Az orosz-ukrán háború kitörése óta nem mennek Moszkvába ünnepelni az öngyűlölő, hazaáruló német politikusok, de azért otthon megünneplik, hogy országuk elveszített egy háborút, Drezdát porig bombázták, németek millióit meggyilkolták, majd utána Németország két részre szakadt. Björn Höcke, az AfD radikális szárnyának egyik vezető politikusa is megemlékezett május 8-ára, azonban teljesen más hangnemben – közölte a Kuruc.info.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
Május 9-én a moszkvai Vörös téren az idén is megtartották a „Náci Németország” feletti győzelem napi parádét, amelyre az ukrajnai háború miatt, akárcsak tavaly, ezúttal sem voltak hivatalosak a Kijev mellett teljes mellszélességgel kiálló országok vezetői, képviselői. Igaz, utóbbiak nem is kívántak elmenni Moszkvába együtt ünnepelni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. De az idén szintén hiányzott a „gázai mészáros”, Benjámin Netanjáhu is, a népirtó izraeli kormány feje. Nem jelent meg Németország küldöttsége sem, pedig ők a mostani háború előtt mindig ott voltak, s a győztesekkel együtt ünnepelték népük, hazájuk legyőzését.
Ezek a német politikusok korábban ünnepelték a szövetségesek győzelmének máig nem nagyon kibeszélhető hozadékát is: a háború végén és az azt követő néhány esztendő folyamán a győztesek több mint 14 millió németet űztek el – sokszor a legbrutálisabb módszerekkel – a szülőföldjükről, s akik közül több mint 2,4 milliót gyilkoltak meg menekülés közben vagy annak előtte. Ünnepelték azt is, hogy a győztes katonák (beleértve a német földre behatoló amerikaiakat is) több mint 2,2 millió német nőt becstelenítettek meg, s akik közül ebbe a barbár cselekedetbe több mint 240 ezren bele is haltak. Ünnepelték azt is, hogy a győztesek több mint 11 millió német hadifoglyot ejtettek, akik közül több mint 1,1 milliót meggyilkoltak vagy a fogolytáborokban uralkodó sanyarú körülmények miatt nem érték meg a szabadulás napját.
Björn Höcke (52), az Alternatíva Németországért (AfD) párt türingiai elnöke, a Türingiai Tartományi Gyűlés tagja is megemlékezett a győzelem napjáról. Csak éppen nem úgy, miképpen azt a fősodratú politikustársai teszik. Az öngyűlölő német „hazug sajtó” (Lügenpresse), s a vele hasonszőrű politikusok, társadalomtudósok és történészek által rendszeresen lenácizott, leantiszemitázott Höcke 1972-ben született az Észak-Rajna-Vesztfália tartománybeli Lünenben. Azt állítják róla, hogy a nyilvánosság előtt hangoztatott kijelentéseibe rendszeresen beleszövi a fasizmus, rasszizmus, történelmi revizionizmus, nemzetiszocializmus és az antiszemitizmus eszméjének gondolatait.
Ezért aztán a német belföldi hírszerző szolgálat, a Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal (BfV) Höckét jobboldali szélsőségesnek minősítette, s 2020 eleje óta titkosszolgálati megfigyelés alatt tartják. Egy 2021-es választási gyűlésen pedig a „Mindent Németországért” (Alles für Deutschland) felkiáltással fejezte be beszédét. Höckét annak rendje és módja szerint feljelentették, s hosszas pereskedés után nagyobb összegű pénzbüntetésre ítélték. Az AfD politikusát a bíróságon tiltott önkényuralmi jelszó hangoztatásával vádolták, miután a Mindent Németországért szlogen a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) félkatonai szervezetének, a Sturmabteilung (SA) jelszava volt.
Björn Höcke, az AfD arca, vezető politikusa az idei győzelem napjára ezt írta az X-oldalán:
A mellékelt fényképen nem az atombomba ledobása utáni Hirosima látható, hanem az 1950-es évekbeli, a háborúban elpusztított Königsberg: a város egy megtisztított területe, néhány romhalmaz, az Óváros, több kelet-poroszországi nemzedék formaszeretetének és szorgalmának nagyszerű tanúbizonysága. Mindez elpusztult, a város német lakosságát elűzték vagy meggyilkolták.
Kelet-Poroszország számomra spirituális emlékhely, családom egy része ugyanis onnan származik. Nagyapám mesélt nekem ottani üzeme megalapításáról, s arról, hogy az övé volt a falu első motorkerékpárja. Mesélt még a vadászatokról, majd a háborúról, amelyben katonaként szolgált, megsebesült, de túlélte. Nagyanyámtól hallottam a menekülésről és az elűzésről, kétségbeesésről és túlélésről. Dédszüleim Königsbergben (az elpusztított Kelet-Poroszország fővárosa, Immanuel Kant városa, amelyet ma Kalinyingrádnak neveznek – H. J.) maradtak, mert nem akarták elhagyni a hazájukat. Aztán ott haltak éhen 1946-ban. Sok család jutott hasonló sorsra. A második világháború végén, s még jóval 1945. május 8. után is több mint kétmillió kelet-porosz vesztette életét (pontosabban: gyilkolták meg a helyben maradottakat és az úton levő menekülőket lengyel, orosz és zsidó aljaemberek – H. J.) Gyászolhatjuk az emberi szenvedést és kultúránk egy részének pusztulását. Kelet-Németország (nem a háború utáni NDK-ról, hanem Kelet-Poroszország birodalmi tartományról van szó – H. J.) ugyanis 1945-ben meghalt.
Vajon minket, németeket legyőztek vagy felszabadítottak 1945-ben? A helyzetünk ismeretében erre a kérdésre adandó válasz lényegtelen, az már semmin nem változtat. Németország már régóta a tűzzel játszik, amikor ujjat húz egy atomhatalommal. Ez az egyik dolog. A másik az, hogy Németországban nem születnek gyermekek, miközben a milliószámra érkező idegen kultúrájú bevándorló miatt kétségessé válik népünk fennmaradása. Meddig leszünk még a saját országunk urai?
Már falhoz vagyunk szorítva. Másféle politikát kell követni minden, a történelmet ismerő, hazafias gondolkodású német politikusnak. Harcolni kell a béke megtartásáért Oroszországgal és a vele való kiegyezésért. Az ilyen politikus nem fogadhatja el sem az NDK, sem az NSZK utáni nosztalgiát, nem lehet részese sem keleti, sem nyugati szövetségeknek, s mindenekelőtt nem lehet részese az 1945-ös győztesek folklórjának. Valamiképpen ez is a tegnap világához tartozik.
Új kezdetet akarunk. Egy kifejezetten német álláspont megfogalmazására és annak megvalósítására gondolok, amely nélkülözi a német nagyzási hóbortot, de egyben a német megalázkodást is. Öntudatos és egyben mértéktartó álláspontra gondolok. Legyen olyan, mint országunk földrajzi fekvése: Európa közepén közvetítő, összekötő híd.
Ez a mi feladatunk: „Azon a helyen, ahol állunk, nincs más teendőnk, mint sebeket gyógyítani, eltört végtagokat rögzíteni, szétszórt dolgokat összegyűjteni, szétszakadt részeket helyreállítani, népünket megújítani.” Ezt jegyezte fel az író, Rudolf Borchert 1927-ben. Szavai ma ismét érvényesek.
80 Jahre Kriegsende – ein deutscher Standpunkt
Das Bild, das diesen Text illustriert, zeigt nicht Hiroshima nach dem Atombombenabwurf, sondern das kriegszerstörte Königsberg in den 1950er Jahren. Ausgeräumte Fläche, wenige Ruinen – die Altstadt, das prachtvolle Zeugnis der… pic.twitter.com/Aooef3FtWw
— Björn Höcke (@BjoernHoecke) May 7, 2025
(Kuruc.info nyomán Szent Korona Rádió)