vasárnap, március 22, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Aszadot meg akarták mérgezni Moszkvában

Bashar al-Aszad volt szíriai vezetőt Moszkvába érkezése után megpróbálták megmérgezni – számol be a The Sun.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A lap szerint a mérgezési kísérletre 2024. december végén került sor.

„December 30-án az 59 éves Aszad egészségi állapota hirtelen megromlott. Erősen köhögni és fuldokolni kezdett, és orvosi ellátásra szorult. Állapota ezután stabilizálódott. Minden okunk megvan feltételezni, hogy merényletkísérlet történt. A vizsgálatok kimutatták, hogy méreg volt a szervezetében”

– írta a The Sun.

Állítólag Aszadot az otthonában ápolták a rosszullétet követően, majd a vizsgálatok során igazolni is tudták, hogy méreg került a szervezetébe. A politikus állapota hétfőre már stabilizálódott.

Moszkvába menekült Bassár el-Aszad

(Vadhajtások  nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Görögország is kiszolgáltatja a gyerekeket a deviánsoknak, mostantól azonos neműek is örökbefogadhatnak

Mielőtt bárki fellélegezne, hogy a tárgyalt ország nem a...

Az USA tengerészgyalogos egységeket küld Irán felé

Több tengerészgyalogos expedíciós egységet küldött az USA a Hormuzi-szoroshoz,...

Mesterséges intelligencia, digitalizáció és Nagy-Izrael – Így munkálkodik a háttérből a cionizmus

Brendan O’Connellt bebörtönzéssel és cenzúrával fenyegették, mert nyomozást folytatott...

A börtönökben is a kállói cigányok csempészték be a drogot

Annyira tisztességes emberek a kállói cigányok, hogy még a...

Az utolsó ciszjordániai keresztény város elpusztítására készülnek a zsidók?

Miközben tekintetünk Ciszjordánia felé (is) fordul, még nagyobb figyelmet...

Kategóriák

Izrael nyomására indította Trump a háborút a terrorelhárítás volt igazgatója szerint

Joe Kent, az amerikai Nemzeti Terrorizmus Elleni Központjának volt...

Magukat robbantották fel az olasz antifák Rómában

Pénteken Róma külvárosában egy anarchista csoport két tagja meghalt...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55