péntek, május 9, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Százrazföldi hadműveletet indított Izrael – Megint kettévágnák Gázát, folytatódik a népirtás

Izrael kedd hajnalban brutális légicsapásokat intézett Gáza ellen, melyben több mint négyszázan meghaltak, köztük 130 gyermek. Ezután megindították a szárazföldi offenzívát is, hogy ismét teljesen kettévágják az övezetet.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Az izraeli hadsereg (IDF) szerdán bejelentette, hogy „az elmúlt nap során” szárazföldi hadműveletek sorát indította meg Gáza középső és déli részén. Az IDF célja ezzel az, hogy ütközőzónát hozzon létre a háború sújtotta palesztin terület északi és déli része között.

Az újabb támadás része az irányítás kiterjesztése a központra, az úgynevezett Netzarim folyosóra. Az elképzelés a biztonsági övezet kiterjesztése – írja a Yahoo News az Izraeli Védelmi Erők tájékoztatása nyomán. A közlemény szerint „az IDF továbbra is fellép a terrorszervezetek ellen a Gázai övezetben, hogy megvédje Izrael állampolgárait”.

A Netzarim folyosó Gáza északi részén.

A katonaság úgy döntött, hogy egy dandárt helyez el a déli parancsnoki körzetében. Az IDF szerint az egység „készen áll a Gázai övezetben való beavatkozásra”.

Az izraeli erők korábban elfoglalták már ezt a területet, de január 19-én hatályba lépett tűzszüneti megállapodás értelmében kivonultak.

Miközben a tűzszünet megszegése után a támadások fokozódnak, Izrael védelmi minisztere, Israel Katz bejelentette, hogy hamarosan megkezdődik a palesztinok kiűzése Gáza egyes területeiről. Utasította a palesztinokat, hogy „önkéntesen” távozzanak.

Közben az izraeli hadsereg több területre is kiutasítási parancsot adott ki, köztük az északi Beit Hanúnra és a déli Khuza’a, Abasan Al-Kabira és Abasan Al-Jadida városokra. Az ENSZ megerősítette, hogy a kitelepítési parancsok miatt már több ezer embernek kellett elhagynia lakóhelyét.

A folyosón zajló offenzíva mellett az izraeli erők továbbra is civileket támadnak Gáza egész területén. A mai nap folyamán egy izraeli dróncsapás négy palesztint, köztük egy gyermeket ölt meg a Hán Júnisztól északnyugatra fekvő Al-Mawasi területen. Rafahban hat palesztin vesztette életét, amikor egy izraeli légicsapás eltalált egy civil járművet Maszbah térségében.

Beit Hanounban két palesztin meghalt, több másik pedig megsebesült egy légicsapásban. A támadásokban a jelentések szerint egyéves gyermek és állapotos asszony is életét vesztette.

Az ENSZ jelentése szerint egy munkatársuk is meghalt, öt pedig súlyosan megsebesült a Gázai övezet középső részén fekvő Deir al-Balahban lévő főhadiszállásuk elleni izraeli támadásban.

A cionisták teljes gőzzel folytatják a népirtást. Mire volt akkor jó a tűzszünet? Talán csak arra, hogy még jobban felkészüljenek.

Válaszcsapást ígértek a húszik az USA támadására

(Quds News és 444 nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Újabb titkosszolgálati incidens: ukrán drónt lőtt le a magyar honvédség Tokajnál

A reggel kirobbant titkosszolgálati kémelfogás után újabb, hozzá kapcsolódó...

Simion követői elűznék a magyarokat Erdélyből

Nem vár szép jövő az erdélyi őshonos magyarságra, ha...

Tiltakoznak az ukránpárti szlovákok, amiért Fico Moszkvába ment

Robert Fico szlovák elnök Moszkvába látogatott, hogy részt vegyen...

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye vezeti a falopási listát

A Nébih jelentése szerint Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye lett a legkockázatosabb...

Nincs elég bajuk a palesztinoknak – Az EP most is megvonja tőlük a támogatást a tankönyveik miatt

A segélyszállítmányok hiánya miatt már megsokszorozódtak a fosztogatások a...

Kategóriák

Újabb titkosszolgálati incidens: ukrán drónt lőtt le a magyar honvédség Tokajnál

A reggel kirobbant titkosszolgálati kémelfogás után újabb, hozzá kapcsolódó...

Simion követői elűznék a magyarokat Erdélyből

Nem vár szép jövő az erdélyi őshonos magyarságra, ha...

Tiltakoznak az ukránpárti szlovákok, amiért Fico Moszkvába ment

Robert Fico szlovák elnök Moszkvába látogatott, hogy részt vegyen...

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye vezeti a falopási listát

A Nébih jelentése szerint Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye lett a legkockázatosabb...

Nincs elég bajuk a palesztinoknak – Az EP most is megvonja tőlük a támogatást a tankönyveik miatt

A segélyszállítmányok hiánya miatt már megsokszorozódtak a fosztogatások a...

Bill Gates elosztogatná vagyonát, hogy bezárja a Gates alapítványt

Bill Gates bejelentette, hogy korábbi tervével - miszerint halála...

Megszülte, majd gumiabroncsba rejtve hagyta halálra fagyni babáját a lovászpatonai “nő”

Ismét egy "nő", aki megszülte, majd meggyilkolta kisbabáját. Megdöbbentő,...

Mégis kell a fintech cégnek az emberi munkaerő – Rosszul tették, hogy AI-ra cserélték le

Egyre több hír érkezik arról, hogy a mesterséges intelligencia...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55