A Magyar Hang három újságíróján hajtott végre hazugságvizsgálatot az Alkotmányvédelmi Hivatal a szíriai álhír miatt. Az ügy nemzetbiztonsági kockázatot vetett fel, de a lap elutasítja a vádakat. A vádak azonban nagyon komolyak és egyesek szerint idegen titkosszolgálati munka is lehet a dezinformáció mögött.
Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is
„Az Alkotmányvédelmi Hivatal, vagyis a magyar állam titkosszolgálata az elmúlt napokban a Magyar Hang három munkatársától kért felvilágosítást a hivatal épületében és végzett rajtuk hazugságvizsgálatot” – ismertette honlapján a Magyar Hang.
Mint írták, a poligráfos vizsgálat eredményét nem kaphatták meg, ezért bíznak benne, hogy a magánéleti kérdéseket érintő részletek nem kerülnek elferdítve a „kormányzati propagandasajtóba.”
Úgy tudják, hogy a magyar demokrácia történetében nem történt még hasonló eset.
Véleményük szerint a független újságírásban néha hibáznak, de írásaik nem jelentenek nemzetbiztonsági kockázatot.
„Az advent időszaka mindenütt a szeretetről és megbékélésről szól, ám a magyar kormány ezt is egy független újság lejáratására, újságíróinak vegzálására és megfélemlítésére használja fel. A lelkiismeretünk tiszta, nincs takargatnivalónk. Nem félünk és nem adjuk fel, de a hatóságokkal mindenben együttműködünk” – jelezte a Magyar Hang.
„Fennállt az esélye, hogy megtorlást hajthatnak végre Magyarországon ”
Mint írtuk, december 8-án a szíriai felkelők átvették az irányítást Damaszkusz felett, majd több feltételezés is megjelent a sajtóban arról, hogy hová menekülhetett Bassár el-Aszad szíriai elnök. A Magyar Hang először tényként közölte, majd cáfolt a hírt, miszerint a SyrianAir egyik gépe Ferihegyen landolt. A cikkben arról írtak, hogy a bukott szíriai diktátor Budapestre menekült. Az állítást Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke is posztolta a közösségi oldalán. Az írásban bemutatott fotókról az is kiderült, hogy nem Magyarországon, hanem 12 évvel ezelőtt készült Törökországban.
Az Alkotmányvédelmi Hivatal azonnali hatállyal nemzetbiztonsági vizsgálatot indított az ügyben. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szerdán közölte, hogy az álhír több európai portálon és a közösségi médiában is elterjedt, így „fennállt az esélye, hogy megtorlást hajthatnak végre Magyarországon. Ugyanezekben a napokban támadás érte a damaszkuszi magyar nagykövetséget. A szolgálatok jelenleg is vizsgálják az álhír forrását, közösségi médiás terjesztőit”.
(Index nyomán Szent Korona Rádió)