Felfüggesztett börtönt kapott, majd utána a rendőrök elől szökött meg a fiatal cigány

A Nyugat beszámolója szerint múlt héten razziát tartottak Szombathelyen az Óperint utcai társasháznál, ami főleg a rendszeresen balhézó cigányokról hírhedt. Most egy szökött “fiatalt” kerestek a rendőrök. Mint kiderült a rendőrök elől szökött el, a tárgyalása után, egy olvasónk pedig név szerint meg is nevezte a bűnözésre erősen hajlamos Type-C-t.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Körbevették a rendőrök egy társasházat múlt csütörtökön a szombathelyi Óperint utca és Dózsa György utca sarkán és egy cigánygyereket kerestek a családtagjai, barátai lakásaiban. Olvasónk szerint a bérlakás többek között arról is híres, hogy pár család rendszeres munkát ad a hatóságoknak, gyerekeik már 12-13 éves korban bűnözőkké válnak és tönkreteszik a többi belvárosi lakó életét.

A rendőrség már cáfolta a pletykát, hogy a fiú megütött volna egy rendőrt, most pedig a Nyugat munkatársai azt is megtudták, hogy nem a tárgyalásról szökött meg – ahogyan azt a helyszínen a fiatal bodzaszedő ismerősei elmondták -, hanem a jogerős ítélet után, már az utcáról lépett meg.

Az előzményről dr. Tóth András Imre a Szombathelyi Törvényszék szóvivője tájékoztatta a 112Press-t. Mint megtudták a fiatalember ellen korábban elfogatóparancsot adtak ki, miután megszökött egy zalaegerszegi gyermekvédelmi intézetből. Az elfogása után vitték a bíróságra, ahol 1 rendbeli garázdaság bűntette, 1 rendbeli garázdaság vétsége, 1 rendbeli gyermekpornográfia bűntette miatt halmazati büntetésül 2 év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztésre ítélték, 4 évi próbaidőre felfüggesztve, és végleges hatályú eltiltást kapott minden olyan tevékenységtől, ami 18 év alattiak nevelésével, gondozásával kapcsolatos. Mondjuk azt mertük feltételezni, hogy nem tanári pályára készült.

A jogerős ítélet után rendőrökkel hagyta el a bíróság épületét, akik visszaszállították volna a zalaegerszegi gyermekotthonba, ahonnan korábban megszökött, de a fiú ezúttal is a szökést választotta, pedig néhány óra múlva Zalaegerszegen is kisétálhatott volna a gyermekotthon kapuján.

A szökésével azonban újra ráirányította a figyelmet a bevezetőben említett társasházban élő néhány családra, akik megkeserítik a többi lakó és a környéken élők életét.

Aki látja valahol, az ne felejtse el értesíteni a rendőrséget

Olvasónk szerint a delikvens nem mást, mint a Szombathelyen hírhedt Nemes Krisztián “Tuti”. Ha felnézünk a police.hu-ra hamar meg is találni az eltűnése miatt kiadott körözést. Nincs még 18 éves sem, de már igazi kis cigánybűnöző, rendszeresen csinálja a balhékat, már amikor nincs intézetben.  Látszik is a fején, hogy még a szeme sem áll jól 😀

 

Kilakoltatták a balhés cigányt a szombathelyi bérházból

Letartóztatták az ifjú cigányokat Szombathelyen

 

Újra támadott az ismert cigánybanda Szombathelyen

(Nyugat nyomán Szent Korona Rádió)