vasárnap, július 13, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Kínában halálbüntetés jár a pedofil bűncselekményekért

Szerdán három kínai állampolgárt végeztek ki pedofil bűncselekményekért. Egy jobboldalinak sem lehet szívügye a technokrata, kommunista Kína, azonban ezt a módszert igazán el lehetne tőlük tanulni. Így gyorsan véget vehetne vetni a nemrég kirobbant pedofilboránynak.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Az első pedofil, egy általános iskolai tanár. Ő 2013 és 2019 között több mint száz esetben erőszakolt meg hat 14 év alatti diáklányt.

Egy másik elítélt, aki munkás volt, 2011 és 2020 között szexuálisan zaklatott, illetve erőszakolt meg nyolc lányt, akik szintén 14 évesnél fiatalabbak voltak. Kiszemelt áldozataival különböző nyilvános helyeken találkozott, szeméremsértő képeket készített róluk, majd nemi kapcsolatra kényszerítette őket azzal a zsarolással, hogy a képeket közzéteszi az interneten – közölte a bíróság.

A harmadik pedofil egy falusi boltos volt, aki a vád szerint csaknem öt év alatt többször megerőszakolt egy helybeli lányt, aki kezdetben, 2015-ben még a 12. életévét sem töltötte be. A lány 16 évesen öngyilkosságot követett el.

A kínai büntetőjog szerint bármilyen szexuális kapcsolat létesítése 14 év alatti gyermekkel nemi erőszaknak minősül.

Transzfób, ha nem rejtőzhet el a pedofil?

Újabb tanú, újabb hangfelvétel a Lakatos-ügy gyermekprostitúciójáról

Varnus Xavér pedofil – a fiúkat elcsábító művész élete is botrányos

(Kuruc.Info nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Összehangolt támadássorozat folyik a ciszjordániai keresztények ellen

A terrorista Izrael továbbra is vegzálja a Ciszjordániában lakó...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

Kategóriák

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55