kedd, december 10, 2024
5.8 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

A pokol kapui ezúttal Belgrádra tárultak ki

Egyre nagyobb nyomást fejt ki az LMBTQP-lobbi Szerbiára is. Vajon meddig tud kitartani déli szomszédunk? 

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Két nappal az éves pride felvonulás előtt megtámadtak egy fiatal LMBTQP férfit Belgrádban, és elvették tőle a nála lévő buzeránszászlót. A szeptember 7-én tartott vonaglás résztvevői szerint a kormánynak végre többletjogokkal kell ellátnia az LMBTQP közösséget, amelynek tagjait gyakran éri szintén szerintük diszkrimináció a balkáni országban.

„Még csak szabadon sem sétálhatunk anélkül, hogy súlyos (rendőrségi) kordonok ne biztosítanák a gyülekezést” – idézi egy belgrádi lakos, Ivana Ilic Sunderic szavait az AP. A normalitáspártiak nem ritka akciói okán ugyanis erős rendőri készültség mellett zajlott a rendezvény.

A szervezők által az eddigi legnagyobbnak nevezett menet a szerb kormány és a parlament épületei előtt megállt, hogy az LMBTQ jogokra vonatkozó új, többletjogokat biztosító törvények elfogadását követelje. Eközben ismeretlenek egy szivárványzászlót engedtek le a parlament egyik ablakából, írja a Balkan Insight.

A több ezres felvonuláson Oroszország söpredékei is részt vettek. Közülük Mihail Afanaszev arról beszélt, hogy mennyire jó jelen lenni annak ellenére, hogy a felvonulást kordonok között tartják. „Oroszországból jöttem, ahol személyként, melegként, emberi lényként engem teljesen betiltottak” – mondta. „Szeretni akarunk, szabad társadalomban akarunk élni, és rendelkezni akarunk azokkal a jogokkal, mint minden más ember”.

Az N1 tévécsatorna szerint mindössze ellentüntetők egy kisebb csoportja jelent meg a menet útvonalának egyik pontjánál, ahol hazafias és vallási dalokat énekeltek. A felvonuláson a nyugati országok nagykövetei és az ellenzéki politikusok mellett a szerb kormány néhány liberálisabb minisztere is feltűnt. Belgrád jobboldali polgármestere ugyanakkor nyíltan ellenezte a pride vonaglást.

Szerbia csatlakozni akar az EU-hoz, így nem alaptalan  amiről Tanja Miščević, az európai integrációért felelős miniszter a pride alatt arról beszélt, hogy a kormány már tárgyal az azonos nemű párok kapcsolatára vonatkozó esetleges törvényi szabályozásról, bár hozzátette, hogy ez a téma nem tartozik az ő hatáskörébe. „A kérdés a különböző állampolgárok jogainak védelme, amelyeket egyenlővé kell tenni azokkal a jogokkal, amelyekkel mindannyiunk rendelkezünk” – mondta Miščević. Gazdasági kényszer miatt engedhet a sátáni ideológiának Szerbia is?

LMBTQP pszichológia, gender studies, queerek – Deviáns kurzusok a felsőoktatásban 2024-ben is

(Humen nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Három 12-13 éves lánnyal is közösült a kóspallagi pedofil

Három 12-13 éves lányt is megrontott egy 24 éves...

Eddig tartott Toroczkai László új Facebook-oldala

Mint ismeretes, a közelmúltban visszatért a Facebookra (új nevén Meta)...

Elmebaj – Születés utáni abortuszért kampányolnak a liberálisok

A „születés utáni abortusz” bevezetését kezdeményezték szélsőliberálisok, akik az...

Elfoghatták a férfit, aki lelőtte a legnagyobb amerikai biztosító cég vezérigazgatóját

A hatóságok szerint elkapták a férfit, aki múlt héten...

Véget ért a diktatúra, visszaküldik a demokratikus terroristákhoz a szír bevándorlók ezreit

Németország, Ausztria, Svédország, Csehország és Finnország is felfüggesztette a...

Kategóriák

Három 12-13 éves lánnyal is közösült a kóspallagi pedofil

Három 12-13 éves lányt is megrontott egy 24 éves...

Eddig tartott Toroczkai László új Facebook-oldala

Mint ismeretes, a közelmúltban visszatért a Facebookra (új nevén Meta)...

Elmebaj – Születés utáni abortuszért kampányolnak a liberálisok

A „születés utáni abortusz” bevezetését kezdeményezték szélsőliberálisok, akik az...

Véget ért a diktatúra, visszaküldik a demokratikus terroristákhoz a szír bevándorlók ezreit

Németország, Ausztria, Svédország, Csehország és Finnország is felfüggesztette a...

Nemzetbiztonsági vizsgálatot indítottak Magyar Péter Aszadról szóló állítása után

A Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint Magyar Péter korábbi Facebook-bejegyzésében...

Kiléphet az USA a NATO-ból?

Trump megismételte azt a figyelmeztetését, hogy, ha a NATO...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55