szombat, július 12, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Három évig bujkált a balkáni drogkartell magyar vezetője

Hazahozták Teneriféről a balkáni drogkartell magyar vezetőjét, a hatóságok elől több mint három évig bujkáló férfit a reptérről egyből a börtönbe vitték – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) pénteken a rendőrség honlapján.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A 32 éves V. Tamást még augusztus közepén fogták el a spanyol rendőrök Tenerifén, miután a KR NNI célkörözési fejvadászai azonosították a tartózkodási helyét – olvasható a police.hu oldalon.

Mint írták, a 2021 óta szökésben lévő férfit Spanyolországból a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ a Készenléti Rendőrséggel közösen hozta haza. A repülőgép szerda éjszaka landolt Ferihegyen. A férfit a Fővárosi Büntetés-végrehajtási Intézetbe szállították, ahol megkezdte a kábítószer-kereskedelem miatt korábban jogerősen kiszabott nyolc év szabadságvesztésének letöltését.

A KR NNI győri nyomozói a férfit gyanúsítottként hallgatták ki két másik drogkereskedelemmel kapcsolatos ügyben. A nyomozók információ szerint ugyanis V. Tamás 2019 és 2021 között tagja volt annak a bűnszervezetnek, amelyet a jelenleg is szökésben lévő Nikolic Andrija vezetett.

A bűnbanda a drogüzletek lebonyolítása során azt a Sky ECC felületet használta, amit az Europol és az Eurojust 2021 márciusában tört fel. Az ott fellelt adatok alapján V. Tamás három év alatt legalább 13 kilogramm kokaint, 40 liter amfetamint, 10 000 ecstasy tablettát, valamint 82 kilogramm marihuánát vásárolt felső kapcsolatától, majd a kábítószereket továbbértékesítette.

A drogkartell vezetője hetente többször szerzett be drogot beszállítójától, amiért alkalmanként általában 6-8 millió forintot fizetett – olvasható.

A nyomozók azt is kiderítettek, hogy V. Tamás – miután jogerősen nyolc év szabadságvesztésre ítélte a bíróság 2021-ben, és a hatóságok elől külföldre szökött – az ANOM-ügy fő gyanúsítottjának, K. Péternek lett a társa, és ő felelt a kábítószerek Magyarországra szállításáért.

A gyanú szerint 2021 tavaszán legalább három alkalommal cserélt úgy gazdát kábítószer, hogy az üzlet mögött V. Tamás állt: Halásztelken 20 kilogramm marihuána, Budapesten 21 kilogramm marihuána és 40 liter amfetaminolaj – írták.

A TASZ a külföldi drogosokat védi

(Vadhajtások nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Kategóriák

Eladja a gázai házak maradványait Izrael

A „jogos önvédelemre” hivatkozó Izrael többféle módszert és eljárást...

Felháborodott a Kormorán, hogy a Tisza Párt felhasználta egy dalukat

A Kormorán vezetője, Koltay Gergely a zenekar Facebook oldalán...

Itt a bolgár pedofil neve, aki egy 14 éves lányt próbált megerőszakolni Dunakeszin

Még mindig az egyik budapesti kórház pszichiátriáján fekszik az...

1400 alkalmazottat rúgott ki az amerikai külügyminisztérium az “egyszerűsítés” jegyében

A külügyminiszter által kidolgozott átszervezés "nem öncélú megszorítás, hanem...

Súlyos üzenetet küldött a Telegram alapítója a francia hatóságoknak

Pavel Durov szerint a francia hatóságok üldözik a szólásszabadságot....

Irán bízik Oroszország segítségében az ország infrastruktúrájának helyreállításával kapcsolatban

Az év elején aláírt stratégiai megállapodás Irán és Oroszország...

Milyen amerikai hadügyi irányvonalat sugall a Pentagon 2026-os költségvetése?

Nyilvános a Pentagon 2026-os költségvetése. Az ebből levonható következtetésekről...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55