vasárnap, június 1, 2025
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Irán: “kifizetődő várni a válaszcsapással, mert a bizonytalanság az izraeliekben félelmet szül”

“Meglepetésszerűen indítjuk, és három-négy napig eltarthatnak Irán Izrael elleni légi műveletei” – közölte Ahmad Bakhshayesh Ardestani, az iráni parlament nemzetbiztonsági bizottságának tagja. Ardestani azt mondta, hogy az Iszlám Köztársaság felkészült a zsidó állam elleni támadás következményeire.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

A politikus vérontásként, egyben a “cionista rezsim elleni döntő csapásként” írta le a várható műveletet az Iran Watch-nak adott interjújában, és többször is megemlítette, hogy az akció a bosszú Iszmail Hanije Hamász-vezető teheráni meggyilkolásáért.

Ardestani azt mondja, hogy kifizetődő várni a válaszcsapással, mert szerinte a bizonytalanság az izraeliekben félelmet szül. “A várakozás része Irán bosszúhadjáratának” – szögezte le.

A Jpost ezzel kapcsolatban megjegyzi, hogy több szakértő is úgy véli, hogy a pszichológiai hadviselés Irán politikájának szerves eleme, sőt David Menashari, a Tel-Avivi Egyetem Irán-szakértője szerint az iszlám állam ebben sokkal jobb, mint Izrael.

Ardestani beszélt a Gázai háborúról is, és úgy véli, hogy nem valószínű, hogy a két fél a közeljövőben tűzszünetről állapodhat meg, noha ezzel sok újat nem mondott. Izrael céljai világosak a Hamász elleni háború tekintetében, Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök tavaly október óta többször is elmondta, hogy addig nem nyughatnak a fegyverek, míg a terrorszervezetet el nem törölték a föld színéről. Noha a Hamász konkrét célt nem fogalmazott meg (azzal együtt, hogy Izraelt nem ismerik el), folyton olyan békefeltételeket szabnak, melyekről tudható, hogy Jeruzsálem nem fog teljesíteni.

Ardestani kifejtette, hogy Irán az áprilisi drón- és rakétatámadáshoz képest nagyobb léptékű műveletet készül indítani. Emlékeztetett: tavasszal 300 drónt és rakétát lőttek ki Izrael ellen, most akár 600-ra is nőhet a lövedékek száma, és hangsúlyozta, hogy az akcióban részt vehet a libanoni Hezbollah is.

Az áprilisi támadással kapcsolatban a politikus megjegyezte, hogy akkor nem a közel-keleti feszültség további szítása volt a cél, csak az Egyesült Államoknak akarták bizonyítani, hogy képesek áthatolni Izrael légvédelmén, és belépni a zsidó állam területére. Hozzátette: akkor értesítették Washingtont a támadásról, most viszont nem fogják, egyben elmondta, hogy ellenségnek tekintik azokat az országokat, akik az áprilisi támadás során védték a saját légterüket (például Jordániát), ugyanis ezzel szerinte Izraelt védték. Ardestani leszögezte: ezeknek az országoknak problémát fog jelenteni, ha átengedi a légterét Izraelnek abban az esetben, ha a zsidó állam rakétákkal vagy vadászgépekkel támadja meg Iránt.

Háromnapos hadgyakorlatba kezdett Irán

Az iráni állami hírügynökség vasárnapi közlése szerint az iráni Forradalmi Gárda keddig hadgyakorlatot tart Irán nyugati részein. Az iráni Forradalmi Gárda egy elit katonai egység, mely az ország reguláris hadseregétől függetlenül működik. Saját szárazföldi, tengeri és légi egységeik vannak.

Irán véres bosszút vár el a Hezbollahtól, amely “Izrael belsejébe hatol”

https://szentkoronaradio.com/blog/2024/08/05/jordaniai-fel-az-irani-bosszutol-kerte-hogy-ne-tamadjak-meg-izraelt/

Támadás ért egy szíriai jenki támaszpontot – Irán jelezhetett a megszállóknak, hogy ideje távozni

(Euronews.com nyomán Szent Korona Rádió) 

Legfrissebb

Így irtotta ki a globalizmus a népviseletet és az egyediséget

Tegnap úgy esett, hogy a tatai Német Nemzetiségi Múzeum...

Fokozottan védett növényeket gyomirtóztak le Budaörsön – vajon köze van az épülő lakópark engedélyeztetéséhez?

Többedjére vandálkodtak természetkárosítók a Natura 2000 területen, ami egy...

A technokrácia átka – Meghibásodik egy alkalmazás, majd az egész ország autóforgalma megbénul

Nem most először okozott katasztrófát a Google Maps téves...

Most vagy soha, Kárpátalja! Az Igazságot Magyarországnak Szövetség is részt vesz a HVIM Trianon Felvonulásán

Még soha nem éreztük olyan közel a trianoni igazságtalanságok...

Államosítanák és bezárnák a VI. század óta folyamatosan működő Szent Katalin monostort?

Az egyiptomi bíróság bezárná a Sínai-félszigeten található Szent Katalin...

Kategóriák

Így irtotta ki a globalizmus a népviseletet és az egyediséget

Tegnap úgy esett, hogy a tatai Német Nemzetiségi Múzeum...

Államosítanák és bezárnák a VI. század óta folyamatosan működő Szent Katalin monostort?

Az egyiptomi bíróság bezárná a Sínai-félszigeten található Szent Katalin...

“Izrael háborús bűnöket követ el” – vélekedik a volt izraeli miniszterelnök

Benjamin Netanjahut saját népe is elítéli már a Gázában...

Ez történik, ha farkasokkal találkozik az ember az erdő közepén (VIDEÓ)

Nem kell megijedni, ha farkasokkal találkozunk az erdőben, erre...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55