szerda, április 29, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Vármegyések válaszolnak Bandi Szabolcs „kipakolására”

Tisztelt Szabolcs! Csak arról feledkeztél el nyilatkozni, és azt megcáfolni, amivel az Átlátszó Erdély szerkesztői vádolnak, hogy te készítetted a felvételt. Miközben magadra öltöd az áldozat szerepét, ne feledkezz meg arról sem, hogy vallomásod szerint azon a szupertitkos beszélgetésen nem volt telefon, mégis – a hangfelvételt meghallgatva – öt alkalommal telefonálnak az ott jelenlevők; érdekes, Te egyszer sem. A „barátaid”, a résztvevők telefonbeszélgetéseit megkommentálod majdnem minden esetben, az ügyészségen őket felismered, sőt azonosítod a hangok alapján, a bíróságon viszont ezekből sok mindent elfelejtettél.

Ami a hangfelvételt illeti, annak már az első másodperceiben kiderül, hogy te magad lépsz be a terembe, zsebedbe a készülékkel. A te hangod hallatszik első pillanattól (pedig még mozgásban vagy, és messze attól a helytől, ahol a beszélgetés során ültél), mindvégig a legtisztábban, nem beszélve a mozgásod okozta zörejekről, amelyek szintén kivehetők.

Arra nem hivatkozhatunk, hogy valakinek a telefonjára csatlakoztak a román hírszerzés emberei, és úgy vetették fel, vágták meg, másolták CD-re, majd állampolgári kötelességből adták át az ügyészségnek ezt a fantáziadús beszélgetést, hiszen te magad mondtad, nem volt senkinél telefon. És hogy ne mondhasd azt, hogy elfogultak vagyunk, olyan emberek, akik részt vettek a tárgyalásokon és függetlenül állnak az ügyhöz, szerintük is te vagy a hanganyag készítője!

A vádiratban több lehallgatott anyag van, minden lehallgatáson az egyetlen közös személy, aki részt vesz a beszélgetéseken, az te vagy!

A hazugság több következetességet igényel, mint az igazság. Az ügy lezárultával jelentkezünk a bizonyítékokkal.

Szőcs Csongor, a HVIM erdélyi szervezete nevében

(Székely Hírmondó nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

„Gyújtsák rájuk a házat!” – El akarták tüntetni a rendőrségi hibák bizonyítékait?

Szürreális rendőrségi jelenet tanúi lehettek a napokban az emődi...

Kereszténygyűlölő, buzeráns, rabbi és más vadliberálisok körében ünnepelte a Tisza-kétharmadot Erdő Péter szóvivője

Az LMBTQP-lobbista expap Hodász András, a kereszténygyűlölő publicista Tóta...

Megfejtették a régészek Kanázsvár titkát Mátraderecskén

Izgalmas leletek és új felfedezések láttak napvilágot Mátraderecskén. A...

Svájc: Oltáriszentséget adtak a kutyáiknak, mégsem közösítik ki őket

A egyházmegye közölte, hogy nem közösítik ki az eucharisztia...

Kategóriák

„Gyújtsák rájuk a házat!” – El akarták tüntetni a rendőrségi hibák bizonyítékait?

Szürreális rendőrségi jelenet tanúi lehettek a napokban az emődi...

Megfejtették a régészek Kanázsvár titkát Mátraderecskén

Izgalmas leletek és új felfedezések láttak napvilágot Mátraderecskén. A...

Svájc: Oltáriszentséget adtak a kutyáiknak, mégsem közösítik ki őket

A egyházmegye közölte, hogy nem közösítik ki az eucharisztia...

Leégett egy erdélyi település görögkatolikus temploma

Az építés alatt álló, erdélyi görögkatolikus templom kedd délelőtt...

Időjárás mint fegyver – Irán ellen szisztematikusan időjárás-hadviselést folytatnak?

Egy régi, időjárás-hadviselésről szóló Pentagon-tanulmány Irán kapcsán ismételten összeesküvés-elméleteket...

Tárkányi Zsolt tiszás képviselő a “kóser pecsétért” a Mazsihisznek gyűjt pénzt “karlendítős” plakátjával

Tárkányi Zsolt tiszás képviselőről a kampányidőszak alatt olyan "lejárató"...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55