kedd, január 13, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Késelés egy felvidéki gimnáziumban, két ember meghalt

Késelés történt egy gimnáziumban az észak-felvidéki Késmárki járásban fekvő Szepesófaluban. Az eddig információk alapján támadásnak két halottja és egy súlyos sérültje van.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A késelés egyik áldozata az iskola igazgatóhelyettese, a másik pedig egy diák, erről a település polgármestere beszélt. Egy másik diák közepesen súlyos sérülésekkel került kórházba.

A rendőrség szerint a gimnázium egyik 18 éves diákja kora délután támadt rá az iskola előtt egy pedagógusra és két másik diákra, majd elmenekült a helyszínről. A rendőrség bő egy óra alatt elfogta.

A belügyminiszter és az oktatási miniszter a helyszínre utazik.

A születésnapi buli tortavágó késével szúrták le a miskolci fiatalt – Megtaláltuk a tettest

Elkapták a 14 éves Krisztofert, aki megkéselte osztálytársát

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Megverte a játszótéren a gyereket a buzeráns pedofil, mert az ellenállt a szexuális erőszaknak

Játszótéren akart megerőszakolni egy 12 éven aluli kisfiút egy...

Hyperboreától Grönlandig: az USA szerepe a végidőkben

"Amikor a sötétség ugrásszerűen terjedni kezd előtte mindig fontossá...

A szlovák elnök szerint nem a Benes-dekrétumok szítják a feszültséget, hanem azok, akik megkérdőjelezik

Peter Pellegrini szlovák államfő a szlovák közmédiának adott vasárnapi...

Migránshordák randalírozása és támadásai után rendkívüli készültség lépett érvénybe Rómában

Tovább erősítették a katonák és rendőrök jelenlétét az olasz...

Kategóriák

Megverte a játszótéren a gyereket a buzeráns pedofil, mert az ellenállt a szexuális erőszaknak

Játszótéren akart megerőszakolni egy 12 éven aluli kisfiút egy...

Hyperboreától Grönlandig: az USA szerepe a végidőkben

"Amikor a sötétség ugrásszerűen terjedni kezd előtte mindig fontossá...

Kadirov újra kórházban, már búcsúzik tőle a családja; a csecsen vezető kiválaszthatta utódját is

Csecsenföld vezetőjét veseelégtelenséggel szállították kórházba, idén már többedszerre. Továbbra...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55