péntek, május 1, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Egy busz ébresztette a drogosan furikázókat Óhíd közelében

Bedrogozva aludtak az utasok és feltehetően a sofőr is abban a kocsiban, ami egy menetrend szerint közlekedő autóbusz hátuljába csapódott Óhíd közelében- közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

Egy buszsofőr jelentette be a rendőrségre augusztus 6-án 4 óra 54 perckor, hogy Kisgörbő irányából Óhíd felé közlekedett, amikor hátulról egy személyautó fékezés nélkül a járművébe ütközött. Mind a négyen kiszálltak a gépkocsiból, de egy lány könnyebben megsérült.

A fiatalok a rendőrök kérdéseire nem tudtak egybehangzó válaszokat adni, zavartan viselkedtek, bódult állapotban voltak. Elismerték, hogy mindannyian kábítószert fogyasztottak, ezt a velük szemben alkalmazott drogteszt is igazolta.

Az egyenruhások az autó átvizsgálása során droggyanús, zöld növényi törmeléket, port és tablettákat is találtak. Az is kiderült, hogy a 28 éves sárvári sofőrt eltiltották a járművezetéstől, ennek ellenére volán mögé ült.

A fiatalok Pécsre akartak kocsikázni, hogy kikapcsolódjanak. Elmondásuk szerint hazafelé, valahol a Balaton-parton fogyasztottak a náluk lévő drogokból. Később elaludtak az autóban, feltehetőleg ez történt a sofőrrel is a baleset előtt.

Nem rajtuk múlott, hogy a furikázás nem tragédiával végződött!

A rendőrök mind a négyükkel szemben eljárást indítottak, a személyautó sofőrjét pedig őrizetbe vették.

Visszaeső jégkrémtolvajt fogtak a jánoshalmi rendőrök

75 millió forint értékű holland drogot foglaltak le egy 60 éves pécsi férfitől

( Police.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Impexesek, liberálisok, ex-Fideszesek – Ők lesznek a Tisza-kormány miniszterei

Teljes a Tisza-kormány leendő minisztereinek a listája. Van itt...

Feloszlatják a Quentint meggyilkoló Jeune Garde antifa csoportot

A francia államtanács csütörtökön bejelentette a Lyonban működő, Jeune...

LMBTQP-lobbi büszkesége: elrabolta saját gyerekét egy transznemű, hogy átoperáltassa

Egy ismert, Utah-ban élő transznemű lobbistát letartóztattak, miután elrabolta...

Te is tehetsz a valódi nemzeti oldal fennmaradásáért – Támogasd a HVIM – Magyar Ellenállást!

25 éve harcol a hagyományos értékek védelmében önerőből, töretlen...

A komfortzónán túl – Ilyen volt az I. Bakonyi Áttörés

Minden várakozást felülmúló sikerrel indult el a HVIM –...

Kategóriák

„Gyújtsák rájuk a házat!” – El akarták tüntetni a rendőrségi hibák bizonyítékait?

Szürreális rendőrségi jelenet tanúi lehettek a napokban az emődi...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55