, hogy Izrael kormányának képviselői részt vesznek-e a szertartáson. Bár a néhai Ferenc pápa gyakran elítélte az antiszemitizmust, a Vatikán és Izrael kapcsolata megromlott a 2023-ban kezdődött gázai háború után.

Az izraeli delegáció Ferenc pápa temetésén a vatikáni nagykövet, Járon Sideman vezetésével vett részt, amit források szerint szándékosan alacsony szintű képviseletnek szántak Ferenc pápa Gázával kapcsolatos kijelentései miatt.

Ferenc, aki 2014-ben látogatott a Szentföldre, tavaly novemberben felvetette, hogy a nemzetközi közösségnek meg kellene vizsgálnia, vajon Izrael gázai katonai hadművelete népirtásnak minősül-e, ami az egyik legnyíltabb kritikája volt Izrael háborús magatartásával kapcsolatban, írja a Reuters nyomán a Portfólió.

Izrael zsidó-keresztény jövőképet remél az új pápától?

Miért nem lesz XIV. Leó pápa Ferenc 2.0?

(Kuruc.info, Infostart nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Küszöbön a német sorkatonaság

A gazdaságilag lerongyolódott Németország továbbra sem adja fel a...

Migránsellenes tüntetések borítottak lángba több brit várost

Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon...

Benjámin Netanjahu szégyentelen hazugságnak nevezte a gázai éhínségről szóló jelentést

Volt pofája "szégyentelen hazugságnak" nevezni pénteken Benjámin Netanjahu izraeli...

Százan léptek a selmeci diákok nyomába a Hadak Útján – Ilyen volt a HVIM Selmeci Őrjárat túrája

Rekordot döntött a résztvevők száma az idei Selmeci Őrjárat...

Kategóriák

Küszöbön a német sorkatonaság

A gazdaságilag lerongyolódott Németország továbbra sem adja fel a...

Migránsellenes tüntetések borítottak lángba több brit várost

Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon...

Benjámin Netanjahu szégyentelen hazugságnak nevezte a gázai éhínségről szóló jelentést

Volt pofája "szégyentelen hazugságnak" nevezni pénteken Benjámin Netanjahu izraeli...

Százan léptek a selmeci diákok nyomába a Hadak Útján – Ilyen volt a HVIM Selmeci Őrjárat túrája

Rekordot döntött a résztvevők száma az idei Selmeci Őrjárat...

Jeffrey Epstein volt szeretője: „Nem hiszem, hogy öngyilkos lett”

Eddig is nyilvánvaló volt, hogy a szexuális bűncselekmények sorozatáért...

Halálra erőszakolt egy templomba igyekvő nőt egy migráns az USA-ban

Az alábbi, kivételesen gyomorforgató esemény a Tennessee állambeli Nashvilleben...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55