Dátum betöltése...
Nap betöltése...
Időjárás betöltése...

Börtönben lenne a helye, mégis a parlamentben osztja a lapokat Benjámin Netanjáhu

A koronavírus járványnak köszönheti az izraeli államfő, hogy a bírósági ítélet helyett a hatalomnövekedés vár rá a közeljövőben. Egy erős szövetségessel is gazdagodhat, valamint látható, hogy minden piszkos módszert bevet a hatalmon maradásának érdekében.

Benjámin Netanjáhu ellen 2018 óta több korrupciós eljárás is folyik egyértelmű bizonyítékokkal alátámasztva, melyek alapján valószínűleg legalább néhány évnyi börtönbüntetésre tudnák ítélni a cionista korrupt politikust, azonban a járványnak köszönhetően elég jól áll a szénája Izraelben.

Az első dolog, amit sikerült elérnie a vészhelyzet kapcsán, hogy valószínűleg a legnagyobb riválisa, Beni Ganc válságkoalícióra fog lépni vele a járvány miatt, ezáltal továbbra is biztosította a helyét az állam élén. A megállapodás feltételei, hogy 2021 szeptemberéig Netanjáhu marad a kormányfő, majd átadja a tisztséget Gancnak, aki addig a külügyért felelős tárcát vezetné, és biztosítékként megkapja a Kneszet (törvényhozás) elnöki posztját. Feltételként szerepel még Gank részéről egy sor jogszabály elfogadása is. Gank ezzel a lépésével azonban feloszlatta eddigi erős szövetségesével, Jáir Lapiddal kötött koalíciót. A magyarországi származású zsidó Lapid azt nyilatkozta: „Ganc ellopta a szavazatokat és ajándékba adta Netanjáhunak”

Beni Ganc és Benjámin Netanjáhu

Úgy tűnik, a büntetőpereivel sem kell foglalkoznia az ügyvezető kormányfőnek, akinek a koronavírus miatt egy sor jogkör hullott az ölébe, melyeket ki is használ. Nem meglepő módon Netanjáhu tárgyalásai is benne vannak azokban a „nem sürgős” bírósági ügyekben, melynek a befagyasztását március 15-én rendelte el az igazságügyi miniszter. A korrupt politikus a kijárási tilalom bejelentésének napján adott nyilatkozatában azt mondta:

„Börtönbe akartatok zárni; tessék, most mindannyian be vagytok börtönözve, én vagyok az egyedüli, aki itt szabad maradt”

ezzel is bizonyítva, hogy azok közé tartozik, akiknek kapóra jött a járvány.

Érdekesség még, hogy a Netanjáhu által vezetett Likud párt színeiben politizáló házelnök Juri Edelstein a politikusok egészségére hivatkozva bezáratta a Kneszetet pont azelőtt, hogy az ellenzéki összefogás szavazott volna a leváltásáról.

A börtön és a parlament közötti kötélen egyensúlyozó politikusnak élet-halál harc minden napja a politikai életben és láthatóan be is vet minden mocskos módszert ahhoz, hogy a parlamentben maradás felé billenjen a mérleg nyelve, ne pedig a rabosítás felé.

(Index nyomán VNL – Szent Korona Rádió)

Telegram-posztjaink (2026.11.02.)

Több településén hajtottak fejet a HVIM – Magyar Ellenállás tagjai a hősi halottak emléke előtt; dokumentumfilm idézi fel a 2006-os rendőri erőszak eseményeit; a kommunista Nagy Imrének avattak szobrot Kijevben

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 11. 2.

Magyar Honvédség

Hova tűnt több ezer katona a rendszerből?

A Honvédség legújabb NATO-jelentése alapján többezer katonával kevesebb van rendszerben, ...

Militarizált övezet

2026. 11. 2.

Izrael: Visszaszámlálás az armageddonig

Alexander Dugin elemzi az izraeli választásokat. Lényeges ez egyáltalán számunkra, ...

Hírek

2026. 11. 2.

Varsóban a HVIM delegációja; Szent Ágoston: „A zsidók nem azonosak Izraellel”; Avilai Szent Terézt, mint „LMBTQ-ikon”?

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 18.

HVIM delegációk indultak Lipcsébe és Varsóba; Tucker Carlson és a lengyel kérdező; LMBTQ-lobbi ünnepli az új gyermekvédelmi törvényt

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 17.

Telegram-posztjaink (2026.10.11.)

885 magyar állampolgárságú katona szolgált az izraeli hadseregben a gázai hadműveletek során; a Tisza-kormány feloldotta az Ukrajna uniós csatlakozását blokkoló vétót; Trump szerint Ukrajnának új elnökre van szüksége a háború lezárásához

A Szent Korona Rádió weboldalán csak a legfontosabb és legbővebb ...

Hírek

2026. 10. 11.