vasárnap, március 22, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Egyes amerikai államok a Sátán dicsőítésével élik meg az adventet

Míg Oroszországban háttérbe szorítják a sátánistákat, addig Amerikában egyre nagyobb teret engednek nekik, sőt lassan az lesz a legkedveltebb “vallás” az országban. Egyes államokban központi helyszíneken jelenítettek meg sátánista jelképeket, Washington államban pedig jogi harcot vívtak azért, hogy a Capitolium lépcsőjén megjeleníthessék Jézus születését.

Kövesd Telegram csatornánkat!
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is 

A múlt héten sátánista kiállítás jelent meg a minnesotai Capitolium épületében St. Paul városában, amely felháborodást váltott ki, és sokan a demokrata Tim Walz kormányzót hibáztatták, amiért nem akadályozta meg az ilyen megjelenítéseket.

„Köszönjük a gyülekezetünk kemény munkáját, különösen Calcifernek, hogy segített megszervezni a Minnesota Sátánisták első ünnepi kiállítását a Capitoliumban Saint Paulban!”

– írta a Minnesota Sátánisták nevű csoport egy Facebook-bejegyzésben, amelyben ünnepelték az installációt.

„Éljen a vallási sokszínűség! Éljen Sátán!”

– tették hozzá.

A kiállítás egy főnixmadarat, egy fordított pentagrammot és Aleister Crowley híres brit okkultista munkájában szereplő The Mass of the Phoenix szövegét tartalmazza, amely egy rituális szertartás.

A Minnesota Sátánisták nevű csoport 2019-ben lett tagja a Sátán Templomának (The Satanis Temple), azonban az idei év elején különváltak tőlük, és saját szervezetként folytatták tevékenységüket – olvasható a weboldalukon.

Több republikánus képviselő is Walzot hibáztatta a történtekért.

Pete Stauber állami képviselő szégyennek nevezte, hogy az ünnepi időszakban sátánista kiállítást kell látniuk a Capitoliumban.

Walz kormányzó eddig nem tett nyilvános nyilatkozatot a kiállítással kapcsolatban.

New Hampshire államban is a Sátánt ünnepelték

A sátánistáknak engedélyezték, hogy felállítsanak egy Baphomet-szobrot, hogy gúnyt űzzenek a keresztényekből New Hampshire állam Capitoliumában.

A bálványt azonban egyik napról a másikra lerombolták. Az újságírók “vandálokat” okoltak a “támadásért”.

Jézus születésének ábrázolása a washingtoni Capitolium lépcsőjén mindezekkel szemben “történelmi pillanat”

Először a történelemben betlehemi jelenetet állítottak ki múlt héten az amerikai Capitolium lépcsőin, amelyet a szervezők mérföldkőnek neveztek a vallásszabadság és az első alkotmánykiegészítés szempontjából.

A Capitolium délkeleti lépcsőjén megrendezett kiállítás egy több mint egy évtizedes jogi harc következménye volt. Patrick Mahoney, a washingtoni Christian Defense Coalition igazgatója éveken keresztül próbálkozott a Biblia karácsonyi történetének felolvasásával és betlehemi jelenet felállításával a Capitolium karácsonyfája mellett, de többször is letartóztatással fenyegették emiatt.

Mahoney az X platformon nyilatkozott a “történelmi eseménnyel” kapcsolatban, aminek valójában az alapvető normalitásnak kellene számítania:

„Hét hónappal ezelőtt még letartóztattak volna, ha ezt a Betlehemi jelenetet felállítjuk az amerikai Capitolium lépcsőin. Azonban egy történelmi szövetségi per nyomán – amelyet az American Liberty Központ fantasztikus munkája révén nyertünk meg – most megtehettük!”

– írta.

Ez a “történelmi pillanat” Mahoney 2022-es szövetségi keresetének eredménye, amelyben megtámadta a Capitolium nyilvános demonstrációkra vonatkozó korlátozásait. A szövetségi kormány ellenállása ellenére Mahoney azzal érvelt, hogy az amerikai Capitolium – amely a “demokrácia és a szabadság szimbóluma” – olyan helyszín kell legyen, ahol minden amerikai élhet az első alkotmánykiegészítés által biztosított jogaival, beleértve a vallási hitének kifejezését is.

2024 májusában a washingtoni szövetségi bíróság Mahoney javára döntött, kimondva, hogy a Capitolium lépcsői nyilvános fórumként szolgálnak, ahol többé nem lehet megtiltani a békés demonstrációkat, amelynek eredményeképp állíthatták ki a betlehemi jelenetet is.

Mahoney szerint az esemény nem csupán a vallásszabadság és az első alkotmánykiegészítés szempontjából jelentős, hanem

“végérvényesen biztosította a karácsony ünnepének méltó helyét a köztereken”.

Úgy tűnik, az USA, mint a vallásellenesség és a deviációk fellegvára, jobban hajlik a sátánizmus irányába, és a katolikus hagyományokat nemhogy figyelmen kívül hagyják, de tudatosan igyekeznek a helyükre más, a Hagyományt és a normalitást nélkülöző ideológiákat és szimbólumokat tenni. Sokáig tették ezt azzal, hogy a karácsonyi ünnepből “csupán” kivonták Jézust, és helyére egy “üres” szeretet-ünnepet tettek, de immáron központilag engedélyezik, hogy a sátánisták kiállításokkal mocskolják be az év egyik legszentebb időszakát.

Deus in Machina: AI “Jézus” gyóntatja képernyőről a lelkes híveket

Egy pápa a Sátán szolgálatában – mit üzen nekünk a ‘Konklávé’ mozifilm?

(Hit Rádió nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Görögország is kiszolgáltatja a gyerekeket a deviánsoknak, mostantól azonos neműek is örökbefogadhatnak

Mielőtt bárki fellélegezne, hogy a tárgyalt ország nem a...

Az USA tengerészgyalogos egységeket küld Irán felé

Több tengerészgyalogos expedíciós egységet küldött az USA a Hormuzi-szoroshoz,...

Mesterséges intelligencia, digitalizáció és Nagy-Izrael – Így munkálkodik a háttérből a cionizmus

Brendan O’Connellt bebörtönzéssel és cenzúrával fenyegették, mert nyomozást folytatott...

A börtönökben is a kállói cigányok csempészték be a drogot

Annyira tisztességes emberek a kállói cigányok, hogy még a...

Az utolsó ciszjordániai keresztény város elpusztítására készülnek a zsidók?

Miközben tekintetünk Ciszjordánia felé (is) fordul, még nagyobb figyelmet...

Kategóriák

Az USA tengerészgyalogos egységeket küld Irán felé

Több tengerészgyalogos expedíciós egységet küldött az USA a Hormuzi-szoroshoz,...

Mesterséges intelligencia, digitalizáció és Nagy-Izrael – Így munkálkodik a háttérből a cionizmus

Brendan O’Connellt bebörtönzéssel és cenzúrával fenyegették, mert nyomozást folytatott...

A börtönökben is a kállói cigányok csempészték be a drogot

Annyira tisztességes emberek a kállói cigányok, hogy még a...

Az utolsó ciszjordániai keresztény város elpusztítására készülnek a zsidók?

Miközben tekintetünk Ciszjordánia felé (is) fordul, még nagyobb figyelmet...

Izrael nyomására indította Trump a háborút a terrorelhárítás volt igazgatója szerint

Joe Kent, az amerikai Nemzeti Terrorizmus Elleni Központjának volt...

Magukat robbantották fel az olasz antifák Rómában

Pénteken Róma külvárosában egy anarchista csoport két tagja meghalt...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55