vasárnap, augusztus 24, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Steve Bannon karlendítése: szerinte csak integetett

Csütörtökön, igencsak meglepő módon, egy karlendítéssel zárta beszédét a kóserkonzervatív CPAC-en Trump korábbi tanácsadója, Steve Bannon. Jordan Bardella emiatt le is mondta beszédét.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

Pénteken mondott volna beszédet a Konzervatív Politikai Akció (CPAC) konferencián Washingtonban Jordan Bardella, a Patrióták Európáért európai parlamenti képviselőcsoportja és a francia Nemzeti Tömörülés (RN) elnöke, de lemondta részvételét.

A francia politikus problémásnak találta, hogy Elon Musk után Steve Bannon mutatott be karlendítéshez hasonló mozdulatot csütörtökön a CPAC-en. Donald Trump első elnökjelölti kampányának vezetője, majd tanácsadója beszédében harcba szólított, majd a jobb kezét nyitott ujjakkal a magasba emelte.

„A pódiumon, amikor én nem voltam a teremben, az egyik felszólaló provokatív módon a náci ideológiára utaló mozdulatot tett. Ennek következtében azonnali döntést hoztam, lemondom a ma délutánra tervezett beszédemet a rendezvényen” – indokolta meg távolmaradását Jordan Bardella.

Csak integetett volna?

Steve Bannon tagadja, hogy karlendítés lett volna az a mozdulat, amivel csütörtökön egy elégedett bólintás kíséretében befejezte a harcra buzdító beszédét a kóserkonzervatív CPAC-en Baltimore-ban. Trump volt tanácsadója integetésnek nevezte a mozdulatát.

Bannon egyúttal visszaszólt és lekisfiúzta Jordan Bardellát, a Marine Le Pen-féle francia RN párt elnökét, amiért Bardella nem volt hajlandó felszólalni a CPAC-on az ő fellépése után. Bardella, aki Orbán Viktor francia szövetségese, azért lépett vissza, mert előtte Bannon, mint fogalmazott, „provokatív módon a náci ideológiára utaló gesztust tett”.

„Ha lemondta amiatt, amit a mainstream média mondott róla, akkor nem hallgatta meg a beszédet. Ha ez igaz, akkor méltatlan arra, hogy Franciaországot vezesse. Ő egy kisfiú, nem férfi”

– reagált Bannon a francia Le Point magazinnak.

Bannon azt állítja, hogy a mostani mozdulata épp ugyanaz, mint amit hét éve Franciaországban, Bardella pártjának rendezvényén is kivitelezett. Akkor senkinek nem volt baja vele, mondja. Erről a 2018-as esetről van szó, ami azért innen nézve inkább látszik valóban intésnek, mint a mostani:

A CPAC-on Bardellával ellentétben a fellépést Bannon után is vállaló George Simion, a román magyarellenes AUR vezetője azt mondta, hogy Bannon kézmozdulata tiszta volt, mint egy fehér karácsony: „Bármely történész tudja, hogy ez nem náci tisztelgés volt” – közölte a BBC-vel.

Mások ezt nem teljesen így értékelté. Bannon karlendítése után még a nacionalista influenszer, Nick Fuentes is arról beszélt, hogy ez azért egy kicsit neki is sok volt:

„Körbenéztem, hogy aha, mindenki ezt látta?… Nem is tudom. Valahogy túl valóságos volt. Én nagyrészt csak vicceltem, nagyrészt… ez majdnem olyan volt, mint egy paródia.”

Az USA mint ellenbirodalmi szabadkőműves állam eszkatológiai szempontból

Elon Musk leállíthatja Ukrajnában a Starlink szolgáltatást

(444, HVG nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Küszöbön a német sorkatonaság

A gazdaságilag lerongyolódott Németország továbbra sem adja fel a...

Migránsellenes tüntetések borítottak lángba több brit várost

Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon...

Benjámin Netanjahu szégyentelen hazugságnak nevezte a gázai éhínségről szóló jelentést

Volt pofája "szégyentelen hazugságnak" nevezni pénteken Benjámin Netanjahu izraeli...

Százan léptek a selmeci diákok nyomába a Hadak Útján – Ilyen volt a HVIM Selmeci Őrjárat túrája

Rekordot döntött a résztvevők száma az idei Selmeci Őrjárat...

Kategóriák

Küszöbön a német sorkatonaság

A gazdaságilag lerongyolódott Németország továbbra sem adja fel a...

Migránsellenes tüntetések borítottak lángba több brit várost

Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon...

Benjámin Netanjahu szégyentelen hazugságnak nevezte a gázai éhínségről szóló jelentést

Volt pofája "szégyentelen hazugságnak" nevezni pénteken Benjámin Netanjahu izraeli...

Százan léptek a selmeci diákok nyomába a Hadak Útján – Ilyen volt a HVIM Selmeci Őrjárat túrája

Rekordot döntött a résztvevők száma az idei Selmeci Őrjárat...

Jeffrey Epstein volt szeretője: „Nem hiszem, hogy öngyilkos lett”

Eddig is nyilvánvaló volt, hogy a szexuális bűncselekmények sorozatáért...

Halálra erőszakolt egy templomba igyekvő nőt egy migráns az USA-ban

Az alábbi, kivételesen gyomorforgató esemény a Tennessee állambeli Nashvilleben...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55