szerda, április 29, 2026
13 C
Budapest
Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55

Továbbra is vitákat kavar az embercsempészek szabadon engedése

Bakondi György szerint a sofőrként részt vevő embercsempészek szabadon engedése kevésbé veszélyes, míg a súlyosabb bűncselekményeket elkövetők továbbra is börtönben maradnak. A kormány a börtönzsúfoltság elkerülésére hivatkozva hozta meg a döntést, amelyet azonban a Helsinki Bizottság és Ausztria is kritizált. A bizottság szerint a börtönök zsúfoltságát az embercsempészek szabadon engedése nem oldotta meg, mivel a börtönök egyébként is túlterheltek.

Kövesd Telegram csatornánkat
Folyamatosan frissítjük a közel-keleti háború híreivel
és az orosz-ukrán konfliktus rövid híreivel is

„Veszélyes embercsempészeket nem engedtek ki, csak azokat, akik pénzért, sofőrként vettek részt az embercsempészetben” – mondta Bakondi György Tusnádfürdőn az RTL Híradónak. „Akik súlyosabb cselekményt követtek el, olyanok, akik megpróbáltak elgázolni valakit, vagy fegyvert használtak, ők nincsenek az elengedettek között. Ők a börtönben vannak” – mondta Orbán Viktor miniszterelnök biztonsági tanácsadója. Szerinte az embercsempészek szabadon engedésénél sokkal nagyobb biztonsági kockázatot jelentene, ha ezt a több ezer embert hosszú ideig börtönben tartanánk, és így „börtönzsúfoltságot idéznénk elő”.

A kormány tavaly áprilisban adott ki egy rendeletet, ami alapján tömegesen engedtek el külföldi embercsempészeket a magyar börtönökből, cserébe azt kérték tőlük, hogy 72 órán belül hagyják el az országot. A fideszes politikusok által ismételgetett érvelés ez ügyben az, hogy a börtönök túlzsúfoltak, és sokba került a fogvatartása ezeknek az embereknek. Miután kiderült, a magyar lépés érthető módon nem tetszett Ausztriának.

A Helsinki Bizottság viszont nem tudja, hogy Bakondi a fenti gondolatmenetet mégis mire alapozza, mert a kormány rendelete valójában nem tesz különbséget az embercsempészek között. Szerintük egy lépés a jó irányba, hogy a kormány felismerte, az nem jó, ha zsúfoltak a börtönök, ugyanakkor ezen az embercsempészek szabadon engedése nem segített. Krámer Lili, a szervezet kriminológusa azt mondta a híradónak, hogy az elmúlt évtizedben egyre többen kerülnek börtönbe Magyarországon, ettől a bűnelkövetői csoporttól függetlenül.

Embercsempészt, és magukat szírnek valló migránsokat fogtak el az M1-esen

(24.hu nyomán Szent Korona Rádió)

Legfrissebb

Leégett egy erdélyi település görögkatolikus temploma

Az építés alatt álló, erdélyi görögkatolikus templom kedd délelőtt...

Időjárás mint fegyver – Irán ellen szisztematikusan időjárás-hadviselést folytatnak?

Egy régi, időjárás-hadviselésről szóló Pentagon-tanulmány Irán kapcsán ismételten összeesküvés-elméleteket...

Tárkányi Zsolt tiszás képviselő a “kóser pecsétért” a Mazsihisznek gyűjt pénzt “karlendítős” plakátjával

Tárkányi Zsolt tiszás képviselőről a kampányidőszak alatt olyan "lejárató"...

Az EU-s pénzek mellé jöhet az LMBTQP-lobbi

Már kutatások is alátámasztják, hogy a transzneműek között jóval...

Kategóriák

Öregező cigányok: Egyikük 96, másikuk 92 éves férfit támadt meg és rabolt ki

Mindössze két nap telt el a két kísértetiesen hasonló,...

Németország lakosságának negyede migráns, és szinte minden napra jut egy késelés

Németország-szerte történtek késeléses támadások a múlt héten, az elkövetők...

Kapcsolódó cikkek

Rock
Kalapács és az Akusztika - Fagyott világ
Klasszikus
Marin Marais - Marche Tartare, IV.55